Európa bezárkózik – vagy követi Amerikát?

Európa egyre kétségbeesettebben próbál hatékony, mégis humánus megoldást találni a menekültkérdésre. A külső szemlélőnek sokszor úgy tűnhet, az európai politikusok csak rossz és rosszabb megoldások között választhatnak. Pedig létezik olyan ország, amelyik az EU-ba most érkezőknél sokkal több bevándorlót integrált sikeresen: az Egyesült Államok.

Ha valaki követi a 2016-ban esedékes amerikai elnökválasztás eddigi eseményeit, a bevándorlókkal kapcsolatos amerikai attitűdökről és politikai álláspontokról is jó képet kaphat. Az egyik republikánus elnökjelölt, Donald Trump olyan véleményeket fogalmaz meg a – főként mexikói – bevándorlókról, amelyek még a magyar politikai kontextusban is szélsőségesnek számítanának. Trump nem egyszerűen kerítést követel az amerikai–mexikói határon, de egy ízben a bevándorlókat kollektíven bűnözőknek nevezte. Egy kampánygyűlésén olyan fehér családokat hívott fel maga mellé a színpadra, ahol egy családtaggal szemben egy illegális bevándorló követett el bűncselekményt. Ilyen messzire még Orbán Viktor sem menne. A másik oldalon viszont az ottani jobboldal, a republikánusok másik elnökaspiránsa, Jeb Bush spanyol nyelvű televízióüzenetekben kampányol az egykori bevándorlók szavazataiért.

Mindez legalább két fontos tanulsággal szolgál. Egyrészt a bevándorlókkal szembeni indulatok felkorbácsolása nem magyar – és nem is európai – sajátosság. Még egy olyan országban is lehet sikeres a populista bevándorlóellenesség, ahol a választók többsége maga is bevándorló. Éppen ezért nem is érdemes a magyar embereket vagy a magyar „néplelket” kárhoztatni azért, mert első reakciója a tőle eltérő kultúrájú – és bőrszínű – emberek megjelenésére az idegenkedés.

Ettől függetlenül azonban az Egyesült Államokban a többség bevándorláspárti – nem véletlen, hogy a független kommentárok többsége komoly veszélynek tartja az ottani jobboldal számára Trump határozott bevándorlóellenességét. A bevándorlás amerikai elfogadásának oka, hogy az amerikai modell az európainál sokkal sikeresebbnek tűnik.

Az amerikai integrációs modell lényege az „olvasztótégely” gondolat; az az elképzelés, hogy az országba érkezők mind részei lesznek az egységes amerikai kultúrának. A bevándorlók nem vesztik el identitásukat, hanem párhuzamos identitást létesítenek. Valaki így egyszerre lehet jó muzulmán – vagy hindu, vagy katolikus – és jó amerikai. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban sokan egyszerre határozzák meg magukat több identitás részeseiként: így terjedtek el az olyasfajta kifejezések, mint „afrikai amerikai”, „arab amerikai” vagy éppen „magyar amerikai”.

Ezzel szemben Európában hasonló, az asszimiláció elemeit is hordozó integrációra sokkal kevésbé került sor – ez azonban nem feltétlenül a bevándorlók hibája. Az európai nemzetállami hagyomány soha nem egy adott ország majdani lakosaként, hanem – jellemzően – olcsó munkaerőként, ideiglenesen az országba érkezett külföldiként tekintett a bevándorlókra. Ahogyan gyakorta elhangzik kritikaként, hogy a harmadik generációs német származású török sem tekinti magát igazi németnek, úgy ennek ellenkezője is igaz: a társadalom többsége sem tekinti a legtöbb harmadik generációs bevándorlót teljes jogú állampolgárnak.

A mostani krízis megmutatta, hogy az európai modell hosszú távon nehezen fenntartható, hiszen gyakran valóban elkülönült, párhuzamosan működő társadalmakat hoz létre. A magyar – és gyakran az európai – jobboldal válasza e problémára az „Európa erőd” modell: Európa fizikai elválasztása a szegényebb – és eltérő kultúrájú – térségektől. Azt vélelmezve, hogy az iszlám származású bevándorlók integrációja eleve nem lehet sikeres, le is mondana e kísérletről. Ez a koncepció a szögesdrótok és kerítések Európája.

Az „Európa erőd” gondolata világos, de téves megoldást jelentene. A morális megfontolásokon túl, Európa azóta él békében és biztonságban, mióta nem elválasztani, hanem összekötni igyekszik a kontinens népeit. Lehet, hogy mi, magyarok nagy különbséget látunk a „keresztény Európa” és az iszlám vallású bevándorlók között, ám Európa gazdagabb felén gyakran legalább ekkorának tűnik a különbség Nyugat- és Kelet-Európa között. Amikor a brit populista politikusok a bevándorlás ellen kampányolnak, gyakran éppen a kelet-európai bevándorlók kerülnek a mumus szerepébe. Illúzió azt gondolni, hogy a „kerítések Európájában” nekünk magyaroknak továbbra is olyan szabadságunk lenne a kontinensen, mint ami most van. Nehéz érvelni, hogy az Egyesült Királyság vagy Németország miért fogadja be magyarok százezreit, ha Magyarország maga menekültek tízezreinek befogadására sem hajlandó.

Ráadásul az „Európa erőd” fenntartása hosszú távon gazdaságilag is kontraproduktív. Az, hogy kevésbé gazdag régiókból az emberek a gazdagabbak felé vándorolnak, nehezen megállítható trend; a bezárkózás egyre növekvő gazdasági – vagy akár katonai – költségei ráadásul egyre komolyabb indulatokat gerjesztenek – aminek pont a határterületek lehetnek a vesztesei.

Éppen ezért jelenthet jobb megoldást tanulni az amerikai példából: befogadni és integrálni az Európába érkezőket. Érdemes emlékezni rá: a menekültek nagy része éppen az iszlám fundamentalizmus elől menekül – aligha valószínű, hogy fő célja az európai kultúra iszlám általi „behódoltatása” lenne. Ám ha Európa nem akar „erőddé” válni, el kell fogadnia, hogy évtizedek múlva az európaiságot nem a keresztény vallás, még csak nem is a bőrszín definiálja majd, hanem az európai értékek – többek között a tolerancia, befogadás és a másság tisztelete – elfogadása. Mindez pedig csak ezen értékek ellenzői számára tűnik ijesztő perspektívának.