Ibrányi csodák

Jobb, mint Róma

  • Orosz Ildikó
  • 2013.09.01 13:07

Riport

A Tisza felső szakaszán található szabolcsi Ibrány a hagyomány szerint az Örök Városnál kettővel több, kilenc dombra épült.

Akkoriban itt, a Rétközben, a Tisza mélyárterében kiterjedt lápvidék húzódott. Mivel a terület a folyó vízszintjénél alacsonyabban fekszik, jóformán egész évben víz alatt állt, a kiemelkedő homokhátak közt csónakon lehetett közlekedni. A Rétközt az 1880-as években a Lónyai-főcsatorna segítségével lecsapolták és művelés alá vonták. Ibrány dombjai összenőttek, de a hétezer fős kisváros ma is több megszakítással, hosszan kanyarog a keresztülfutó országutak mentén.

Habár a Tisza és a Lónyai-csatorna által határolt, Szabolcstól Kisvárdáig húzódó terület, vagyis a Rétköz nyugati fele nem esik messze sem Nyíregyházától, sem Tokajtól, visszaköszönnek a régió alapproblémái: munkanélküliség, elvándorlás, szegregáció. Az otthagyottság érzését fokozza, hogy utoljára 2009-ben közlekedett erre a keskeny nyomtávú Nyírvidéki kisvasút, amely több mint száz éven át Nyíregyházától észak felé haladva jutott el a Tiszáig, a fő vonalon Dombrádig, a szárnyon Balsáig. A szórványos part menti szállás- és vendéglátóhelyek túlélésének záloga az az egyetlen, jó esetben nem vadkempingezős éjszaka, amit Tokaj előtt valahol ezen a tájon töltenek a Tisza-túrázók. A turizmus felvirágoztatására irányuló, elszigetelt kísérletek részeként a földváráról ismert Szabolcsban szépen megújult a középkori templom és a Mudrány-kúria, Balsán dizájnos ökolátogatóközpont épült az 1944-ben felrobbantott Tisza-híd csonka hídfőjére, az egykori dombrádi állomásépületnél pedig kis vonatkiállítás látható.

Meg lehet fogni

A meglepően gazdag ibrányi helytörténeti gyűjtemény a művelődési házban kapott helyet - ide költözött nemrég a polgármesteri hivatal is, azt az ingatlant az új járási hivatal foglalta el. Az otthonos hangulatú kiállítótérben a polcok és vitrinek roskadásig telve, a padlót a nagyanyáink szobájából ismerős tarka rongyszőnyegek borítják. A gyerekeket beültetjük az iskolatörténeti sarok simára koptatott padjába, kipróbálhatják a palatáblát, a napraforgószár tolltartót, a fatáskát. Ha kellő átéléssel magyarázzuk el a nádpálca működését, lesz egy kis időnk a település múltjára.

Ahogy a történetírás a "nagy csaták, nagy királyok" felől a mikrotörténelem felé fordul, az ehhez hasonló gondosan rendszerezett kis helyi gyűjteményekben, a múlt hétköznapi, személyes történetek sokaságán keresztül válik megismerhetővé és átélhetővé. Ráadásul adja magát a múzeumpedagógia és az interaktivitás, hiszen a történeti és néprajzi emlékek nagy része kézbe vehető, kipróbálható, a pattintott kövektől a búza és a pelyva szétválasztására szolgáló gabonaszelelőn át a 107 évet élt Lidi néni (1898-2005) otthonkájáig és nyugdíjszelvényéig. Megnézzük az 1911-ben óvodát alapító zsidó Bleuer család emléktábláját (a Bleuer-kúria, ahogy itt ismerik, a "kastély" ma rendőrség); és belelapozunk Rubóczky István cherbourgi hadifogoly verses naplójába: Elhalgat mindenki elévült a lárma / Rágondol a fogoly kicsi családjára. / Kinek nincs családja gondol a párjára / Igy tellik a fogság Francia országba.

Elmélyedünk egy megkímélt állapotú kiházasítási kelengye adománylevelében, mely szerint 1938-ban a szegény családból származó B. Fekete Etelkát érte az a szerencse, hogy egy komplett, cifrára festett paraszti bútorzatot kapott a Sokgyermekes Szegény Magyar Anyák Országos Szent István Fiúotthona jóvoltából. Az adománylevél felszólítja a leányt, hogy "keblét büszke önérzet hevítse s lelkét az az erős akarat hassa át: naggyá, erőssé s boldoggá tenni ismét a magyart", és röviden vázolja, hogyan vezetheti ki az "átkos trianoni jelenből a Nemzetet a fajfenntartás ösztöne".

A közelmúlt fotóin feltűnik Berencsi Béla polgármester, az ország második legrégebb óta folyamatosan regnáló településvezetője, aki 1975-ben tanácselnökként kezdte a pályáját; mellette a legendás tanító és iskolaigazgató, a néhai Hegedüs Dezső, jelen gyűjtemény megalapítója, Hegedűs D. Géza apja.

Temetkezések

A kiállítás után szeretnénk felkeresni az Ibrány határában található híres Fekete-halmot, amelyről a múzeumban azt olvastuk, hogy hazánk egyik legépebben megmaradt kurgánja. A kurgánok a sztyeppei népek jellegzetes, ősi temetkezési helyei. Eredetileg a sírgödör fölé néhány méteres - esetenként 10 méter magasságot és 100 méter átmérőt is elérő - földhalmokat emeltek. Ezek nagy részét mára elhordták vagy beszántották, s amelyik létezik, az is könnyen természeti képződménynek hihető. A Fekete-halom azonban, amelyet 1900 körül a nyíregyházi múzeum névadója, Jósa András orvos-régész-polihisztor tárt fel, és benne egy gót fejedelem sírját találta, ma már védettséget élvez.

Sajnos hiába érdeklődünk a város szélén, a megkérdezett ibrányiak nemigen hallottak városuk fő történelmi nevezetességéről. Végül "ősi temetkezési hely" címén elirányítanak egy isten háta mögötti, elhagyott temetőbe. Csalódottságunkat a gyönyörű, érintetlen természeti környezetben lévő ibrányi szabad strandon áztatjuk ki, amely nem kevésbé eldugott: messze a várostól, több kilométer hosszan egy töltésen és egy ártéri erdőn át vezet az út. Hazafelé, amikor már nem is reméljük, mégiscsak megpillantjuk az országútról a szántóföld közepén magasodó, fákkal tűzdelt dombot. Út nem vezet hozzá, de áll még a Fekete-halom.

A múzeum ingyenes, a látogatást előzetesen egyeztetni kell Szabados Marianna múzeumvezetővel: 30/982-2183.

Neked ajánljuk