Vírus a vírusnak kivájja?

Járványnapló - egy Németországban praktizáló orvos szemszögéből

  • Lőrincz Balázs Bendegúz
  • 2020. június 19.

Publicisztika

Ez egy felnőtt társadalom, ahol nem központilag kiosztott, pontba szedett ukázok, hanem felelős személyek nagyon is személyes, felelősségteljes, és persze számonkérhető döntései alapján működik, vagy éppen nem működik valami. Általában inkább működik.

Egyik napról a másikra tengernyi időm lett. Persze továbbra is bejártam, egy főnök járjon be, érkezzen elsőként, távozzon utolsóként, mutasson példát, de egy idő után vicces volt a szinte üres klinikán naponta végigvizitelni, úgyhogy abba is hagytuk.

A fél csapatot hazaküldtem, egyik héten az egyik felét, másik héten a másikat. Készenlétben voltunk, de igazából pihentünk. Kisimultunk. Mindenki kapta tovább a teljes fizetését, a kormány az üresen hagyott kórházi ágyak után naponta és ágyanként ötszázhatvan euróval támogatta az ország összes kórházát, amely összeg, műtéti és altatási költségek híján, nagyjából hozta a rutinszerű üzem szolidan nyereséges számait. Hetente utalták a pénzt, és utalják tovább szeptember végéig.

A tartományi kormányok rendelete úgy szólt, hogy azokat a beavatkozásokat kell – illetve lehet – a korona-helyzetre való tekintettel elhalasztani, amely esetekben a beavatkozás elhalasztása nem von maga után további egészségkárosodást.

Tiszta beszéd.

Ennek gyakorlati alkalmazása az egyes intézmények osztályvezető főorvosának illetve klinikaigazgatójának kompetenciája volt, szabadon dönthettünk arról, hogy kinek-kinek a saját szakmájában mi számít rövid időn belül szükségesnek, és mi az, amit következmények nélkül el lehet halasztani néhány hónappal.

koronavírus teszt

Koronavírus teszt. És mi lesz a hápévével?

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Egyetlen szempont volt csupán, ahol a rendelet nem hagyott teret egyéni mérlegelésre: a kezelendő betegeket egytől egyik le kell tesztelni koronára, függetlenül attól, hogy vannak-e tünetei vagy releváns panaszai. Ennek megfelelően mindenkit tesztelünk a mai napig, akit felveszünk az osztályra, ha pedig ambulánsan látunk el valakit, akkor védőfelszerelésben dolgozunk. A német kockafejűségre bazírozóknak, akik ezen túlmenően is szájbarágott utasításokra számítottak, csalódniuk kellett.

Ez egy felnőtt társadalom, ahol nem központilag kiosztott, pontba szedett ukázok, hanem felelős személyek nagyon is személyes, felelősségteljes, és persze számonkérhető döntései alapján működik, vagy éppen nem működik valami. Általában inkább működik. Én például úgy döntöttem, hogy a krónikus fülek, orrok és mandulák várhatnak, a tumoros gégék, garatok, szájak és nyakak pedig nyilván nem. Ez véletlenül financiális szempontból is pont jó volt, mert az onkológiai műtétek egyébként is kiemelt finanszírozást kapnak, az elmúlt hónapokban pedig szinte csak ezeket végeztük el – a többit meg kompenzálta a kormány. Ennek megfelelően a klinikám pénzügyi mutatói egyre jobbak lettek.

Aztán lecsapott rám a felismerés.

A koronavírus meg fogja ölni kedvenc, kenyéradó vírusomat. De ami még ennél is rosszabb, hogy a készülő orvoskrimimet is meg fogja ölni. Amely a kedvenc, kenyéradó vírusomról szól. Vagyis szólt volna, gondoltam március 16-án. Hiszen kit érdekel majd 2020 végén egy olyan vírus által okozott tumor, amit kizárólag orális szexszel lehet elkapni, kvázi direkt, előre megfontolt szándékkal, ráadásul évek óta van ellene oltás, amikor itt van és talán itt is marad velünk egy másik vírus, oltás nélkül, amihez még csak orális szex sem kell, még egy csók sem, hanem úgy is el lehet kapni, ha valakire félig lecsúszott szájmaszkkal másfél méterről véletlenül ránézek a postán.

Ki fog így félni az én főszereplő vírusomtól, az én negatív hősömtől? Csak azért nem fognak az arcába röhögni, mert félnek majd, hogy elkapják a koronát.

Kíváncsi vagyok, meddig fogják bírni a németek.

Magam előtt látom, ahogy nyár végén már középen lyukas, kirúzsozott szájmaszkban fognak a mallorcai swinger klubokba járni az állam által kilenc milliárd euróval megtámogatott Lufthansa óvatosan félházas járatain. Abstand halten, alles klar.

false

 

De a félhomályban, szalonspiccesen, bizony nehéz lesz kimérni a másfél métert. Ettől majd, igaz, némi latenciával, de újra megugrik a szájgarati tumoros betegforgalmam, persze csak akkor, ha nem kapják el egyúttal a koronát is. Mindegy, a karantén leteltével jönnek majd a kontaktok is. Munkám lesz, annyi szent.

Na de a könyvem? Egyszerre tartok tőle, hogy a korona után kevésbé lesz aktuális, mert jön a morális szex (amely nem zárja ki az orálisat, de mindenképpen monogám), és így szép lassan ellehetetlenül a hápévé, ugyanakkor remélem, hogy valamiből csak tanul az ember – még ha az a krimim témáját nyírja is ki – és szép lassan ellehetetlenül a hápévé.

Vagy legalább minél többen beoltatják magukat ellene. Akkor is, ha pénzbe kerül. Mert egy szájgarati rákból meggyógyulni sokkal több pénzbe, és főleg sokkal több szenvedésbe kerül, mint fél év alatt három tűszúrás. Hiába a bőven 90% feletti gyógyulási arány, a klasszikus nyitott műtétek és a sugár-kemó kombináció nem múlnak el nyomtalanul, de még a mai legkorszerűbb kezelési módszer, a robotsebészeti beavatkozások után is marad valamennyi életminőség-romlás.

Pláne akkor, ha el sem végzik, hiszen ez utóbbi nem érhető el Magyarországon. Egy gyógyult rosszindulatú daganat után már soha nem lesz teljesen olyan az élet, mint a daganat előtt volt. Ráadásul a HPV által okozott szájgarati rákok esetében mindez a társadalom derékhadát, a középkorú, családfenntartó férfiakat-apákat sújtja leginkább, akiket nagyon nem kellene leszázalékolni.

Pont ezért fogom befejezni úgy a könyvemet, az Áttét-et, ahogy elkezdtem. Három hónap alkotói válság után, újult erővel. Mert el kell tanulni a koronavírustól a kiváló stratégiát, a virális marketinget, és ki kell használni, hogy a korona által remélhetőleg valamelyest felébresztett egészségtudatosság más betegségekkel szemben is érdeklődőbbé, kíváncsibbá, talán egy kicsit elővigyázatosabbá teszi az embereket. Akkor is, ha az a másik betegség csak egy másik vírus terméke. Vagy éppen azért, mert az is csak egy másik vírus. Mostmár lehet hová kötni. Ismeretlent az ismerttel összehasonlítani. Egyet már mindenki ismerni vél. Van másik.

(Lőrincz Balázs Bendegúz fej-nyak-sebész professzor, a frankfurti Bethanien és Markus kórházak fül-orr-gégészeti és fej-nyak-sebészeti klinikáját vezeti. Szabadidejében műfordító, a norvég kultszerző, Erlend Loe magyar hangja. Jelenleg első saját regényét, az Áttét című orvosi thrillert írja.)

Nyitóképünk: a humán papillómavírus nagyító alatt.

Neked ajánljuk