A közösségi média politikai jelentősége már Barack Obama ténykedése alatt nyilvánvalóvá vált, Trump azonban egészen új dimenzióba helyezte ezt. Obama közösségimédia-kommunikációja a lelkesedés érzületére alapozott, s ennek megvolt a maga felhajtóereje, ami azonban elsősorban csak a kampányidőszakokban érvényesült. Néhány bensőséges, személyes hangvételű poszttal ugyan elnöksége mindennapjaiban is nagy figyelmet váltott ki, ám közösségimédia-tevékenységével korántsem tudta annyira meghatározni a nyilvánosságot, mint Donald Trump négy éven át zakatoló, dühös, nyers, helyenként akár teljesen értelmetlen (lásd: „covfefe”) Twitter-aktivitása.
Bár maga a jelenség új, Trump Twitter-tevékenysége és annak tagadhatatlan sikere inkább a politikai kommunikáció elmúlt években végbemenő gyors átalakulásának tünete, semmint váratlanul felbukkanó rendszerhiba, vagy egy öntörvényű politikus jól eltalált politikai innovációja. Mi állhat e siker mögött, hogyan értelmezhető a politikai kommunikáció gyors átalakulásának tükrében, és milyen korlátai lehetnek e stílusnak és beszédmódnak?
Reakciót provokál
Az utóbbi években a közösségi média valósággal berobbant a politikai nyilvánosságba. Az állampolgári kommunikáció a politikai kommunikációs ökoszisztéma megkerülhetetlen elemévé vált. Az emberek persze a közösségi média elterjedése előtt is beszélgettek egymással politikáról, de ez szűk körben, főként egymáshoz hasonlóan gondolkodók társaságában zajlott, s csak a meglévő álláspontok megerősítésében játszhatott szerepet. A nyilvános kommunikációt a politikusok és médiaszereplők uralták, a választókhoz elsősorban az ő közvetítésükön keresztül jutott el a politika.
Ezt a helyzetet változtatta meg – történeti léptékkel mérve villámgyorsan – a közösségi média elterjedése. A választók jelentős része ma politikáról elsődlegesen ezekről a platformokról tájékozódik, ahol az információ főként saját ismerőseik közvetítésével, kommentálásával áramlik feléjük; de még a politikai szereplők és a médiatermékek közvetlen üzenetei is állampolgári kommentárok sokaságával fűszerezve bukkannak fel a hírfolyamban.
A közösségi médiában zajló végtelen politikai társalgás folyama stratégiai jelentőségre is szert tett. Minden egyes reakció vagy megosztás hozzájárul az adott politikai üzenet láthatóságának és hatásának erősítéséhez, a politikusok és médiaszereplők pedig a politika iránt kevésbé érdeklődő, kevésbé elkötelezett választókat hatékonyan szinte csak ezek saját ismerősein keresztül érhetik el. Éppen ezért ők is egyre inkább arra törekednek, hogy az állampolgári kommunikációra gyakoroljanak hatást, azaz olyan tartalmakat állítsanak elő, amelyek képesek betörni a közösségi oldalakon szüntelenül vibráló beszélgetésfolyamba. Reakciókat, kommenteket és megosztásokat akarnak provokálni, hogy még több emberhez jussanak el. A vasárnapi ebédlőasztal és a kocsmapult diszkussziói így egyenesen a nyilvános politikai kommunikáció ütőerévé váltak. Erre pedig a modern tömegkommunikáció megjelenése óta nem volt még példa.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
