Lesz-e Baján földikutya-rezervátum?

A katonáknak köszönhetik

Riport

Néhány éve fedezték fel, hogy a város egyedülálló természeti kincsei nem a Dunában, hanem a város határában, a föld alatt vannak. Egy olyan területen, amit ipari parknak szemeltek ki.

Baján eddig a „hal” volt a legismertebb állat, fajra való tekintet nélkül, a város címerében viszont egy kígyót látni Ádám és Éva társaságában. Mára azonban kiderült, hogy egy olyan különleges emlősfaj választotta élőhelyéül a város határában lévő 130 hektáros területet, ami simán lehetne címerállat. Bizonyosságot nyert, hogy a világ délvidéki földikutya-állományának túlnyomó része itt él, a létező 500-600 példányból 200-270. Nem túlzás, hogy a faj megmaradása függ további sorsuktól.

false

 

Fotó: Kalocsa Béla

Sokáig egységes fajként tekintettek az Európában élő kis testű földikutyára. A föld alatti járatokban élő, a felszínen csak ritkán előforduló 20 centis, negyedkilós, satnya végtagú, farkatlan, szinte vak rágcsálóról azonban a közelmúltban elvégzett kromoszómavizsgálatok bebizonyították, ez annak ellenére sem egységes faj, hogy a szakértők sem nagyon tudják külsejük alapján megkülönböztetni őket. Az ún. nyugati földi­kutya fajcsoporton belül immár 23 különbözőt tartanak számon, és ebből négy a Kárpát-medencén kívül sehol másutt nem fordul elő. A különbözőséget az eltérő genetikai markerek alapján állapították meg, s e szerint az erdélyi, a magyar, a délvidéki és a szerémségi földikutya is önálló fajnak számít. Ennek azért is van különös jelentősége, mert a Természetvédelmi Szövetség (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources – IUCN) vörös könyve (Red List) alapján az állatoknak eltérő a veszélyeztetettségi státusza: míg az erdélyi földikutya a „sérülékeny”, a magyar a szimpla „veszélyeztetett” kategóriába került, addig a délvidéki már „kritikusan veszélyeztetett”, a szerémségi pedig sajnos „kihalt”.

„A délvidéki földikutyának mind­össze három populációja létezik az egész világon, melyek Magyarország déli részén, a szerb határ közelében, illetve a szerbiai Vajdaságban találhatók. (…) Megmaradt élőhelyeit folyamatosan fenyegeti a beszántás, erdőtelepítés, valamint a beépítés és ipari hasznosítás” – írta Csorba Gábor és Németh Attila 2013-ban, a Magyar Tudományban megjelent, Száz év kutatásai a Kárpát-medence endemikus rágcsálócsoportján című tanulmányában, ekkor még ők sem tudták, hogy e ritkaságból a legtöbb Baján él, a külvárosban. Ráadásul olyan területen, amit a város vezetése addig ipari parkként szeretett volna hasznosítani. Nem csoda, hogy a felfedezés után sokan kezdtek aggódni a rágcsálókért.

Jöttek, lőttek, látták

Pár kilométerre a világhírű Szentháromság tértől a műhelyek, diszkontboltok és hobbitelkek övezte vidéki külváros hirtelen megváltozik, és az árvalányhajas, homokbuckás alföldi romantika úgy tárul elénk, mintha kimaradt volna az elmúlt száz év. Ha annyi nem is, jó pár évtized tényleg kimaradt, a területet gyalogsági lőtérnek használta a Magyar Néphadsereg, nemhogy idegenek, de a helyiek sem juthattak be ide következmények nélkül. „Valóban a katonaságnak köszönhető, hogy a földikutyák háborítatlanul élhetnek itt, a legnagyobb ellenségük ugyanis a nagyüzemi mezőgazdaság, a mélyszántás, ami tönkreteszi a járataikat, itt viszont csak lőgyakorlatok voltak, ráadásul a talajt sem szennyezték” – mondja Kalocsa Béla ornitológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bács-Kiskun Megyei Helyi Csoportjának elnöke egy körülbelül fél méter átmérőjű túrás mellett. „Ez például földikutyáé, abból lehet megismerni, hogy növényi maradványok vannak benne, a vakondéban olyat nem talál, mivel az ragadozó állat – mondja, miután előhúz egy szárat a kupacból. – Látja, 45 fokos szögben le van harapva az egyik vége… Itt egy másik, ezt is ugyanúgy harapta le. De az egyik környékbeli telek gazdája arról panaszkodott, hogy a fokhagymát meg a sárgarépát is nagyon szereti…”

Az ornitológus egy véletlen folytán vált a bajai földikutyaügy szószólójává. „A közelmúltig én sem tudtam arról, hogy itt vannak, bár ezzel nem voltam egyedül. Noha biztosra vehetjük, hogy nagyon rég­óta ez az élőhelyük, az elmúlt száz évben senki nem látott itt földikutyát – jegyzi meg –, de ha figyelembe vesszük, hogy az állat nagyon ritkán jön a felszínre, az egész életét a föld alatti járataiban tölti, nincs is ebben semmi meglepő.”

Kalocsa 2012-ben hallott róluk először egy vadász ismerősétől, akit a környékbeliek értesítettek. „Elmozdították az egyik olyan betongúlát, ami még a honvédségi időszakból maradt itt, és ott volt alatta egy földikutya. Lefényképezték a telefonjukkal, és szóltak a vadásznak, ő pedig engem értesített” – emlékszik vissza. Miután bizonyossá vált, hogy a képen egy földikutya van, 2013 elejétől sorra jöttek a szakemberek, köztük Csorba Gábor és Németh Attila, az idézett tanulmány szerzői is, akiknek sikerült is befogniuk, majd megvizsgálniuk két példányt – tulajdonképpen ezt követően állapították meg teljes bizonyossággal, hogy valóban a délvidéki faj él Baján.

„Azóta öt alkalommal volt itt állományfelmérés. A tudósok közvetett módszerrel, a túráscsoportok alapján határozták meg, hogy körülbelül hány példány élhet, így jött ki 200–270 közötti egyedszám” – mondja Kalocsa Béla, hozzátéve, hogy eleinte a helyi politika is lelkesedett a rágcsálókért. 2013. május 29-én, amikor visszahozták a két befogott példányt, Zsigó Róbert akkori polgármester és Boros Emil, a Kiskunsági Nemzeti Park akkori igazgatója a sajtó előtt engedte szabadon az állatokat, s akkor még senki nem gondolta, hogy bármi is veszélyeztetné jövőjüket.

A szakemberek folytatták az állomány felmérését, Kalocsa először 2014 januárjában kezdeményezte, hogy helyezzék helyi védettség alá az egykori gyakorlóteret. „Itt még olyan vegetáció van, amihez ember nem nyúlt. Ha nem lenne itt földikutya, akkor is nagyon értékes terület természetvédelmi szempontból” – jegyzi meg, mielőtt visszaindulunk a városba.

Föld alatt, föld felett

„Az ominózus 2013-as genetikai vizsgálatot követő visszaengedéskor hallottam először a földi­kutyáról. Ezt követően szinte be­épült a mindennapokba, hiszen a hírt követően rengeteg érdeklődő megkeresést kapott az önkormányzat. A hivatalos és civil szervekkel számos egyeztetés történt a »hogyan tovább?«-ról, illetve a testületi üléseken is többször alakult ki polémia az állattal kapcsolatban. Ez a kis állat a bajaiak számára lehetőség is, ugyanakkor számos megoldásra váró gondot is felvet az élőhelye elhelyezkedése okán” – válaszolta megkeresésünkre Vedelek Norbert alpolgármester, a települési értéktár elnöke. A gondot elsősorban az jelenti, hogy az önkormányzat már korábban tervbe vette a tulajdonában lévő, egykori honvédségi terület hasznosítását, méghozzá ipari parkként és napelemerőműként, ez viszont sehogy sem passzolt a földikutyák életével. Ahogy arról egy helyi portál, a Sugóparti Hírek beszámolt, például 2015 szeptemberében a testületi ülésen a Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatója, Zsíros Menyhért szóbeszédnek minősítette a 200-as földikutya-állományt, s azt mondta, hogy „az érintett terület mintegy 1 milliárd forint értékű vagyon, és az iparfejlesztés egyetlen lehetséges iránya a városban”. Novemberben Fercsák Róbert polgármester mondta azt, hogy „a gazdaságfejlesztés legalább annyira fontos a város életében, mint a környezet- és állatvédelem. A napelem a föld felett, a földikutya pedig alatta van”, ám ekkor már elkészült az az elvi állásfoglalás is, amit a természetvédők felkérésére Szabó Marcel ombudsman, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes jegyzett. Szabó szerint az „állománycsökkenésen és az ezzel járó genetikai leromláson át nem esett bajai populáció – ma még területi természetvédelmi intézkedéssel nem óvott – élőhelye teljes egészének országos szintű területi védelem alá helyezésére van szükség”.

Az ombudsman tavaly ősszel személyesen is tárgyalt a városvezetőkkel, azóta keresik a megoldást, hogy a földikutya-állomány megvédése mellett a város se bukjon több százmillió forintot. Tavasszal a délvidéki földikutya is bekerült a Bajai Települési Értéktárba (két évvel a halászlé és egy évvel Inotai Csabáné bajai grillázskészítő mester munkássága után), aminek nem is azért van jelentősége, mert ez a hungarikummá válás első lépése, inkább azért, mert az önkormányzat ezzel voltaképpen törvényi kötelezettséget vállalt a faj megőrzésében.

Közel a hepiend?

„Jelenleg tárgyalások folynak az illetékes hivatalos szervek között. Baja város vezetése minden észszerű megoldási javaslatot támogat. A terület országos védelem alá helyezésében mi magunk is közreműködtünk, ez az eljárás jelenleg is folyamatban van. Az, hogy milyen formában és mélységben történik meg a védettség, az már a szakma dolga” – közölte lapunkkal Vedelek Norbert, s ezzel arra utalt, hogy pár héttel ezelőtt a Kiskunsági Nemzeti Park elkészítette az ún. Bajai Földikutya Rezervátum természetvédelmi kezelési tervét.

„Nem emlékszem a bajaihoz hasonló helyzetre, arra, hogy egy terület védetté nyilvánítása elé gazdasági akadály gördült volna” – mondja Magyar Gábor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgató-helyettese, bár azt is hozzáteszi, hogy a természetvédelmi területek legjavát még a rendszerváltás előtt jelölték ki, s ekkor nem nagyon merültek fel efféle problémák. Magyar szerint rendhagyó az is, hogy ilyen különleges terület van szinte városon belül. A tervezetből viszont egyértelműen kiderül az is, hogy bőven van itt tennivaló, ha sokáig meg akarják őrizni eredeti állapotában. Egyebek mellett hozzá kell látni „az idegenhonos, agresszíven terjedő és tájidegen” lágy és fás szárú
növények visszaszorításának, és persze minél előbb fel kell számolni az illegális szemétlerakókat, mert azokból is jócskán van most arrafelé.

Azt persze nem várhatja senki, ha létrejönne egy ilyen rezervátum, akkor mindenki mehetne Bajára földikutyanézőbe, valószínűleg egy sem bújna elő attól, hogy tájvédelmi körzetben lakik. „Ritka szerencse egy-egy ilyen állatot a felszínen megfigyelni, de a rezervátumot amúgy is szigorú szabályok alapján lehetne csak látogatni, ami persze nem azt jelenti, hogy teljesen lezárnánk a közönség elől: tanösvényt hoznánk létre, kiállítóhelyet rendeznénk be, sőt, ha találnánk egy sérült példányt, azt akár be is mutathatnánk – mondja az igazgatóhelyettes. – De tudni kell, hogy egy ilyen helyszínre más szabályok vonatkoznak, mint egyéb idegenforgalmi látványosságokra, bár ez nem azt jelenti, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park ki szeretné sajátítani a területet – teszi hozzá. – Az továbbra is az önkormányzat tulajdonában maradhatna, haszonbérletbe is adhatná például legeltetésre.”

Az augusztus 15-én elkészült javaslat véleményezésére, megvitatására 45 nap áll rendelkezésre, ezt követően kerül Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter asztalára, és az ő aláírása dönt a rezervátum jövőjéről. Megvalósítási tervről, költségvetésről, határidőkről csak ezután érdemes beszélni. Remélhetőleg lesz miről.

Neked ajánljuk