Bene Márton

A fehér házi kommentelő

Donald Trump kommunikációs forradalmáról

  • Bene Márton
  • 2021. február 17.

Publicisztika

Január 20-án nemcsak Donald Trump távozott a Fehér Házból, hanem egy olyan Twitter-oldal is lakat alá került, amely felforgatta napjaink politikai kommunikációját, és hosszú távon is nyomot hagy annak működésén.

A közösségi média politikai jelentősége már Barack Obama ténykedése alatt nyilvánvalóvá vált, Trump azonban egészen új dimenzióba helyezte ezt. Obama közösségimédia-kommunikációja a lelkesedés érzületére alapozott, s ennek megvolt a maga felhajtóereje, ami azonban elsősorban csak a kampányidőszakokban érvényesült. Néhány bensőséges, személyes hangvételű poszttal ugyan elnöksége mindennapjaiban is nagy figyelmet váltott ki, ám közösségimédia-tevékenységével korántsem tudta annyira meghatározni a nyilvánosságot, mint Donald Trump négy éven át zakatoló, dühös, nyers, helyenként akár teljesen értelmetlen (lásd: „covfefe”) Twitter-aktivitása.

Bár maga a jelenség új, Trump Twitter-tevékenysége és annak tagadhatatlan sikere inkább a politikai kommunikáció elmúlt években végbemenő gyors átalakulásának tünete, semmint váratlanul felbukkanó rendszerhiba, vagy egy öntörvényű politikus jól eltalált politikai innovációja. Mi állhat e siker mögött, hogyan értelmezhető a politikai kommunikáció gyors átalakulásának tükrében, és milyen korlátai lehetnek e stílusnak és beszédmódnak?

Reakciót provokál

Az utóbbi években a közösségi média valósággal berobbant a politikai nyilvánosságba. Az állampolgári kommunikáció a politikai kommunikációs ökoszisztéma megkerülhetetlen elemévé vált. Az emberek persze a közösségi média elterjedése előtt is beszélgettek egymással politikáról, de ez szűk körben, főként egymáshoz hasonlóan gondolkodók társaságában zajlott, s csak a meglévő álláspontok megerősítésében játszhatott szerepet. A nyilvános kommunikációt a politikusok és médiaszereplők uralták, a választókhoz elsősorban az ő közvetítésükön keresztül jutott el a politika.

Ezt a helyzetet változtatta meg – történeti léptékkel mérve villámgyorsan – a közösségi média elterjedése. A választók jelentős része ma politikáról elsődlegesen ezekről a platformokról tájékozódik, ahol az információ főként saját ismerőseik közvetítésével, kommentálásával áramlik feléjük; de még a politikai szereplők és a médiatermékek közvetlen üzenetei is állampolgári kommentárok sokaságával fűszerezve bukkannak fel a hírfolyamban.

A közösségi médiában zajló végtelen politikai társalgás folyama stratégiai jelentőségre is szert tett. Minden egyes reakció vagy megosztás hozzájárul az adott politikai üzenet láthatóságának és hatásának erősítéséhez, a politikusok és médiaszereplők pedig a politika iránt kevésbé érdeklődő, kevésbé elkötelezett választókat hatékonyan szinte csak ezek saját ismerősein keresztül érhetik el. Éppen ezért ők is egyre inkább arra törekednek, hogy az állampolgári kommunikációra gyakoroljanak hatást, azaz olyan tartalmakat állítsanak elő, amelyek képesek betörni a közösségi oldalakon szüntelenül vibráló beszélgetésfolyamba. Reakciókat, kommenteket és megosztásokat akarnak provokálni, hogy még több emberhez jussanak el. A vasárnapi ebédlőasztal és a kocsmapult diszkussziói így egyenesen a nyilvános politikai kommunikáció ütőerévé váltak. Erre pedig a modern tömegkommunikáció megjelenése óta nem volt még példa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."