2023 – Rui Tavares levele a jövőből

  • Rui Tavares
  • 2013. július 4.

Publicisztika

A kormánypárti média aktuális főgonosza, az Orbán-kormányt az alapvető jogok biztosításában elmarasztaló jelentés portugál készítője Levél 2023-ból című írását közöljük az Európa előtt álló két útról.
false

Tíz évvel ezelőtt a képzelgést tettekre cseréltük. Nem egy egységes mozgalom közös döntése volt ez Portugáliában és Európában, hanem általános tendencia, amelyet egyéni döntések és a minket körülvevő világ eseményei alakítottak. A demokrácia mozgástere egyre szűkült, és csak egy módon lehetett megmenteni: ha elszánjuk magunkat, hogy kiterjesztjük a határait.

A tüntetéseken szerte Európában kezdtek feltünedezni a „2014 ≠ 1914” feliratú zászlók. Azt a követelést szimbolizálták, hogy ne térjen vissza 1914, vagyis az első alkalom, amikor az európai vezetők úgy masíroztak bele a világháborúba, hogy tetteik következményeit se megérteni, se elkerülni nem tudták.

Egy újságokat és egyetemeket összekötő hálózat vitákat szervezett minden tagállamban az Európai Bizottság elnökjelöltjeinek részvételével. Az utca embere válaszokat, magyarázatot várt, a jelöltek ígérgettek, elkötelezték magukat. A 2014-es választásokon, amelyek fő témája az volt: „Megszorítások: igen vagy nem?”, az európaiak először érezték úgy, hogy megválasztották az „unió ügyvezetőjét” – és ez a tendencia máig egyre csak erősödik.

2016-ban a portugálok lepték meg a többi európait. Ahelyett, hogy nagyköveteket küldtek volna az Európai Unió Tanácsába („az európai kapcsolatok nem külkapcsolatok” – mondták), választásokon döntöttek arról, ki képviselje őket az unió legfontosabb törvényhozó szervében. (Az Európai Unió Tanácsa, avagy a Miniszterek Tanácsa munkájának érdemi részét az Állandó Képviselők Bizottsága végzi, ennek tagjait hívják nagykövetnek – a ford.) A portugál példa nyugtalanította a többi kormányt és lelkesítette az állampolgárokat („Mi a francért lehet ezt a portugáloknak, és nekünk miért nem?” – kérdezték Spanyolországban). Ma ez már általános gyakorlat, amelyet az országok többsége alkalmaz, és a következő felülvizsgálatkor az uniós keretszerződések része lesz. A Tanács mára inkább egy szenátusra emlékeztet, amelynek ülései nyitottak, azok eredményeit pedig a kormányokkal és parlamentekkel közösen választott „tanácsosok” prezentálják.

Ez a portugál újítás csak az egyik lépés volt a demokratizálódás rögös útján, része annak a folyamatnak, amely elvezetett a „Fejlődési memorandum” megszületéséhez. Ezt tárgyalták, erről vitatkoztak több mint egy éven át akadémiákon, egyesületekben és gyűléseken. Végső formájában ez a kiterjedt dokumentum mindenféle elképzeléseket magába foglalt a gazdaságtól az oktatásig, az egészségügytől a közigazgatásig. Ebből az időből származnak olyan, mára közismert kezdeményezések, mint például a pártokon belüli nyílt előválasztás, amely lehetővé tette a kormányok és parlamentek nagyobb függetlenedését a pártpolitika taktikai játszmáitól.

Ma már nem mindenki látja át, mit értünk el ezzel a hatalmas erőfeszítéssel, amely a száz évvel ezelőtti amerikai progresszivizmushoz és a még korábbi brit chartista mozgalomhoz hasonló. A kezdő lendület kissé alábbhagyott, és továbbra is vannak félelmeink. De ezek értelmüket vesztik, ha arra gondolunk, hogy mi történhetett volna – jobban mondva: hogy mi történt valójában.

Mert – és most felfedem írásom titkát – mindaz, amit fent olvastatok, hazugság volt. 2013 és 2023 között egészen máshogy alakult a történetünk – sokkal rosszabbul. A valóságban a pénzügyi és gazdasági válság szociális és politikai válsághoz vezetett. Az alapjogok elvesztése és a jogállam összeomlása után „maioritarista” rendszerek jöttek létre, a demokrácia és a diktatúra hibridjei. De ezek maguk is elbuktak, és vezetőik konfliktusokat generáltak, hogy eltereljék a figyelmet saját felelősségükről. A 2014 után következő évek jobban hasonlítottak az 1914-et követő időszakra, mint a legrosszabb képzelgéseinkben. Sok európai a száműzetést választotta – ez a levél is onnan érkezik hozzátok.

Ez a mi történetünk. Remélem, a ti történetetek jobban hasonlít majd arra, amire vágytunk.

Megjelent a Jornal de Negócios június 27-i számában. A szerző történész, európai parlamenti képviselő. A cikket a Jornal de Negócios szíves hozzájárulásával közöljük. Fordította: Urfi Péter.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.