Ez, ha jól értem, az Együtt 2014 álláspontja arra az esetre, ha az MSZP nem fogadná el, hogy Bajnai Gordon álljon a közös országos lista élén. Abból következtetek erre, hogy a két párt megállapodásában csak közös egyéni jelöltek szerepelnek, s csak az MSZP beszél mindig közös listáról, ő viszont azzal a kiszivárogtatott feltételezéssel, hogy annak élén az ő elnökének kell állnia. Elvégre az MSZP a legerősebb demokratikus párt, ellenzéki győzelem esetén neki kell a miniszterelnököt adnia. Az Együtt 2014 nem foglal állást egyértelműen a közös lista mellett, s a SZEMA elnöke, aki pártját az Együtt 2014 partnerei közé sorolja, egy tévéinterjúban mint kívánatos megoldást jellemezte a két listát két miniszterelnök-jelölttel.
Nem jó ötlet
| ||
Ez a biztos út Orbán győzelméhez és mindkét vezető politikai megsemmisüléséhez. Ma a választók többsége szabadulna az Orbán-kormánytól, de a Fideszre még mindig többen szavaznának, mint az ellenzék demokratikus pártjaira együttvéve. Ennek okáról két feltételezés van forgalomban.
Az egyik szerint az Orbán-kormány leváltásáról ábrándozók jó része, akik három éve még az MSZP-SZDSZ-kormány ellen szavaztak, nem bízik abban, hogy jobban járna azokkal, akik a Fidesz helyébe lépnének. Attól tart, hogy az következne újra, amiből 2010-re elege lett. 'ket, a feltételezett középen állókat kell tehát megnyerni Orbán legyőzéséhez, s ehhez minél tovább külön-külön kell megjelennie a politikai térben egyfelől az MSZP-nek, amelyet a választók többsége - megbízható közvélemény-kutatások szerint - ma is a korábbi kormányzás letéteményesének tekint, másfelől az Együtt 2014-nek és szövetségeseinek, akik folyamatosan bírálják a korábbi kormányzást is, hogy elnyerjék a mindkét oldalt elutasítók, a középen állók bizalmát. Akár a választáson is célszerűbb külön listán, külön miniszterelnök-jelölttel indulniuk. Nem tudjuk, mennyien vannak az ilyen középre orientálódók a mai bizonytalanok között, mit remélhetünk a külön maradástól.
A másik magyarázat: mindaddig, amíg nem áll a Fidesszel szemben olyan masszív ellenzéki összefogás, amelyről látszik, hogy van esélye a Fidesz legyőzésére, tehát mindaddig, amíg a választás eleve lefutottnak látszik (mint ahogy az a mai közvélemény-kutatásokból kitűnik), a Fideszt elutasítók nem kis része otthon maradna. Azok mennének el szavazni, akik könnyen azonosulni tudnak vagy az MSZP-vel, vagy az Együtt 2014-gyel (személy szerint Bajnai Gordonnal), a többiek azonban nemigen. Olyasmi történne, mint 2010 őszén a budapesti főpolgármester-választásnál, amikor igen alacsony volt a részvétel, mivel csak azok mentek el Tarlós ellen szavazni, akik könnyen tudtak azonosulni vagy az MSZP, vagy az LMP főpolgármester-jelöltjével. Nekem például nagyon nehezemre esett a szavazás. Közös főpolgármester-jelöltre gondolkodás nélkül szavaztam volna, közös jelölttel talán le is lehetett volna győzni Tarlóst, és a közgyűlésben sem lenne többsége a Fidesznek. Akkor ugyanis többen mentek volna el szavazni, s az ellenzéki pártok listáira is szavaztak volna. Csakhogy a szocialisták is a maguk erejét akarták demonstrálni, az LMP pedig azt akarta megmutatni, hogy esélye van vezető pozícióra a baloldalon.
Egy jelölt kell
A demokrata választók teljes mozgósításához egyetlen miniszterelnök-jelöltre van szükség, olyanra, aki személyében tudja megjeleníteni a demokraták széles összefogását. Olyanra, aki az Orbánnal szemben álló választók széles körében tud maga iránt bizalmat kelteni. Olyan bizalmat, ami akkor is kitart, amikor a remélt választási siker után az új kormány munkához lát, s még sokáig nem tudja orvosolni millióknak a Fidesz-érában felhalmozódott anyagi sérelmeit. Olyanra, aki a demokratikus pártok egyeztetett választási programjával lép fel a kampányban, mely programot a kampány minden demokrata képviselőjelöltje vállalni tud, és hirdeti is a választókkal találkozva, s a választási szövetség minden pártja képviseli a maga rendezvényein, hirdetéseiben. (Amiben nem tudnak megegyezni, azt félreteszik, nem hozzák szóba.) Nélkülözhetetlen, hogy az összefogás a demokratikus pártok közös kampányrendezvényein, közös kampányzáróján is kifejezésre jusson, ahol vezetőik egymás mellett állnak a színpadon, ezzel is kifejezve: bízzatok Orbán kihívójában, hiszen mi is bízunk benne, itt állunk mellette. Az elsőnek választott ember pedig azt üzeni ezzel: szavazhattok rám, van esélyem győzni, hiszen ők mind mellettem állnak, és a választóik is.
A kétlistás változat ezzel szemben óhatatlanul programok és személyek versenyévé válik. A listát állító két párt a maga álláspontjával lép fel, s nemcsak a Fideszt támadja, de arról is beszél, hogy miért az ő listájára kell ikszelni, s nem a másikra. Ha, mint A szerk. javasolja, a választók listára leadott szavazataitól tesszük függővé, hogy melyikük lesz siker esetén a miniszterelnök, a két listavezető, magának kérve bizalmat, óhatatlanul arról is beszél, hogy miért ne a másikban bízzanak. Gyengíti a másik, alkalmasint a későbbi miniszterelnök iránti bizalmat. Ahogy az amerikai előválasztási kampányban támadják egymást a két nagy párt egymással vetélkedő politikusai. Ott hagyománya van annak, hogy a döntés után, amikor elkezdődik a valódi választási kampány, félreteszik egymással szembeni korábbi érveiket. Amíg kétfordulós volt a választás, a kölcsönös viszszaléptetések után az egyéni kerületekben nálunk is lehetett így eljárni. Most azonban, mivel egyfordulós a választás, nincs ilyen lehetőség: a választás napjáig egymással versengő listák, egymással versengő miniszterelnök-jelöltek egymást és ezzel Orbán ellenzékét gyengítik. A szerk. feltételezése, hogy "a két fél végre kiszállhatna ebből az előre eldönthetetlen, ám mindkettőjüket felemésztő konfliktusból", tévedés: a kétlistás megoldással a konfliktus éppen hogy intézményesülne, és kétértelmű sajtónyilatkozatok és kiszivárogtatások helyett hónapokon át tartó nyilvános kampány révén öntené el az országot Csengertől Szentgotthárdig. A szerk. a demokratikus oldal választóinak a két jelölthöz való vonzódását nem ismert, de adott változónak tekinti, s nem számol azzal, hogy maguk a főszereplők és a mögöttük álló pártok bizonyosan azt gondolják: az a kampány által még befolyásolható, és mindent meg is tennének a befolyásolására. Végül is nem kevesebbről van szó, mint hogy melyikük lehet a miniszterelnök!
Két miniszterelnök-jelölt egyikével vagy másikával nehezebb azonosulni, mint azzal az egyetlennel, aki Orbán kihívójaként lép fel. A kétlistás modell a demokrata választók jóval alacsonyabb részvételét és ezáltal a Fidesz újabb győzelmét hozná. Vállalható-e ez a kockázat? Ez elsősorban az országnak, a magyar demokrácia esélyének jelent kockázatot, de a két szereplőnek is. A vereség után a letaglózott demokraták mindkét pártot s mindkét, élükön álló politikust felelőssé tennék a Fidesz-rendszer fennmaradásáért, teljes joggal. Nyilatkozataikban mindketten élet-halál kérdésként jellemzik ma a választásokat. Ha kudarc következik, azon kell majd keseregnünk: mégsem tudtak összefogni. Egyikük sem Orbán Viktor, hogy a mindent eldöntő vereség után is tovább uralja a maga pártját. Ha egyáltalán lesz még mit uralni, ha túléli pártjuk a vereséget.
Ha a közös lista nyer, az nemcsak az első helyén szereplőnek siker, a második helyén szereplőnek is.
Van még néhány napjuk a megegyezésre.
A szerző a Demokratikus Koalíció alelnöke.
