Miért nem játszanak a kereskedelmi rádiók több magyar népzenét? Miért jött el az ideje a nagytakarításnak az irodalomban? Miért nem válaszol Frenák Pál, ha kérdezik? Ilyen kérdések foglalkoztatják azokat a jeles szakembereket, akiktől a közpénzzel bőségesen ellátott, jövőre mintegy tízmilliárd forintból gazdálkodó Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tudományos kutatóintézete tanulmányokat vásárolt, hogy azok útmutatása szerint dolgozzák ki a magyar művészet jelenét feltérképező kutatási stratégiájukat.
Kedvelik a műt
A még idén a kedvükért felújított Hild-villába költöző, de a valódi tudományos teljesítmény felmutatásával ez idáig adós Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMKI) egy márciusban közadatigénylés formájában kikért dokumentum alapján összesen bruttó 7,7 millió forint értékben bízott meg magánszemélyeket és cégeket tanulmányok és stratégiai koncepciók elkészítésével. Az irományok színvonalához képest már ez sem kevés pénz – de csak a jéghegy csúcsa, hiszen magára a kutatóintézetre eddig több mint egymilliárd forint ment el.
Az MMKI alapításának gondolata 2013-ra nyúlik vissza, ekkor Fekete Györgyék kifejezetten arra a célra kapták meg a Budakeszi úti villát, hogy itt helyezzék el azt a kutatóintézetet, amire a 2014-es költségvetésből 109, a 2015-ösből 174, az ideiből szintén 174 és a villa felújítására további 143 millió forintot különítettek el. A teljes műemléki rekonstrukció, amit gyorsított közbeszerzési eljárás során a Laki Épületszobrász Zrt. kapott meg, viszont összesen 824 millióba kerül majd; a hiányzó pénzt a nagylelkűségéről híres MMA saját költségvetéséből biztosítja. Hogy az intézet nyolc munkatársa a feladat súlyához illő környezetben kutathassa a magyar művészetet, az 540 négyzetméter alapterületű villában kialakítanak egy könyvtárat, felújítják a telken lévő másik épületet, a mintegy kétszáz négyzetméteres Svájci-lakot, kocsibeállókat építenek, és rendezik az ősfás parkot is.
| ||
Hiába szerepelt tehát már a 2014-es költségvetésben is százmilliós összeggel az intézet, csak idén márciusra jutott el odáig, hogy nyilvánosságra hozza alapító okiratát, munkatársainak névsorát, és saját honlapot indítson. Az intézet elhúzódó startja arra enged következtetni, hogy nem tolongtak a kutatók a kapuban, bár saját bevallásuk szerint az első munkatársakat több száz jelentkező közül választották ki, és „középtávon” további 20-25 kutatóval töltenék fel az intézetet. Ha ez így van, akkor kissé furcsán választottak, hiszen a jelenlegi kutatók között több olyan van, akinek nincs doktori fokozata. Ketten ugyan doktori hallgatók, de nem kifejezetten művészetelmélettel foglalkozó iskolában. A Magyar Nemzet tudósítása szerint Kocsis Miklós, az intézet megbízott vezetője erről annyit mondott egy háttérbeszélgetésen, hogy ezeknek a munkatársaknak iparkodniuk kell a fokozat megszerzésével. Az egyikük esetében Kocsis aktívan is segédkezhet ebben, hiszen a korábban az MMA filmművészeti tagozatának titkáraként dolgozó Falusi Mártonnak éppen ő a témavezetője a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
A munkatársak tavaly nyár és ősz között kerültek az intézethez, vagyis már jó pár hónapja dolgoznak… de min is? Hát, a „műhelytanulmányokon”. Az elgondolás lényege, hogy az intézet első lépésben felméri az összes művészeti ág jelenlegi helyzetét, és azt tanulmányokban foglalja össze. A nyolc kutatónak szorgalmasnak kell lennie, Fekete György szerint feladatuk történelmi, hiszen „ma nincs naprakész magyar egyetemes művészettörténeti kutatás. Részkutatások különböző intézményekben vannak, ennek összeírása azonban – más kultúrnemzetek gyakorlatától eltérően – el sem kezdődött”.
Úgyhogy az intézet most elkészíti „a különböző művészeti területek személyi kataszterét, felmérést végez arról, hogy a különféle művészetelméleti területek kutatása más magyar intézményekben miként folyik” – folytatta az intézet programjának ismertetését a 24.hu-nak adott interjúban Fekete. Aztán indulhat maga a kutatás, ami az MMA-elnök szerint 10-15 évig fog tartani, még akkor is, ha az időbeli fókusza kissé szűkös és homályos. „A kutatás időbeli hatóköréről Főtitkár Úrral és Igazgató Úrral folytatott beszélgetések során a mai mesterek mestereinek mesterei kora körvonalazódott, mint legrégibb korszak a kutatás számára” – számol be Sulyok Miklós MMA-s művészettörténész az intézetnek írt építészelméleti tanulmányában arról, hogyan döntik el a fontos kérdéseket az MMKI-nél.
Erkölcsi, szellemi, anyagi siker
Az intézet által felkért külsős szakemberek eddig közölt tanulmányai talán még annyira sem felelnek meg a tudományos kritériumoknak, mint a belsős írások, holott az intézet alapító okiratában deklarált célja társadalomtudományi alapkutatások lefolytatása. Könczei Árpád zeneszerző és koreográfus például nettó 281 ezer forinttal honorált tanulmányában egyszerűen leltárba vette a hivatásos magyar tánctársulatokat, és – kis túlzással – hogylétük felől érdeklődött. A szöveg túlnyomó része a társulatvezetőknek küldött kérdésekre (Hány táncost foglalkoztatnak? Merre tart ma a táncművészet? Mi a magyar?) adott válaszokból áll. Könczei adatgyűjtése persze nem reprezentatív a hazai táncművészet helyzetére nézve, hiszen egyedül ő döntötte el, kit kérdez meg, ráadásul nem is mindenki állt szóba vele. Búsan jegyzi meg, hogy több kortárs táncos, független társulat válasza hiányzik, köztük Frenák Pálé. De sebaj, hiszen „ez is egy lehetne egy (sic!) kutatási téma, miért nem tartják fontosnak a kortárstánc művelői a válaszadást”.
A kortárs képzőművészet és közönségének viszonya is alapos felmérésre került, ezt Kaszás Gábor, a Virág Judit Galéria doktori fokozat nélküli művészettörténésze alig 16 oldalon oldotta meg, bruttó 250 ezer forintért, amit a Kraut Bt.-n keresztül fizettek neki. Kaszás nem küldött kérdéseket képzőművészeknek, ellenkezőleg, inkább saját kútfőből hozta össze, mit is csinál egy művész: „a képzőművész célja munkájának zökkenőmentes folytatása, valamint alkotásainak sikeres felmutatása. Ennek eredménye az erkölcsi és szellemi, valamint az anyagi siker”. A bökkenő csak az, hogy a művész öregszik: „a fiatal, önmaga kifejezési formáit kereső művészek lényegesen bátrabban nyúlnak a különböző műfajok nyújtotta lehetőségekhez. (…) Pályájuk előrehaladtával ez a vállalkozó kedv fokozatosan csökken, aminek nem csak élettani okai vannak.” A művész különös ismertetőjegye továbbá, hogy szervezkedik is, de „a művészcsoportok rendszerint megrekednek a szervezettség alacsonyabb szintjein”. Kaszás definiálja még a hagyomány fogalmát – „a rögzült jelenségekre hangolt komponens” –, hogy aztán kutatási kérdéseket ajánljon, úgymint: „Szükség van-e egyáltalán kortárs képzőművészetre? Mi a művészet szerepe napjaink társadalmában?” A néhol jól sikerült gimnáziumi fogalmazás benyomását keltő „kutatási koncepció” tudományosságához még annyit, hogy egyetlen lábjegyzet sem szerepel benne.
Nyilasy Balázs, a Károli Gáspár Református Egyetem docense viszont bőven ellátta lábjegyzettel a magyar irodalomértés dilemmáiról szóló kutatási koncepcióját, amiért 422 ezer forintot fizetett neki az intézet. Nyilasy szövege formailag megfelel a bölcsészettudományos sztenderdeknek, de azért az meglepő, hogy a szövevényes gondolatmenet végén nemes egyszerűséggel nagytakarításra szólít fel. Ha jól értjük, Nyilasy itt elsősorban Kulcsár Szabó Ernőre és „társaira”, „követőire” gondol, hiszen a baloldali elhajlással nehezen vádolható akadémikus neve közel három tucatszor szerepel a szövegben. Az „ezredfordulós hazai irodalomelmélet legbefolyásosabb, legnagyobb presztízsű” értelmezői közösségének fő „ideológusa, mintaadó vezetője” Kulcsár Szabó Ernő, aki a kommunizmus után „paradigmahirdető buzgalmában” nem a megfelelő fogalmakat állította az irodalomértés középpontjába, írja Nyilasy. A szerző szerint addig Magyarországon nem lesz minőségi tudományos irodalomértés, amíg ezt a csorbát ki nem köszörüljük.
| ||
Megkérdeztük Kulcsár Szabó Ernőt, mit gondol ő erről. Azt írta, hogy a „megejtő tájékozatlansággal bolyongó szöveget” nehéz szakszerűnek tekinteni, főleg, hogy hibásan használ neveket és műcímeket. „De egyáltalán: miféle tudományos képlet az, amely szerint az itt szóba hozott nagyszámú irodalmár valami sátáni távirányítással mind a magyar irodalom romlásán munkálkodnék, és csak két-három igaz emberben pislákolna még a nemzet szelleme?” – kérdezi Kulcsár Szabó, aki szerint Nyilasy úgy beszél, mintha a Magyar Művészeti Akadémia véleményét mondaná, sőt, mintha annak akarna programot adni. „Észre lehetne venni, hogy időközben felnőtt egy olyan felelős értelmiség is, amely nemcsak elfogadni és elfogyasztani, hanem előállítani is szeretne javakat, és nem a puszta érdekérvényesítés műveleti terének tekinti a hazáját. Ők attól még akár patrióták is lehetnek, hogy nem foglyai a nemzeti romantikának és nem reformkori ésszel gondolkodnak Magyarországról.” Mindenesetre Kulcsár Szabó nem hiszi, hogy az MMA „szellemi opciót látna Nyilasy seprűjében”. Ennek a reményének ellentmond, hogy a belsős Falusi Márton a kutatóintézet irodalmi koncepciójáról írt műhelytanulmányában némi kritika mellett alapvetően helyesli Nyilasy programját. Akármi is legyen az konkrétan.
Drogmaffia
Általánosságban is igaz a tanulmányokra, hogy olykor a tudományosság látszatát is elhagyják, és gyakorlati feladatokat adnak a kutatóintézetnek vagy akár mindjárt a befolyásos MMA-vezetésnek, hogy miért kellene lobbizniuk, vagy mire kellene költeni a rendelkezésre álló közpénzt. Könczei szerint például az intézetnek azon kéne változtatnia, hogy a táncművészek nem érzik megbecsülve magukat. Konkrét ötletei voltak Kiss Ferencnek is, akinek 45 oldalas, az MMA Népművészeti Tagozatának egyszer már leadott állapotfelmérő tanulmányát most 200 ezer forinttal honorálták. Szerinte a kormány elé kéne terjeszteni egy Népművészeti Exportiroda koncepcióját, és ezzel együtt létre kellene hozni egy, a Népművészet Mestere elismerést követő középdíjat, hogy lehessen Kossuth-díjra is jelölni alkotókat.
A megrendelt tanulmányok szerzői szerint ma Magyarországon kulturális válság van, ennek oka elsősorban az, hogy a kultúránk nem elég magyar – az MMA-nak és kutatóintézetének ebből a gödörből kell kihúznia az országot. Könczei például egyetértően idézi Molnár István 1947-ben íródott mondatait, miszerint a városi magyarság nem törődik nemzetmegtartó hagyományaival. Kiss Ferenc szerint a válság tünete az is, hogy a kereskedelmi adók nem tűzik műsorukra „legalább a dögös-pörgős (népzenei) irányzatok felvételeit” – még a Lánchíd rádió sem, jegyzi meg a szerző. De Kiss csak ezek után melegszik bele apokaliptikus jelenünk leírásába: „sajnos a nyugatmajmolás, az atlanti butulás negatív hatásai miatt a magyarok többsége még mindig csak felületesen ismeri hagyományainkat, s csak kevesen büszkék értékeinkre. A kultúra alakításában jelentős szerepet játszó pénz- és bankoligarchia Győzikére, Heti hetesre és valóságshow-kra szoktatja a néptömegeket, a drogmaffia pedig az önpusztításra. A népművészet nagyobb térnyerésének támogatását nem várhatjuk egyiktől sem.”
Bár az ilyen hajmeresztő futamok még talán az MMA-s művészek jó részétől is meglepőek lennének, a tudománytalanságon és az ideológiai alapálláson nem érdemes csodálkozni. A kutatóintézet megbízott igazgatója, Kocsis Miklós nem bölcsész, hanem jogász, és ha az MMA jogi környezetével foglalkozó írásait nem számítjuk, publikációs listáján művészetelméleti munka nem szerepel. Másrészt az sem segíti a szigorú és következetes tudományos munkát, hogy a kutatóintézet célja a magyarság szellemi fölényének bizonyítása. Ezt maga Fekete mondta el a Magyar Hírlapnak nemrég: „Gyanítom, hogy ez a munka bizonyítani fogja, hogy kivételesen tehetséges nép vagyunk, és eredményeinket értékükkel arányos szinten kell az európai és világkultúra szükséges ismeretei közé beilleszteni.”
| ||
Megkérdeztük Aknai Katalint, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének kortárs magyar képzőművészettel és 20. századi művészettel foglalkozó munkatársát, mit szól Fekete György azon kijelentéséhez, hogy „ma nincs naprakész magyar egyetemes művészettörténeti kutatás”, hanem csak részkutatások különböző intézményekben, így a művészek összeírása mind ez idáig elmaradt. A kutató szerint ez értelmezhetetlen kijelentés, és aki ezt mondja, járatlan a tudományos világban. Például az MTA jelenleg 36 főt foglalkoztató Művészettörténeti Intézete 1969-es alapítása óta kutatja a témát, tart fent adattárat, szakkönyvtárat, archívumot, működtet kutatócsoportokat, ad ki saját folyóiratot Ars Hungarica néven. Az olyan tudományos műhelyek pedig, mint az Artportal vagy az Artpool évek óta folyamatosan gondozzák és bővítik kortárs magyar művészeti adatbázisukat. De a kijelentés azért is tévedés, mert a komoly tudományos kutatások mindig részkutatások, vagyis az emlegetett és becsmérelt részkutatás valójában maga a kutatás. „Pont az olyan általános kutatási feladatokból születnek használhatatlan eredmények, mint például a magyar művészet kutatása úgy általában” – mondta Aknai. Ugyanakkor szerinte nem elképzelhetetlen, hogy az MMA kutatóintézetében a jövőben komoly munka is folyjon, „ez azon is múlik, hogy csatlakozik-e hozzájuk olyan tudományos szakember, aki képes meghatározni az intézet szellemi arculatát”. Kulcsár Szabó Ernő szerint az MMA kutatóintézetének léte sem indokolt: „ez az akarat nyilván elégedetlenséget fejez ki a mai magyar tudomány művészetelméleti teljesítményeivel szemben. Mivel én magam nemzetközi összehasonlításban nem látom gyöngének ezt a teljesítményt, a létesítés indokoltságában sem vagyok bizonyos.”
| „Ez irányú tevékenység” Az MMKI tanulmányrendeléseinek következtében az intézet igazgatója, Kocsis Miklós publikációs jegyzéke is bővül majd két tétellel, ugyanis a Cseporán Zsolttól megrendelt két jogi kézikönyvnek Kocsis társszerzője lesz. Az igazgató ezért a munkáért honoráriumot nem vesz fel, de Cseporán annál inkább. A két könyv elkészítéséért – egy „művészeti jogi kézikönyv” és a „hazai kulturális intézmények és szervezetek működését, jogi hátterét” feltérképező „jogi kézikönyv” – összesen mintegy bruttó négymillió forintra kötöttek szerződést. Cseporán egyébként tanársegéd a Pécsi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszékén, jelenleg doktoriján dolgozik, témavezetője – talán nem meglepő – Kocsis Miklós. Ezen túl a kutatóintézet bruttó 2,38 millió forintra kötött szerződést Kollarik Tamással, a Médiatanács tagjával „audiovizuális koncepció” kidolgozására, ez tavaly október közepe és idén június vége között havi bruttó 280 ezres díjazást jelent Kollariknak. A kissé bonyolultan hangzó audiovizuális koncepció elsősorban egy filmes intézményrendszerekkel és egy magyar animációs filmmel foglalkozó tanulmánykötet megszervezését és megszerkesztését jelenti, tudtuk meg Kollariktól. A könyvek filmkészítési gyakorlatokkal és a területhez kötődő állami és uniós intézményrendszerekkel foglalkoznak majd, és neki ezek közül leginkább az utóbbi területen van tapasztalata – árulta el a szakember arra a kérdésünkre, mi teszi alkalmassá őt arra, hogy egy tudományos kutatóintézetnek szerkesztői tevékenységet végezzen. Kollarik további kérdéseinkre elmondta azt is, hogy mindkét esetben társszerkesztőkkel, Fülöp Józseffel, a MOME Animációs Tanszékének vezetőjével és Varga Balázzsal, az ELTE BTK Filmtudomány Tanszékének adjunktusával dolgozik együtt. Miután Kollariknak elküldtük telefonbeszélgetésünk leiratát, e-mailben fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy havi apanázsa ellenében még számos területen tevékeny: feladata „kiterjed az intézet audiovizuális koncepciójának kialakítására vonatkozó, folyamatban való proaktív részvételre, megbeszélések, workshopok megszervezésére, valamint az ez irányú tevékenység koordinálására” is, és további négy-öt kötet tervezési fázisban van még. Kollariknak egyébként történelem szakos, igazgatásszervezői és jogászdiplomája van, 1998-tól pedig a Fidesz-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója volt. Több éven át ült a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottságában, később két évig vezette a Nemzeti Audiovizuális Archívumot, jelenleg az NMHH Magyar Média Mecenatúra-program koordinátora. |
