Amikor Donald Trump először bejelentkezett az elnökjelöltségért, a legtöbb elemző úgy vélte: esélye sincs arra, hogy a Republikánus Párt őt jelölje a posztra. Trump politikai tapasztalatlansága, megosztó személyisége és a konzervatív értékektől sok tekintetben idegen karaktere azt valószínűsítette, hogy a republikánusok valaki mást választanak majd.
Nem így történt: az előválasztási kampány során Trump különlegessége sokkal inkább előnynek bizonyult a korábbinál radikálisabb republikánus tábor számára. Trump győzelmében szerepe volt ellenfelei széttagoltságának is: a küzdelem egyetlen pontján sem tudott kialakulni olyan Trump-ellenes tábor, amely integrálta volna a milliárdos ellenfeleit. Trump versenytársai sokáig inkább a „Trump-ellenes” tábor többi jelöltjét igyekeztek kiütni.
Ennél is fontosabbnak bizonyult, hogy Trumpról lepergett minden olyan támadás, amely más jelölt karrierjének a végét jelentette volna. Trump mintha immunis lett volna a politika törvényszerűségeire; hibái csak erősítették híveinek elkötelezettségét. Bár a washingtoni elemzők – és a professzionális republikánus politikusok, a párt képviselői és szenátorai – régóta úgy érveltek, hogy ha a „nagy” kampányban Trump hasonló hibákat követ el, az bukáshoz vezet majd, ugyanezek a „szakértők” jósolták azt is, hogy soha nem lesz elnökjelölt.
| ||
Ami azonban elégnek bizonyult az elnökjelöltséghez, kevésnek bizonyul az egyébként szintén népszerűtlen Hillary Clintonnal szemben. Trump kampánya semmit nem változott – a közeg és az ellenfél változása eredményezi, hogy ami korábban sikerhez vezetett, a mostani jelek szerint csúfos bukást idéz majd elő.
Ami a közeget illeti: Trump ma már nem a republikánusok bázisához kellene hogy beszéljen, hanem a választók többségéhez – köztük mérsékelt szavazókhoz, nőkhöz, kisebbségi csoportokhoz tartozókhoz is. Trump eddig sem hallgatott a „szakértőkre”, és nem mérsékelte retorikáját egy-egy hiba után – most sem mutatja jeleit annak, hogy bármit tenne e sértett csoportok meggyőzése érdekében. Ráadásul arra sem volt képes, hogy saját pártjának szavazóit felsorakoztassa jelöltsége mögött. Folyamatos elszólásai, hibái továbbra is lelkesítik rajongótáborát – ám riasztanak mindenki mást.
Legalább ennyire fontos a versenytárs megváltozása. Clinton negatívumairól, magas elutasítottságáról sokat lehet hallani. Az a tény, hogy a korábban szinte teljesen ismeretlen Sanders meg tudta szorítani az előválasztási küzdelemben, szintén Clinton gyengeségére utalt. Mindezek mellett kevesebbet lehetett hallani arról, hogy Clinton komoly előnyökkel is rendelkezik. Ezen előnyök többsége a professzionalizmushoz, az egységhez és a rendelkezésre álló erőforrásokhoz kapcsolódik.
| ||
Az erőforrásokkal kezdve: Clinton sokkal több pénzt tudott gyűjteni, mint Trump; ebben szerepe van az amerikai gazdasági elittel ápolt – a demokraták balszárnya által gyakran kritizált – jó kapcsolatainak éppen úgy, mint annak, hogy a demokrata kisadományozók többsége, ha nem is rajong Clintonért, Trumpot egyenesen gyűlöli. Hasonlóan fontos az egység: míg naponta lehet hallani arról, hogy melyik republikánus határolódik el Trumptól, a demokraták az előválasztási küzdelem után egységesen sorakoztak fel Clinton mögött.
Talán a leglényegesebb azonban a kampánya profizmusa. Trump hibái nemcsak azért okoznak ma komolyabb hátrányt neki, mint hónapokkal ezelőtt, mert más közegnek beszél – hanem azért is, mert a demokrata kampány gondoskodik róla, hogy mondatai sokkal több emberhez, s különösen az érintettekhez eljussanak. A demokraták Obama 2008-as győzelme óta folyamatosan kiépítették az Egyesült Államok – és alighanem a világ – legrészletesebb választói adatbázisát, legprofesszionálisabb közösségi média kampányapparátusát, és mindezt kiváló szakemberek segítségével, kíméletlen profizmussal használják.
Trump sokáig élhetett abban a hitben, hogy a „szakértők” és a „profi politikusok” ideje lejárt. Mostani gyengélkedése azt mutatja: komoly ellenféllel szemben, professzionális kampánygépezet és „politikai tudás” nélkül egy milliárdos médiaszemélyiség sem tud sikereket elérni.
