Soha nem látott konszenzus alakult ki a Budapest Park-ügy körül. A P+R parkoló ötletét felvető szocialista politikus és a tervvel szimpatizáló fideszes polgármester is igyekezett cáfolni, hogy ők bezáratnák a szórakozóhelyet. A Budapest Park megmaradása mellett aztán kiállt a szocialisták fővárosi frakcióvezetője, Horváth Csaba és Tarlós István főpolgármester is. Örülhet a sárdobáláshoz szokott hírfogyasztó, hiszen az ügy azt mutatja, kialakulhat egyetértés a politikai oldalak között, ráadásul a politikusok hajlandók szándékaikat felülvizsgálni, ha úgy tűnik, az ellentétes az érintettek, a választók akaratával. A Budapest Park esetében a visszavonulót azelőtt fújták meg a helyi politikusok, mielőtt a közösségi médiában növekvő felháborodásfelhőn kívül valódi tüntetések, nemzetközi szolidaritási akciók kezdődtek volna meg. A politikusi reakció és konszenzus ugyanakkor még érdekesebb a CEU-ügy tükrében.
Felvethető, hogy más típusú konfliktusokról van szó, hiszen
a CEU egy felsőoktatási intézmény, a Budapest Park pedig egy szórakozóhely.
Az összehasonlítás azonban nem légből kapott. A CEU és a Budapest Park is tágabban Magyarország, szűkebben Budapest nyugatos jellegének, a Nyugathoz való tartózásának szimbóluma. Ahogyan a CEU-ra nemzetközileg elismert tudósok, úgy a Budapest Parkba népszerű előadók, fellépők érkeznek külföldről. Mindkét intézmény esetében felmerül továbbá a fiatalok érdeke, joga a tanuláshoz, illetve a szórakozáshoz. A CEU kapcsán szervezett tüntetéseken ráadásul feltűnő volt a fesztiváli elem, a bulitüntetés, a protesztivál. A hivatalos rendezvények után alig lehetett megkülönböztetni a tüntető fiatalokat a fővárosban rendszeresen vonuló, kurjongató turistáktól.
| ||
A hasonlóságok ellenére
a kormánynak érdeke volt, hogy konfliktust generáljon
egy adott társadalmi csoporttal és Soros Györggyel, egy Budapest Park típusú ügy azonban kockázatosabb. A Budapest Park és a többi hasonló szórakozóhely vagy fesztivál ugyanis összeegyeztethető a jelenlegi rezsimmel. Vége van annak az időszaknak, amikor a fogyasztási liberalizmus nem volt kompatibilis a jobboldallal. Maga a miniszterelnök lányai is fesztiválokon gyakornokoskodtak, és a NER oligarchái is érdekeltek a turizmus fejlesztésében. Ezeken a helyszíneken ráadásul nem fogalmazódik meg politikai kritika. Sokan még annak hiszik, de nem a kulturális hegemóniát kihívó ellenkultúráról van szó. A választókat infantilizáló és individualizáló hedonizmus inkább demobilizálja az egyéneket, mert megteremti a kivonulás, a szabadság érzését. Jó példa erre, hogy a kritikus fogyasztás (városi kerékpározás, fair-trade) fősodrúvá válásával nem lett tudatosabban politizáló a fővárosi fiatalokból. Budapest fáit nem akarják többen megvédeni, mint a 2000-es évek városvédő mozgalmaiban.
A CEU-ügy kapcsán létrejövő tüntetések nagyszabásúak voltak, a pártpreferenciákra vonatkozó hatásuk azonban még nem egyértelműen megállapítható.
Nem biztos, hogy tudatos
volt a politikusok részéről annak felismerése, hogy minek a jelképe a Budapest Park. A netadós tüntetések ugyanakkor azt mutatták, hogy éppen a kivonulás és az egyéni életstratégiák szabadságának megsértése az, ami a szélesebb társadalom számára is fontos. Mutatja ezt, hogy a netadós hullám során látványosan veszített a Fidesz a támogatottságából. Ezért nem fogja támadni a kormány a fogyasztási liberalizmust, a fesztiválokat, romkocsmákat, nem kívánja veszélybe sodorni az EU-n belül a mozgás és munkavállalás szabadságát, és nem fogja nyíltan korlátozni az abortuszt sem.
