A 2017-es költségvetést megalapozó törvényjavaslatba tette bele a kormány azt a passzust, ami gyakorlatilag az összes állami és önkormányzati vállalatot kivonná az információszabadság (infotörvény) hatálya alól. A beadvány a „köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló” törvényt módosítaná úgy, hogy mostantól nem ismerhető meg az állami cégek egyetlen olyan adata sem, amely „sérti vagy veszélyezteti a köztulajdonban álló gazdasági társaság, vagy az általa irányított vállalkozás jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit”. A törvény az állami energetikai cégek esetében még tovább megy: ezeknél semmilyen szerződés vagy ahhoz kapcsolódó döntés-előkészítő adat nem ismerhető meg a szerződés hatálya alatt, illetve lejárta után legalább öt évig. Ráadásul, ha a cég úgy érzi, hogy különösen érzékeny adatról van szó, akár 30 évre is „titkosíthatja” azt.
Az Alaptörvény szerint azonban „az információszabadság alapján a közérdekű adatok (…) nyilvánosak, azokat bárki megismerheti és terjesztheti”. Az átláthatóságnak kiemelt szerepe van a korrupció elleni küzdelemben. 2010 után a nyilvánosságtól egyre jobban elzárkózó, az állami pénzeket egyre vadabb módszerekkel eltüntető kormányzat visszaéléseinek feltárására szinte az egyetlen eszköz a közérdekű adatok kikérése maradt. Lázár János utazásai, a trafik-pályázatok részletei, Habony Árpád Szépművészeti Múzeumtól kikölcsönzött képei, az MVM botrányos gázszállítási szerződései vagy legutóbb az MNB-alapítványok 260 milliárdjának felhasználása mind az eltitkolni próbált közérdekű adatok nyilvánosságra kerülése nyomán derültek ki. A kormány pedig igyekszik elejét venni a hasonló botrányoknak.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke 14 oldalas állásfoglalásban esett neki a törvényjavaslatnak. A NAIH elnöke szerint az, hogy egy vállalat működése fontos az ország energiaellátásának szempontjából, nem lehet indok a titkolózásra, ráadásul a törvényben használt olyan fogalmak, mint a nemzetbiztonsági, kereskedelmi vagy piaci érdek, túl tágak, a nyilvánosság korlátozását ennél jobban meg kell indokolni. Péterfalvi szerint problémás, hogy bizonyos adatokat akár 30 évig is el lehet titkolni, de az adatvédelmi biztos azt is kifogásolja, hogy az új szabályozás az érintett szerződések teljes szövegét elrejtené a nyilvánosság elől. Az Alkotmánybíróság (AB) korábban kimondta, hogy szerződések egyes adatai lehetnek nem nyilvánosak, de teljes dokumentumok „titkosítása” ellentétes az Alaptörvénnyel – emelte ki Péterfalvi. Az adatvédelmi biztos felhívta a törvényalkotó figyelmét, hogy a kormány törvényjavaslata bizonyos esetekben nem csak a bíróságoktól, de az adatgazdáktól is elvenné annak mérlegelését, hogy egy adat kiadható-e, ennek alkotmányellenességét pedig legutóbb épp a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény kapcsán mondta ki az AB. Ráadásul a törvényjavaslat hatályát kiterjesztenék a jelenleg is folyamatban lévő ügyekre, ami visszamenőleges hatályú jogalkalmazásnak minősül; hasonló kitételek pedig korábban sem állták ki az alkotmányosság próbáját – mutat rá az állásfoglalás.
Salátába rejtve
Noha az energetikai vállalatokra vonatkozó javaslat jóval szigorúbb, a köztulajdonban lévő cégekről szóló szabályozásnak nagyobb a jelentősége, mert sokkal több vállalatot érint – mondta a Narancsnak Sepsi Tibor alkotmányjogász. „A jelenlegi infotörvény alapján a közpénzekkel vagy közvagyonnal kapcsolatos adatok nyilvánosak. Ezek kiadása csak akkor tagadható meg, ha a nyilvánosság az érintettek üzleti érdekeinek aránytalan sérelmét okozná. Azt, hogy a nyilvánosság érdeke milyen arányban áll a védendő üzleti érdekkel, a bíróság dönti el, és erre kialakult bírói gyakorlat van. Eddig a bíróság az adatok kiadására kötelezte az adatgazdát, ha az nem tudta bizonyítani, hogy a konkrét adat nyilvánossága milyen konkrét üzleti sérelmet okozna neki. Azzal, hogy az aránytalan szó kikerül a törvényből, a bírói mérlegelés lehetősége vész el, és egészen biztosan megváltozik az eddigi gyakorlat. Ráadásul nem csak a ténylegesen bekövetkezett érdeksérelem, de annak pusztán a veszélye is elegendő indok arra, hogy megtagadják az adatok kiadását, a törvény pedig a döntés-előkészítő adatokra is kiterjed. Arról nem is beszélve, hogy monopolhelyzetben lévő állami cégnél az üzleti érdek teljesen értelmezhetetlen.” Sepsi úgy látja, hogy az energetikai cégekre vonatkozó módosítás a korábbi évek elvesztett pereire adott válaszként született. „Ha életbe lép a szabályozás, akkor például a hosszú távú gázszállítási szerződéseket sem lehet megismerni, csak lejártuk után öt évvel, amikor az adatoknak már semmi relevanciája nincsen.”
Az utóbbi években a magyar állam ellen több közadatpert megnyerő Karsai Dániel alkotmányjogász szerint a törvény szövege „elég rémisztő, durva, egyértelmű támadás az információszabadság ellen”, és a teljes titkosításra való törekvésre utal. (Karsai Dániel képviselte lapunkat az MNB alapítványainak adataiért folyó perekben – a szerk.) „A nemzetgazdaság üzleti érdekére való hivatkozás tavaly került be a törvénybe, még nincs igazán kialakult bírói gyakorlata. Egyelőre úgy tűnik, hogy a bíróság inkább nyilvánosságpárti – például a jegybankkal szemben indított pereinkben –, ezért is próbálhatja a kormány kiterjeszteni a nem nyilvános adatok körét.” Karsai szerint a mostani módosítás – noha megnehezíti az adatigénylést – továbbra is ad teret a bírói mérlegelésre. Míg Sepsi Tibor szerint Áder János aligha vétózza meg a költségvetési törvénybe elrejtett módosítást, Karsai bízik az államfőben: „Ha a postatörvény és a jegybank miatt az AB-hez fordult, akkor talán most is megteszi a szükséges lépéseket.” Abban azonban mindkét jogász egyetért, hogy a tervezet előbb-utóbb az Alkotmánybíróság elé kerül, ahol szinte biztosan el fog bukni, hiszen indokolatlanul és aránytalanul sérti a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot. „Már az is sokat elárul a kormány szándékairól, hogy egy közérdekű adatok megismerhetőségét szűkítő jogszabályt szinte »titkosan«, egy salátatörvénybe elrejtve próbálnak meg elfogadtatni” – tette hozzá Karsai.
2010 óta több mint 200 cég került állami tulajdonba, 1600 milliárd forintot meghaladó értékben (lásd: Farkasétvágy, Magyar Narancs 2015. december 10.), és a kormány mindent megpróbál, hogy ügyeit egyre jobban elrejtse a nyilvánosság elől. 2011-ben a személyes adatok védelméért és a közérdekű adatok nyilvánosságáért felelős adatvédelmi biztos intézményét szüntették meg. A ténylegesen független ombudsman helyét a formálisan ugyan szintén független, de az államigazgatási hierarchia részeként működő NAIH vette át. Az átalakítás miatt Jóri András nem tölthette ki 2014-ig szóló mandátumát, emiatt az Európai Bizottság és az Európai Unió bírósága is elmarasztalta a kormányt.
Csikicsuki
A Fidesz aztán 2013-ban az infotörvényhez is hozzányúlt. Több jogvédő szervezet a trafikpályázatok megismerése érdekében adott be közérdekű adatigényléseket, mire az Országgyűlés négy nap alatt fogadott el egy olyan törvénymódosítást, amely lehetővé tette, hogy az „átfogó, számlaszintű, illetve tételes” adatigényléseket az állami szervek elutasíthassák. A törvény hatályát – a mostani módosításokhoz hasonlóan – folyamatban lévő ügyekre is megpróbálták kiterjeszteni, végül a bíróság jogértelmezésének köszönhetően kerültek nyilvánosságra a dokumentumok.
2015 júliusában szintén rohamtempóban (Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kérésére külön eljárásban, parlamenti vita nélkül) fogadta el az Országgyűlés az infotörvény további szigorítását. Míg korábban csak a másolatkészítésért kérhetett el pénzt az adatgazda, tavalytól az adathordozó mellett az adatközlésben dolgozó közalkalmazottak órabérét is ki kell fizetni, amennyiben az adatok kiadása „a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár”. Azt, hogy mi az aránytalan mérték, az állami szerv dönti el: ha valaki sokallja az árat, lehet bíróságra menni. Tavaly megszűnt az anonim adatigénylés lehetősége, mely nem csupán a személyes adatok kezelése miatt vet fel kérdéseket, de azóta egy kistelepülésen élő vagy közalkalmazottként dolgozó személy kétszer is meggondolja, megéri-e kíváncsiskodni. Mivel a kérdéseket immáron személyhez lehet kötni, a törvénybe azt is beleírták, hogy egy igénylő egy éven belül kétszer nem kérheti ugyanazokat az adatokat – akkor sem, ha az első kérése nem járt eredménnyel. Szintén tavaly került a törvény szövegébe, hogy ha a kért adat nem az állami szerv által készített anyagra vonatkozik (mert például egy külső tanácsadó cégtől megrendelt dokumentumról van szó), akkor az adatgazda szerzői jogvédelemre hivatkozva dönthet úgy, hogy nem adja ki. Ilyenkor csak személyesen lehet megtekinteni az iratokat, fénymásolni vagy fotózni tilos, csak kézírással lehet jegyzetelni. Ha pedig a kérdéses dokumentumot valamiért teljesen szeretnék eltitkolni, akkor egész egyszerűen rá lehet fogni, hogy az döntés-előkészítő adat. Míg 2015 előtt meg kellett mondani, mely döntéshez kell a ki nem adott anyag, immáron arra is lehet hivatkozni, hogy egy jövőbeli döntésre vonatkozik a kért dokumentum: bíróság legyen a talpán, amelyik kimondja, hogy mi alapján nem hoznak majd döntést valamikor.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint ahogy a 2013-as változások a trafiktörvénnyel kapcsolatos adatkérésekre adott válaszként születtek, úgy a tavalyi szigorítások egyértelműen a Századvég-iratok miatti per következményei. A törvénybe ugyanis csupa olyan szigorítás került, melyet a kormány a Századvég-perben indoklásként bevetett a bíróságon. (Joó Hajnalka újságíró még 2012-ben szerette volna megismerni azokat a Századvég-tanulmányokat, amelyeket 4 milliárd forintért rendelt meg a kormány a tanácsadó cégtől. Mivel a kért dokumentumokat nem kapta meg, a TASZ segítségével pert indított a Miniszterelnökség ellen, amit meg is nyert. A kormány végül idén februárban adta ki az adatokat olyan formátumra átalakítva, hogy minél nehezebb legyen azokat elolvasni és feldolgozni.)
Ha valamit nagyon el akar titkolni a kormány, külön törvényt hoz rá: tavaly 30 évre titkosítottak a Paks 2 beruházással kapcsolatos minden döntés-előkészítő, műszaki és üzleti adatot. (A környezeti adatok nyilvánosságáról szóló aarhusi egyezmény azonban az Európai Unióban is érvényes, ezért a teljes titkosítás miatt a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Ennek eredményeként a kormány kénytelen volt visszakozni, és a Paks-törvényben is helyt adni a bírói mérlegelésnek – az unióban egyedül a környezeti adatok nyilvánosságára van külön szabály, minden más belügy.) Bár az Alkotmánybíróság elmeszelte, hogy az Országgyűlés titkosítsa az MNB-alapítványok pénzére vonatkozó adatokat, májusban életbe lépett a törvény, amely az MNB többségi vagy kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságokat kivonja az infotörvény hatálya alól. Az új jegybank-törvény értelmében az MNB cégeinek nem kell kiadni az MNB tevékenységét mutató adatokat, amennyiben úgy gondolják, hogy azok megismerése „központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdeket sértene”. Az AB abban az ítéletében, melyben kimondta, hogy az MNB mintegy 270 milliárd forinttal kitömött alapítványai közpénzből közfeladatot látnak el, semmi kivetnivalót nem talált a mostani titkosításnak mintául szolgáló, ám annál kevésbé szigorú postatörvényben.
Noha a bírói gyakorlat eddig a nyilvánosságnak kedvezett, az adatkérés egyre nehezebbé válik. A pereskedés időbe és pénzbe kerül az adatkérőnek és az adófizetőknek is, de a kormány az időhúzással is jól jár. Ha évek múltával derülnek ki a stiklik, annak elvész a politikai jelentősége, a Polt Péter vezette ügyészség retorzióitól pedig aligha kell tartaniuk.
