2023 – Rui Tavares levele a jövőből

  • Rui Tavares
  • 2013. július 4.

Publicisztika

A kormánypárti média aktuális főgonosza, az Orbán-kormányt az alapvető jogok biztosításában elmarasztaló jelentés portugál készítője Levél 2023-ból című írását közöljük az Európa előtt álló két útról.
false

Tíz évvel ezelőtt a képzelgést tettekre cseréltük. Nem egy egységes mozgalom közös döntése volt ez Portugáliában és Európában, hanem általános tendencia, amelyet egyéni döntések és a minket körülvevő világ eseményei alakítottak. A demokrácia mozgástere egyre szűkült, és csak egy módon lehetett megmenteni: ha elszánjuk magunkat, hogy kiterjesztjük a határait.

A tüntetéseken szerte Európában kezdtek feltünedezni a „2014 ≠ 1914” feliratú zászlók. Azt a követelést szimbolizálták, hogy ne térjen vissza 1914, vagyis az első alkalom, amikor az európai vezetők úgy masíroztak bele a világháborúba, hogy tetteik következményeit se megérteni, se elkerülni nem tudták.

Egy újságokat és egyetemeket összekötő hálózat vitákat szervezett minden tagállamban az Európai Bizottság elnökjelöltjeinek részvételével. Az utca embere válaszokat, magyarázatot várt, a jelöltek ígérgettek, elkötelezték magukat. A 2014-es választásokon, amelyek fő témája az volt: „Megszorítások: igen vagy nem?”, az európaiak először érezték úgy, hogy megválasztották az „unió ügyvezetőjét” – és ez a tendencia máig egyre csak erősödik.

2016-ban a portugálok lepték meg a többi európait. Ahelyett, hogy nagyköveteket küldtek volna az Európai Unió Tanácsába („az európai kapcsolatok nem külkapcsolatok” – mondták), választásokon döntöttek arról, ki képviselje őket az unió legfontosabb törvényhozó szervében. (Az Európai Unió Tanácsa, avagy a Miniszterek Tanácsa munkájának érdemi részét az Állandó Képviselők Bizottsága végzi, ennek tagjait hívják nagykövetnek – a ford.) A portugál példa nyugtalanította a többi kormányt és lelkesítette az állampolgárokat („Mi a francért lehet ezt a portugáloknak, és nekünk miért nem?” – kérdezték Spanyolországban). Ma ez már általános gyakorlat, amelyet az országok többsége alkalmaz, és a következő felülvizsgálatkor az uniós keretszerződések része lesz. A Tanács mára inkább egy szenátusra emlékeztet, amelynek ülései nyitottak, azok eredményeit pedig a kormányokkal és parlamentekkel közösen választott „tanácsosok” prezentálják.

Ez a portugál újítás csak az egyik lépés volt a demokratizálódás rögös útján, része annak a folyamatnak, amely elvezetett a „Fejlődési memorandum” megszületéséhez. Ezt tárgyalták, erről vitatkoztak több mint egy éven át akadémiákon, egyesületekben és gyűléseken. Végső formájában ez a kiterjedt dokumentum mindenféle elképzeléseket magába foglalt a gazdaságtól az oktatásig, az egészségügytől a közigazgatásig. Ebből az időből származnak olyan, mára közismert kezdeményezések, mint például a pártokon belüli nyílt előválasztás, amely lehetővé tette a kormányok és parlamentek nagyobb függetlenedését a pártpolitika taktikai játszmáitól.

Ma már nem mindenki látja át, mit értünk el ezzel a hatalmas erőfeszítéssel, amely a száz évvel ezelőtti amerikai progresszivizmushoz és a még korábbi brit chartista mozgalomhoz hasonló. A kezdő lendület kissé alábbhagyott, és továbbra is vannak félelmeink. De ezek értelmüket vesztik, ha arra gondolunk, hogy mi történhetett volna – jobban mondva: hogy mi történt valójában.

Mert – és most felfedem írásom titkát – mindaz, amit fent olvastatok, hazugság volt. 2013 és 2023 között egészen máshogy alakult a történetünk – sokkal rosszabbul. A valóságban a pénzügyi és gazdasági válság szociális és politikai válsághoz vezetett. Az alapjogok elvesztése és a jogállam összeomlása után „maioritarista” rendszerek jöttek létre, a demokrácia és a diktatúra hibridjei. De ezek maguk is elbuktak, és vezetőik konfliktusokat generáltak, hogy eltereljék a figyelmet saját felelősségükről. A 2014 után következő évek jobban hasonlítottak az 1914-et követő időszakra, mint a legrosszabb képzelgéseinkben. Sok európai a száműzetést választotta – ez a levél is onnan érkezik hozzátok.

Ez a mi történetünk. Remélem, a ti történetetek jobban hasonlít majd arra, amire vágytunk.

Megjelent a Jornal de Negócios június 27-i számában. A szerző történész, európai parlamenti képviselő. A cikket a Jornal de Negócios szíves hozzájárulásával közöljük. Fordította: Urfi Péter.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.