A tanárlázadás tétje

  • Mikecz Dániel
  • 2016.02.04 11:32

Liberális szemmel – Republikon

Ha nem jön létre a tanulók, szülők, tanárok és szakszervezetek erős koalíciója, az az autonóm érdekérvényesítés végét jelenti.

Kétségtelen, hogy a pedagógusok, diákok és szülők tegnapi tüntetése a legnagyobb szabású tiltakozó esemény az egy éve lecsengett netadós tiltakozási hullám után. Miskolcon ötezren tiltakoztak a szakadó esőben is, és további 10 városban demonstráltak február 3-án. Fontos különbségek vannak azonban a pedagógustüntetés és a netadós tüntetések között. Az utóbbi esetben a szakpolitikai elem nem volt annyira komplex és nem is volt akkora tétje a kormány számára: egyszerűen ki lehetett húzni a tervezetek közül. Éppen emiatt változott meg a tüntetések tartalma, és adtak lehetőséget később más témák beemelésére (kitiltási botrány, NAV, orosz függőség), valamint az általános elégedetlenség kifejezésére. A közoktatás sokkal bonyolultabb szakpolitikai rendszer kiterjedt intézményrendszerrel, hagyományokkal, sok szereplővel, részletes szabályozással, több mint 100 ezer dolgozóval és hatalmas költségvetéssel. A közoktatás központosítása ráadásul a kormány politikájának központi eleme – nem lehet olyan kedélyesen elintézni, mint a felsőoktatási keretszámok vagy a netadó ügyét.

A mostani tüntetések azonban mégsem korlátozódnak csupán a szűk, száraz szakpolitikai területre. Az oktatás ugyanis végső soron a gyerekekről, a tanulókról szól, amihez könnyen hozzákapcsolható az ország jövője, az abba való befektetés és az elvándorlástól való félelem is. Így pedig már ott vagyunk, mint a 2012–13-as hallgatói tüntetések idején, amikor a kormánynak végül vissza kellett vonnia tervezett intézkedéseinek egy részét. A tanulókkal, iskolákkal, szülőkkel való konfliktus elhúzódása végső soron kikezdheti a családbarát kormány képét is. Másrészről a központosítás az egész jelenlegi rendszer jelképévé vált, olyan elemek sűrűsödnek benne, mint a helyi szükségletek semmibevétele, a szubszidiaritás tagadása, az erőforrások elszívása, a pozíciók felülről való kiosztása a politikai lojalitás alapján, valamint a szakmai szempontok helyett a hatalmi érdekek érvényesítése. Az ügy ráadásul túlnyúlik a közoktatáson más szakpolitikai területre, elsősorban az egészségügyre. Az „árukapcsolás” a gyakorlatban a mostani mozgósításban kiemelt szerepet játszó szakszervezetek révén jöhet létre.

A kormány minden eszközt bevet, hogy mérsékelje a mostani tüntetések hatását, valamint elejét vegye az eszkalálódásuknak. Egyrészről hitelteleníteni kívánja a tiltakozókat, de ez inkább csak tovább növeli a tiltakozók, szimpatizánsok felháborodását. Ez a fajta stratégia azért is lehet hatástalan, mert az oktatás, akárcsak az egészségügy, olyan terület, amellyel kapcsolatban a társadalom többsége közvetlen tapasztalatokkal rendelkezik. A kormány másik módszere, hogy konzultációt kezdeményez az érintettekkel, azaz az általa kijelölt, szövetséges szervezetekkel. Minden valószínűség szerint ugyanazt a stratégiát kívánják követni, amit a hallgatói tüntetések során. Akkor a kormány a HÖOK-ot ismerte el a hallgatók legitim képviseletének, ezért nem volt hajlandó leülni az olyan tiltakozó szervezetekkel, mint a Hallgatói Hálózat. Itt fontos szerep juthat a nemrégiben létrehozott Pedagógus Karnak, amit minden bizonnyal éppen a kamukonzultációk miatt hoztak létre. A kormánynak még sincs egyszerű dolga, mert ellentétben a HÖOK-kal, a Pedagógus Kar általa létrehozott új szervezet, miközben léteznek a hagyományos, bejáratott, tagsággal és felhatalmazással bíró szakszervezetek is.

false

A konzultációval önmagában nincsen probléma, a tiltakozók célja éppen a szakpolitikai változások elérése, amihez egy ponton le kell ülniük tárgyalni a döntéshozókkal. Nem mindegy azonban, hogy ez milyen keretek között és milyen pozícióból történik. A tárgyalások közben megszakad a tüntetések alatt létrejött kezdeti lendület, ezzel szemben a kormánynak folyamatosan megvannak a maga erőforrásai, így minden esetben az idő végül nekik dolgozik. Éppen ezen okból kifolyólag szükség van az intézmények megőrzésére, működtetésére, revitalizálására. A netadós tüntetések azt mutatták, hogy a kezdeti lelkesedés, a gyorsan jött eredmények és a sikeres internetes mozgósítás ellenére nem lehetett megőrizni a mozgósításnak legalább a minimális szintjét. A radikálisabb változást kívánó hallgatók 2013-ban az ELTE egyik előadóját foglalták el, ahelyett hogy magát a HÖK-öt célozták volna meg, amivel megmutathatták volna, hogyan működhet az alternatív hallgatói érdekképviselet.

A pedagógusok számára adottak az intézményi keretek, amelyeket érdemes használni, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy életbe vágó erőforrást jelentenek az érdekérvényesítés során. Sokat lehet hallani az intézmények válságáról, azonban valódi változást nem lehet elérni sem a közösségi médiában szervezett fellángolások, sem az egyéni érdekkijárás révén. Az intézményes keretek közötti aktivitás több idővel, fáradsággal, költséggel jár, azonban mélyreható változást csak így lehet elérni. A mostani konfliktus az új, orbáni korporatív rendszer főpróbája is egyben.

Ha nem jön létre a tanulók, szülők, tanárok és szakszervezetek erős koalíciója, ha a kormánynak sikerül kamukonzultációkba vinni a közoktatás ügyét, az nemcsak a mostani mozgósítás, hanem végső soron az autonóm érdekérvényesítés végét jelenti.

Neked ajánljuk