A múlt szombaton, miután egy Stohl Buci nevű ittas járművezető minden kedves nézőt, aki sms-ével nem támogatta az RTL Klub jótékonysági akcióját, elküldött az anyjába, Verebes István egy hétre beköltözött a Való Világ lakói közé.
Nincs ebben semmi meglepő. Verebes legalább annyira közismert, mint a villa eddigi vendégei, Maya Gold, a pornószínésznő, Dopeman, a popsztár, és Anettka, a Vidám Színpad megmentője. A humor nagyágyújának becsalogatása a valóságshow-ba logikus szerkesztői döntés, eddig basztunk, énekeltünk, megdöbbentünk, most akkor röhögjünk. Verebes után pedig jöhet a kétfejű borjú. Azzal majd spórolunk.
Igen ám, de Verebesen nem röhögünk. Ugyanis a Való Világ szerinte nem vicc, hanem a legizgalmasabb és a legdrámaibb műsor mostanában. Azt mondja, őt komolyan megérintette a szereplők kiszolgáltatottsága, egymásra utaltsága, és puszta kíváncsiságból vállalkozott erre a feladatra. Isten ments, dehogy a pénzért!
És különben is, elege van már abból az értelmiségi nyavalygásból, ami a műsort kíséri.
De mégis, mit jelent az értelmiségi nyavalygás?
Gondoljunk talán arra a kockás inges, tarisznyás szegényházira, akinek még egy rendes, tizenöt dekás aranymedálra sem telik, és akit eddig csak Havas Henrik emlegetett előszeretettel, amikor tahóságon kapták? A nyavalygás az lenne, amikor ez az utolsó lúzer ugatni kezd, hogy a valóságshow nem más, mint a televíziózás legalja, egy játéknak nevezett szarhalom, ahol a szabályokat csak annak a néhány szerencsétlennek kell betartani, aki önként és dalolva adja hozzá az arcát, de azoknak, akik a műsort készítik, nem?
De nem csak ez. Az értelmiségi nyavalygás sokkal több, mint varázsige. Olyan kifejezés, amivel az összes gazemberséget legitimálni lehet. A kritika csak akkor kritika, a vélemény csak akkor vélemény, ha pozitív. Ha nem, akkor értelmiségi nyavalygás.
Verebes sohasem nyavalygott. Akkor sem, amikor pár héttel ezelőtt a Heti Hetesben éppen a valóságshow-témával kapcsolatban hisztizett, hogy nem akar csupasz férfiseggeket nézni főműsoridőben. Nem volt az nyavalygás, csupán egy vélemény, ami időközben kicsit megváltozott. Tegyük hozzá: "természetesen", hiszen Verebes nemcsak elegáns, okos és szellemes, hanem provokatív is. És nem csak a nyavalygókkal szemben. Ahelyett, hogy nagyon vicces dolgokat mondana a villalakóknak, Ady-versekre tanítja őket. Más szóval: népművel. Meghozzá egy kereskedelmi televízióban.
Ez aztán a függetlenség.
Ahogy Verebesnek, nekünk is meggyőződésünk, ott a helye a villában. És még tanulhat is a Való Világ szereplőitől. ´k heten talán tudják, hogy csak negyedórára lehetnek sztárok. Verebes viszont el sem tudja képzelni, hogy már ő is valahol a tizennegyedik perc környékén jár.
