A válságok egyik ismérve, hogy nem lehet kiszámítani a bekövetkező események hatását, így pedig felborul a dolgok rendes, megszokott folyása. A menekültválság tehát megmutatja, hogy milyen reakciókra lehet számítani egy olyan helyzetben, amikor nem teljesen működnek a megszokott, kipróbált politikai mechanizmusok. Az ország több pontján, elsősorban a szegedi Nagyállomáson és a fővárosi Keleti pályaudvaron kialakult helyzetben a civil önszerveződések reakciója bizonyította, hogy létezik szolidaritás és tenni akarás a magyar társadalomban. Az is fontos tény, hogy a civil szerveződések és a teljesen alulról szerveződő, még csak be sem jegyzett, informális csoportok képesek voltak megszervezni az igények felmérését, az adományok befogadását, raktározását, kiosztását. Ezen felül orvosok, tolmácsok, jogi szakemberek segítettek a menekülteknek, látták el őket információval. Bár a Keleti pályaudvaron hétfő délután több volt az önkéntes, mint a menekült, Röszkénél folyamatosan érkeznek újak, akik nagy valószínűséggel újra Budapest felé veszik az irányt. Az önkéntesek segítségére tehát újra szükség lehet, miközben ők is elfáradnak, amit csak tetéz az éppen beköszöntő hidegebb idő.
| ||
Bárki, aki követte a közösségi médiában az önkéntesek kommunikációját, észrevehette, hogy a civilek próbálják – a már megszokott fordulattal élve – pártpolitika-mentesen megszervezni munkájukat. A közel 9 ezer taggal rendelkező zárt Facebook-csoport, a „Segítsünk együtt a menekülteknek!” falán többnyire felajánlásokat, kéréseket lehet olvasni, és nem a menekültválság és a hazai politika összefüggéseiről, a magyar kormány tevékenységének külföldi visszhangjáról szóló hozzászólásokat. Nyilvánvalóan a menekülteket segítő önkénteseknek is van véleményük ezekben az ügyekben, azonban ezt nem a felajánlások és kérések összehangolását koordináló oldalakon osztják meg.
Bár közel sem tűnik úgy, hogy vége lenne a menekültválságnak, érdemes átgondolni, hogy milyen hatással lehetnek ezek a civil önszerveződések a magyar társadalomra és politikára. Az olyan alulról jövő akciók, amilyenek a segítséget nyújtó civilek tevékenységei, rendszerint nyomot hagynak hosszabb távon is. Az önkéntesek életre szóló tapasztalattal gazdagodhatnak, hajlandóak lehetnek máskor is segíteni – amire minden bizonnyal szükség lesz még az elkövetkező hónapokban is. Az is növelheti a civil elköteleződést, hogy a széles körben elterjedt vélemény szerint az önkéntesek fontos feladatot látnak el, sok esetben az állam helyett. Bár kommentekben gyakran lehetett olvasni a „Miért nem viszed inkább haza?” típusú véleményeket, Lázár János személyében a kormány is elismerte munkájukat. (Külön érdekesség, hogy egy olyan csoport is szerveződött, amelyik magánlakásokban lát vendégül menekülteket.)
Az utóbbi héten tiltakozásokra is sor került a kormány menekültpolitikája ellen, ezeknek azonban mégsem volt akkora rezonanciája, mint például a tavalyi kormányellenes megmozdulásoknak. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a menekültválság sokkal jobban megosztja a magyar társadalmat, mint mondjuk a kormányzati tisztviselők kitiltása az Egyesült Államokból, vagy éppen a netadó ügye. A Republikon Intézet kutatása azt mutatja, hogy még az ellenzéki pártok szavazói között is többségben vannak azok, akik szerint a menekültek veszélyt jelentenek Magyarországra, ezért nem szabad beengedni őket, mint azok, akik szerint kötelességünk a befogadás. Másrészről a menekültválság esetében egy hosszabban elhúzódó ügyről van szó, nem képesek tehát hirtelen kitörni az indulatok, az elégedetlenség. A jelenséget, a további fejleményeket körülvevő bizonytalanság és a külföldön is érezhető tanácstalanság ugyanakkor annak is elejét veszi, hogy határozott politikai véleményt lehessen kialakítani az ügyben.
A menekültválság tehát nem váltott ki egységes kormányellenes hangulatot és utcai akciót. Ennek ellenére a civil társadalom megmutatta, hogy a szakpolitikai bizonytalanság és töredezett európai politikai akarat ellenére létezik szolidaritás Magyarországon. A menekülteket segítő civil önszerveződések története azok számára lehet inspiráló, akik az elmúlt évben a „szabadság kis köreinek” megjelenésétől remélték, hogy megerősödik az aktív civil társadalom ellenálló képessége.
