Vadászvilág Magyarországon – 3.

Hatalmukba kerítették

  • Grünczeisz Kata
  • 2015.04.12 11:03

Riport

Magyarország majd’ minden négyzetkilométere vadgazdálkodási egység: a legértékesebbeket és legnagyobbakat a volt állami gazdaságok új tulajdonosai és az állami erdőgazdaságok birtokolják. Milyen kapcsolat van a magánkézben lévő vadparadicsomok, a kincseket rejtő állami erdők és a földtulajdonosok kényszerű közösségei között?

A hazai vadászvilágról szóló előző két cikkünket (lásd: Nem vérre szomjaznak, Magyar Narancs 2014. június 19., valamint Titkok könyvei, 2014. június 26.) azzal zártuk, hogy országszerte komoly harcok folynak egy-egy vadászterületért, amelynek hasznosítási jogát tíz, illetve – különleges rendeltetésű területek esetében – tizenhárom évente osztják újra. A politikai és a gazdasági befolyással rendelkezők természetesen számottevő előnnyel indulnak e küzdelmekben, ugyanakkor a jelek szerint egymás territóriumait tiszteletben tartják. Csányi Sándor OTP-vezér Somogy és Baranya megyére, Bige László nitrogénkirály a Bakonyra esküszik, Leisztinger Tamás Zalában és az Alföldön foglalt területet, míg Simicska Lajos és Nyerges Zsolt az Észak-Dunántúlon alakította ki érdekeltségeit, miközben Benedek Fülöpöt csakúgy, mint a felcsúti Mészáros Lőrincet, a mezőkövesdi Tasó Lászlót a szülőföldjéhez húzza a szíve.

Magyarországon megközelítőleg 1400 vadgazdálkodási egység van, amelyek nagysága átlagosan 6000 hektáros, azaz összesen mintegy 8,4 millió hektár számít vadászterületnek. Bár a hazai termőföldek nagy része magántulajdonú, a legértékesebb egybefüggő vadászterületek az egykori állami gazdaságok jogutódai és az állami erdőgazdaság kezelésében vannak. Egy vadgazdálkodási egység kialakításakor nem a földet, hanem a vadászati jogot veszik haszonbérbe, azaz egy adott mezőgazdasági terület egyszerre minősül termőföldnek és vadászterületnek. A jogászok egyetértenek abban, hogy szakértelem híján a földtulajdontól elválaszthatatlan vadászati jog inkább átok, mint áldás, mivel a föld használatát korlátozza a vadgazdálkodási kötelezettség.

Vadászterülethez jutni három úton lehet: a legalább 2500-3000 hektáros birtokra a földbérlet mellett a vadászati jogot is haszonbérbe kell venni; megállapodást kell kötni egy állami erdő­gazdasággal; végül pedig szerződni lehet egy kifejezetten erre a célra létrehozott, több száz földtulajdonost tömörítő ún. földtulajdoni közösséggel (ftk).

 

Tűzkeresztség

A vadászok úgy tartják, hogy az első közös vadászat felér egy próbatétellel. A meghívást illik elfogadni, kivált, ha befolyásos körből érkezik az invitáció, majd illik viszonozni is, ha nem vadászattal, legalább valami szívességgel. „Vannak, akikkel nem szívesen megyek el társas vadászatra, mert nem úgy vadásznak, ahogy szerintem kel­le­ne. Egy fácánvadászaton pél­dául laposan lőni egyrészt nem etikus, másrészt balesetveszélyes” – mondja egy bennfentes körökben rendszeresen megforduló vadász, aki szerint ez az egész azért jó, mert a feszített munkatempó után „együtt lehetsz azokkal, akiket szeretsz. Van egy mondás a vadászok között, miszerint vadászatra kétfajta idő van: az alkalmas és az alkalmasabb.”

Leisztinger Tamás, az Arago Befektetési Holding Zrt. feje, az agrárszektor egyik erős vállalkozója a jelek szerint remekül helytállt a kilencvenes évek végére tehető tűzkeresztségén, amelyre Benedek Fülöp – akkor éppen Medgyessy Péter személyes tanács­adója, jelenleg az OTP agrárága­zati igazgatóságának ügyvezető igazgatója – hívta meg. A helyszín a vendéglátó szülőfaluja, az apróvadban gazdag Tiszapüspöki volt, ahol a tőzsdei nagybefektető először a nyúlhajtással és a fácánvadászattal ismerkedett meg. „Nagyon fegyelmezett vadász lett belőle” – dicsérte Benedek az Origónak Leisztingert, aki hamarosan a társaság többi tagjával, Medgyessy Péterrel, valamint Erős János és Csányi Sándor bankárokkal is megtalálta a közös hangot. A közismerten szenvedélyes vadász Csányi Sándor a nyolcvanas évektől vadászik, és máig nagy energiát fordít vadászbirtokaira, amelyek túlnyomórészt – csakúgy, mint agrárvállalkozásai – a Dél-Dunántúlon, Somogy, Tolna és Baranya megyében vannak. Első saját érdekeltségű vadászterülete mégsem e tájakon, hanem Füzes­abony környékén jött létre a kilencvenes évek közepén, nem messze jó barátja és vadásztársa, Benedek Fülöp tiszapüspöki mezőgazdasági szövetkezetétől.

Az agráriumhoz, s különösen a földügyekhez nagyon értő Benedek központi szervezője lett a mezőgazdaság rendszerváltás utáni átalakulásának. Ebben agrármérnöki képzettsége és magas beosztású szövetkezeti munkahelyei mellett az is szerepet játszott, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápolt és gyakorta együtt vadászott a pártállami klientúra prominens tagjaival, továbbá támogatta és maga köré gyűjtötte az új generáció ígéretes alakjait. A szövetkezeti átalakulás során, 1993-ban Benedek megalapította az Aranykorona Mezőgazdasági Szövetkezetet, majd 2000 elején ennek jog­utódját, a Tiszapüspöki Aranykorona Zrt.-t (amelyben Erős János mellett egy ideig Medgyessy Péter és Kocsis István felesége is tulajdonos volt), nem sokkal később pedig a közeli üzlettársakat is összefogó Tiszapüspöki Aranykorona Vadásztársaság Egyesületet. Az egyesület napjainkban már Hofi Géza Vadásztársaság néven (is) fut (Hofi haláláig tagja volt a társaságnak); legutóbb az olaszországi vérfrissítési exportra szánt 700 vadnyúl befogásával tűnt fel a sajtóban.

Benedek immár harminc éve elnöke a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vadászszövetségnek, és meghurcoltatásai ellenére szilárdan tartja pozícióját a társaságban. (2010 és 2011 között két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték magánokirat-hamisítás, ­illetve hűtlen kezelés gyanúja ­miatt. A nyomozó hatóság állítása szerint jogosulatlanul szervezett protokollvadászatokat, de később a büntetőeljárást megszüntették.) A földbérleti és vadászati szerződések területén is jelentős befolyású, jó szervezési készséggel megáldott egykori közigazgatási államtitkár, majd a nemzeti földalapért (NFA) és a nemzeti vagyonért (MNV) vezérigazgatóhelyettesként felelő Benedek neve napjainkban csupán a közel 10 millió forintos nettó árbevételű Agrársziget Kft.-ben tűnik fel, amelyben a fia és a lánya is tulajdonos. A 2013-ban 130 millió forint nettó árbevételű Tiszapüs­pöki Aranykorona Zrt.-ben csak a fiának van részesedése.

 

Piszkos, de nem tizenkettő

Ha a szocializmusban valaki vadászni akart, vadásztársasági tagnak kellett lennie (például a felső pártvezetés társasága, amelyben Kádár János is vadászott, Egyetértés néven futott), a társaságok pedig nyilvános árveréseken jutottak területhez. Akkoriban minden termőföld (egészen pontosan a 97 százaléka) az államé volt, így a minimum tizenkét évre szóló szerződést a Földművelésügyi Minisztériummal kellett megkötni.

A rendszerváltás után jogszabály híján senki nem tudta, hogy a földtulajdonosokhoz vagy az államhoz kerül-e a vadászati jog. 1993-ra halaszthatatlanná vált egy új vadászati törvény alkotása, amely a parázs viták miatt csak három évvel később lépett életbe. Döntnöki pozícióban Kis Zoltán földművelésügyi és Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár volt, akiknek határozott elképzelésük volt a szabályozásról. Ők a földtulajdonhoz akarták rendelni a vadászati jogot, miközben az ellenzék mindenáron az államnál tartotta volna. Az új szabály alaposan felbolygatta a miliőt: kimondta, hogy valamennyi vadászterü­letet felül kell vizsgálni, és új haszonbérleti szerződéseket kell kötni alapesetben tíz, különleges rendeltetésű helyszín esetén 13 évre. (A törvény születéséről bővebben lásd Nehezebb, mint gondolná című keretes anyagunkat.)

Ezzel egy időben a termőfölddel kapcsolatos más folyamatok is zajlottak. Rendezni kellett 129, többségében csőd szélén álló állami gazdaság helyzetét, amelyek egy része szintén vadgazdálkodott, illetve olyan földeket művelt, amelyek egyben potenciális vadászterületek is voltak. Az első körös privatizálási és felszámolási akció után az első Orbán-kormány 2001 nyarán – annak ellenére, hogy tartósan állami kézben maradó vagyonként rögzítették őket – a tizenkét legértékesebb állami gazdaság magánosításáról döntött. (Lásd: Szemfényvesztő dolgozói privatizáció, Magyar Narancs 2013. december 19.) De nem érzett másként 2003-ban az MSZP–SZDSZ-kabinet sem, amely további 11 agrártársaság tőkeemeléssel történő privatizációjáról határozott.

A gazdaságok jellemzően nem rendelkeznek saját földdel, de az állammal számukra rendkívül kedvező megállapodásokat kötöttek: az orbáni „piszkos tizenkettőre” vonatkozó haszonbérleti szerződések jó része nagyjából 2050 körül jár le. Aki tehát ügyes volt, három kinccsel gyarapodott: egy állami gazdaságból lett zrt.-vel, hozzá hosszú bérletű termőfölddel és egyúttal értékes vadászterülettel.

„A rendszerváltás után pályára álló top agrárszakembereknek volt annyi menedzsmenti tapasztalatuk, tőkeerejük és hitelképességük, hogy bele merjenek vágni a csődközeli cégek felvirágoztatásába. Ezekben a körökben pedig adott esetben meg kell vendégelni az üzletfelet, amire remek terep a vadászat” – mondja egy neve elhallgatását kérő, agrárkörökben évtizedek óta megforduló szakember. Valóban: ha végignézzük a befolyásos üzletemberekhez került egykori állami gazda­ságok portfólióját, kiderül, hogy majd’ mindegyiknek van – nem is kicsi – vadászterülete; nem véletlen, hogy a cégek tevékenységi körében is rendre ott szerepel a vadgazdálkodás (lásd a Volt állami gazdaságok mint vadgazdálkodók című táblázatot).

Jó példa erre az első hullámban privatizált három nyugat-magyarországi gazdaság: a Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. A cégeket 2004 óta a Mezort-csoport fogja össze, a tulajdonosok Nyerges Zsolt és Simicska Lajos. A cégbirodalom mintegy 58 ezer hektár felett rendelkezik vadászati joggal, ami kellő motiváció lehetett a sárvári Vadkert Fogadó és Vadkert Major létrehozására. (Az üzemeltető, a Sárvári Vadkert Ingatlanhasznosító és Beruházó Zrt. ugyanoda van bejegyezve, mint a Mezort Zrt.) Előbbiben a Nyugat.hu információi szerint a Simicska házaspárt külön lakosztály várja. Simicska egyébiránt nem áll nagy vadász hírében, inkább a sakkot kedveli; ettől függetlenül úgy tudni, hogy bonyolult tulajdonosváltásokon keresztül a Balaton nyugati medencéjében fekvő Nagyberekből is kihasított magának egy értékes mezőgazdasági és vadászterületet. A Balaton-nagybereki Állami Gazdaságot egyébként 1992-ben privatizálták, a hozzá tartozó területet hektáronként tízforintos bérleti díjért adták bérbe 99 évre, ­
30 évre meghosszabbíthatóan – ­emiatt 2011-ben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pert indított, ám az elsőfokú bíróság nem jogerős ítéletében idén februárban minden érdemi kérdésben elutasította a keresetet. A magánosítási akcióban először a Hubertus Agrár­ipari Rt. jött létre, de a cég csak pár hónapig létezett Baumstark Mihály ügyvezetése alatt, aki ekkor az OTP felügyelőbizottsági tagja – jelenleg az igazgatóság külső tagja –, később a Csányi Pincészet elnök-vezérigazgatója volt. A jogutód cég, a Hubertus Agráripari Bt. végül a B. Braun Melsungen AG egészségügyi és gyógyszeripari multicéghez kö­tődő német Braun testvérpáré lett. Jelenleg több mint 7000, gímszarvasban és dámbikában gazdag hektáron vadászhatnak az erre járók, hogy aztán fáradalmaikat a szintén a céghez tartozó balatonfenyvesi Hubertus-Hof Szálloda és Étteremben pihenjék ki; a települést a Semjén család is kedveli, itt van nyaralójuk.

A Gödöllői Tangazdaság Zrt. Töröcskei István, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. Horváth László (róluk összeállításunk következő részében lesz szó), a pápai székhelyű Agroprodukt Zrt. Mádl István, míg a Mezőfalvi Zrt. Dorogi Árpád ölébe hullott – utóbbi két gazdaság az elmúlt években 4-5 milliárdos nettó árbevételű GSD-csoport része. A szintén ekkor privatizált Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. évekkel később Csányi Sándoré lett, ahogyan a kiváló vadászterületekkel rendelkező Bólyi Mezőgazdasági Zrt. is, amely 2009-ben szállt a bankvezérre, megalapozva ezzel az egyik legnagyobb hazai agrárbirodalom, a Bonafarm jövőjét.

 

Ha elkapja a szenvedély

A második privatizációs körből Leisztinger Tamás is kivette a részét; az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt. mellett a Komáromi Mezőgazdasági Zrt. is hozzá vándorolt, mára mindkettő a Forrás cégcsoport része. A Hód-Mezőgazda Zrt.-t ugyancsak 2003-ban privatizálták, a cégben a legnagyobb befolyással Harsányi Zsolt, Kárpáti László és Délity József Baja környéki nagyvállalkozók rendelkeznek; közülük Harsányi bevallottan nagy vadász. A szabadidejében szintén örömmel jágerkedő Szaxon Attila előrelátóan szentesítette a volt állami gazdaság átalakulása révén létrejött tulajdoni viszonyokat: éveken át igazgatta a bábolnai IKR Zrt.-t, majd a cég csődje után remek áron jutott hozzá a legendás bábolnai részvényekhez. A család Pécsváradon is megvetette a lábát: az üzletember fia, Szaxon Róbert az éves szinten 120-130 milliós nettó árbevételű, kizárólag lőtt vadat feldolgozó, több mint ötezer hektár saját üzemi vadászterülettel rendelkező Pécsváradi Agrover Kft. élén vadgazdálkodik, amelynek saját márkája egyre nagyobb helyet követel a szupermarketek polcain.

A régi-új vadászterü­leti határokat a törvény életbe lépése után először 1997-ben jelölték ki, míg a második újraosztásra, avagy szerződéshosszabbításra 2007-ben (a különleges rendeltetésű területeknél 2010-ben) került sor. Ezekben az években volt lehetőségük a vadásztársaságoknak és cégeknek arra, hogy bővítsék a vadászterületüket, az új társaságok pedig kijelölhették leendő körzetüket. Egy-egy vadgazdálkodási egység kijelöléséről az állami földeknél bérleti szerződés útján határoznak, míg a földtulajdonosi közösségeknél az ügydöntő földtulajdonosi gyűlés dönt erről.

A jogok megszerzéséért olykor mindent bevetnek a vadászni akarók. Az a legkevesebb, hogy a régi és reménybeli új bérlők minden ciklusváltásnál végiglátogatják a földtulajdonosokat, hogy maguk mellé állítsák őket. Gyakori az is, hogy kapcsolataikat kihasználva a vehemensebbek rászabadítanak a rivális vadásztársaságra mindenkit a NAV-tól kezdve a vadászati hatóságokon át az egyesületeket felügyelő bíróságokig. „Volt olyan ügyem, ahol a társaság annyi ellenőrzést kapott, hogy az összegzés szerint 250 rendbeli fegyelmi sértést követett el. Mindez arra szolgál, hogy felfüggesszék az adott vadásztársaság működését, és elrendeljék a kényszerhasznosítást, azaz a terület továbbadását más bérlőnek” – magyarázza Bezdán Anikó Judit ügyvéd, aki kiemelten foglalkozik a vadásztársaságok szerződéseivel.

Az állami erdőgazdaságok – szemben az NFA-val – elvileg nem adhatnák haszonbérbe a vadászati jogot, ám némi trükkel (mégiscsak Magyarországon volnánk) ez a probléma áthidalható. Igaz, az állami erdőgazdaságok maguk végzik a vadgazdálkodást a vadászterületük nagy részén (azaz az összesen 1,1 millió hektár 90 százalékán), vagyis mindössze 100-150 ezer hektár van haszonbérben. „Ki merem mondani, a vadak az állami erdőkben vannak a legjobb helyen. Számtalan társaságnál jártam, de csak ritkán tapasztaltam az erdőgazda­sá­gokhoz mért nívós körülményeket. Esetükben a hosszú távú munka is biztosított, hiszen nem kell attól tartaniuk, hogy az állam tíz- vagy tizenhárom évente új bérlővel köt haszonbérleti szerződést” – mondta lapunknak Bitay Márton Örs, az állami földekért felelős államtitkár. Bitay tisztában van a bérleti jogokért tízévenként kiújuló harcok káros hatásaival – a leköszönni kényszerülő bérlők sokszor lerabolják a vadállományt –, ezért komolyan gondolkodnak a haszonbérleti időtartam meghosszabbításán.

 

Az erdők királya

„A dél-dunántúli területeken található a világ legjobb gímszar­vas­­állománya, Somogy megyében pedig különösen kiemelkedő a génállomány minősége. Nem véletlen, hogy országos szinten itt van a legtöbb különleges rendeltetésű vadászterület” – halljuk a Dél-dunántúli Fauna Vadászati Társaság fővadászától, aki ezenkívül a Fauna-Jagd Kft. tulajdonában lévő 320 hektáros vaddisznóskertért felel. Mindkettőt Csányi Sándor tartja fent, de a terület nem az övé, hanem a vadászati társaság bérli egy földtulajdonosi közösségtől. „A nagybajomi vadászterület több mint 11 ezer hektár nagyságú, így a fenntartási költsége egy üzemtervi ciklus alatt (ami ebben az esetben 13 év a különleges státusz miatt – G. K.) meghaladja az egymilliárd forintot. A vadgazdálkodásban elengedhetetlen a hosszú távú gondolkodás, és bár igaz, hogy a haszonbérleti szerződések hosszát a szarvasbikák golyóérettségi korához igazították, valójában 20-30 év kellene ahhoz, hogy maradandó eredményt lehessen elérni” – mondja a fővadász.

Csányin és a bakonyi vadászházából a Mátyás király Vadaskertjére rálátó Bige Lászlón kívül nem sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy állandó jelleggel egy állami erdőgazdaság különleges rendeltetésű vadászterületén pihenhetik ki a mindennapok fáradalmait. „Sokan mannaként tekintenek a különleges rendeltetésű területekre, miközben nemcsak többletjogosítvánnyal, hanem pluszkötelezettségekkel járnak. Fenntartásuk az esetek többségében komoly feladatokat ró a vadászati jog bérlőjére” – mondja Bitay, aki szerint ritka, hogy olyan szerződést tudnak kötni, ami előnyösebb, mintha az állami erdőgazdaságok maguk gondoskodnának a vadkárelhárításról, a nagyvadak génállományának megőrzéséről és a természetvédelmi előírásokról.

A vadászati jogra kötött haszonbérleti szerződésekből ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy a különböző kormányzati ciklusokban változhatnak egy-egy megállapodás feltételei. Bige László vadgazdálkodási céllal alapított kft.-je, a Koronás-szarvas esetében például szokatlanul megengedő egyezségek születtek a korábbi években. Az üzletember a 4000 hektár nagyságú, különleges rendeltetésű Mátyás király Vadaskert üzemeltetésére kötött együttműködési szerződést 1997-ben harminc évre (!) a Verga Zrt.-vel, ráadásul igen kedvező, 150 és 200 forint/hektár áron. (Az ügy­ben jelenleg is tart a pereskedés, illetve egyezkedés az állami erdőgazdasággal.)

Bigének grandiózus tervei voltak, és ezeket javarészt valóra is váltotta. Mára a KAB-HEGY 2004 Nonprofit Kft.-n keresztül a Vadaskert körüli, szintén különleges rendeltetésű 8000 hektáros erdő vadászati joga is őt illeti (ahol már a reálisabb 650 forint/hektár a haszonbérleti díj), így összesen 12 ezer hektár kiváló vadászterület birtokosa, ahová – hasonlóan egykori kebelbarátjához és példaképéhez, Csányi Sándorhoz – helikopter-leszállópályát is épített. Mindezt megkoronázza a Czinege Lajos honvédelmi miniszterségének idején épült impozáns vadászház és a hozzá tartozó ingatlanegyüttes, amelyet az előbb említett KAB-HEGY 2004, Bige legjelentősebb cége, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt., továbbá Bige családtagjai vásároltak meg versenyeztetés nélkül a Vergától, csaknem 81 millió forintért.

Nehezebb, mint gondolná

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvényt a természetvédelmi és az erdővédelmi passzussal együtt fogadták el (utóbbi helyett 2009-ben újat alkottak). Az addig vezető út nem volt zökkenőmentes. Orosz Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának egykori elnöke úgy emlékezett vissza a Forestpress-nek, hogy míg az erdőtörvénynél gördülékeny volt az együttműködés, addig a vadászati törvénynél „politikai vereségek, övön aluli ütések értek”. Abban egyet­értés volt, hogy a vad tulajdonjoga az államé legyen, de nagy vita lett például a vadgazdálkodási egységek nagyságáról (ez határozza meg, hogy minimum mekkora területen lehet hasznosítani a vadászati jogot). A történelmi okok, így az 1945-ös földreform és a kárpótlások miatt szétaprózódott földek átlagosan 1,2 hektárosak voltak, ezért a tulajdonosok minél kisebb (300 hektár), a vadászok viszont minél nagyobb (3000 hektár) zónákat szerettek volna. Végül az utóbbiak bizonyultak meggyőzőbbnek, azzal a kitétellel, hogy a vadászati hatóság szükség esetén engedélyezhet 2500 hektáros vadászterületet is. Mint Bezdán Anikó Judit ügyvéd vadászati jogról szóló disszertációjában rámutat, a vadászprovinciák nagyságát először az 1872-es évi törvényben szabályozták: legalább 57,5 hektárnak kell lenniük. Ugyanebben a passzusban fektették le a földtulajdonosi közösségek alapjait: a kisebb birtokosok egyesülés révén élhettek vadászati jogukkal, ha nem élnek vele, haszonbérbe kell adniuk. Ha pedig a tulaj maga is szívesen vadászna, bele kell foglalni a szerződésbe, hogy bérvadászként ő is cserkelhet a saját földjén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt állami gazdaságok új tulajdonosai mint vadgazdálkodók

CÉG NEVE 
TULAJDONOS NETTÓ ÁRBEVÉTELE 2011–2013 között (Mrd Ft)   
VADGAZDÁLKODÁS TERÜLETE
Sárvári Mezőgazdasági Zrt. Nyerges Zsolt, Simicska Lajos 2,5 19 ezer hektár vadászterület
Lajta-Hansági Zrt. Nyerges Zsolt, Simicska Lajos 3,7 39 ezer hektár vadászterület
Szombathelyi Tangazdaság Zrt. Nyerges Zsolt, Simicska Lajos 1,5 nem folytat vadgazdálkodást
Komáromi Mezőgazdasági Zrt. Leisztinger Tamás 2,1 5000 hektárt bérel összesen
Mezőfalvai Mzg. Termelő és Szolgáltató Rt. Dorogi Árpád, Helmut Gsuk 3,3 9000 hektárt bérel összesen
Agroprodukt Zrt. Mádl István 5,5 4510 hektár vadászterület
Gödöllői Tangazdaság Töröcskei István 1,5 4730 hektárt bérel összesen
Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. Nyerges Zsolt 5 1996-2013 között folytatott vadgazdálkodást
Alcsiszigeti Mzg. Zrt. Leisztinger Tamás 2,6 nincs adat
Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. Horváth László 1,6

8443 hektár vadászterület

(Ezt más cég végzi, mivel a Zrt. 1997–2008 között folytatott vadgazdálkodást.)

Hód-Mezőgazda Zrt.

Harsányi Zsolt

Kárpáti László

Délity József Ádám
7,1 5000 hektárt bérelt összesen, ez tavaly jelentősen csökkent, de a vadászati jogot 2017-ig elnyerte
Bóly Zrt. Csányi Sándor 17 33 ezer hektár vadászterület
Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. Csányi Sándor 6,3 9000 hektárt művelnek meg összesen
Agráripari Bt. Braun testvérek 0,9 7725 hektárt bérel összesen

 

 

(Összeállításunk negyedik részében Semjén Zsolt, Mészáros Lőrinc és Tasó László vadászkalandjain túl bemutatjuk, ki a legnagyobb a magyarországi vadászvilágban, és hogy miért igyekeznek annyian a nyomába érni.)

Neked ajánljuk