Radnóti Sándor

Végszó egy polgári ellenállásról  

  • Radnóti Sándor
  • 2021.02.17 21:00

Publicisztika

A Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiaharcában a legfeltűnőbb az volt, hogy milyen sok, talán két tucatnál is több diák vitte a szót, nyilatkozott a mozgalomról – és mindegyik bátran, talpraesetten, szavakészen.

Ügyük egyszerű és átlátható. Abban az intézkedéssorozatban, amely pszeudo-magánalapítványokba akarja rendelni az állami egyetemeket, a bőséges pénzeső ígérete legtöbbször kissé elhomályosítja az ideológiai és hatalmi célt – legalábbis a pragmatikus egyetemi polgárok szemében. Nem így az SZFE esetében, ahol kezdettől világossá tették, hogy harcban állnak az egyetem szellemiségével, hagyományával, tanári karával – meg akarják szüntetni, s fel akarják váltani valami sohasem tisztázott, de mindenesetre nacionalista és hivatalos – ennek megfelelően szélsőjobboldali – hatalmi eszmével, amelyet hogyan is lehetne kibontani, ha egyszer a jelenlegi tanárok képtelenek befogadni a nemzet, a haza, a kereszténység ideáját. Ezért aztán teljes tisztogatásra van szükség és az egyetem visszamenőleges megrágalmazására.

Volt némi méz is – kecsegtetés soha nem látott anyagi lehetőségekkel –, de főképp korbács; merev és agresszív intranzigencia mind az illetékes minisztertől és hallgató főnökétől, mind a létrehozott kuratórium hataloméhes és bosszúszomjas elnökétől. S mögötte persze a kormánymédia elszabadult csahosai.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!

Neked ajánljuk

Szécsi Noémi: Nem és nem

  • Szécsi Noémi

Erős szíve legyen annak, aki kicsavarja az olvasó tömegek kezéből a Jókaijukat. Ez egy szent kötelék, elszakíthatatlan.

Gépre kötve

Magyar közéleti influenszer nem robbantott nagyobbat az elmúlt időszakban, mint Gulyás Márton a Partizán elindításával. De itt rögtön tisztáznunk kellene, hogy mi is pontosan az a felület, ahol a Partizán működik.

Határkeresők

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

A sötétség oldalvizein

  • Bacsadi Zsófia

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)

  • Kálmán C. György

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

„Dúdolok neki Prokofjevet”

  • Soós Tamás

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

„Nem volt terv”

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.

Iskolajáték

A nálunk még kevéssé ismert amerikai író-költő regénye számos elismerést kapott, mérték­adó irodalmi fórumok szavazták be az év legjobb könyvei közé, Pulitzer-díjra is jelölték.

„Mint egy Molotov-koktél”

Nemrég magyarul is megjelent harmadik regénye, Az iskola Topekában lelkes fogadtatásra talált Amerikában. A New Yorkban élő íróval a város jövőjéről, a Trump-korszak gyökereiről és a költőket érő kínos kérdésekről is beszélgettünk.