Sivatagi tanerő

Mesterházy Sándor tolmács, gyűjtő

Riport

Jelentős katonai magángyűjtemény birtokosa, második világháborús amerikai relikviáit 1995-ben a Hadtörténeti Múzeum mutatta be. Tolmácsolt Bush elnöknek és az összes rendszerváltás utáni magyar honvédelmi miniszternek, de úgy érzi, "igazi" élete 2004 után, Afganisztánban kezdődött.

A törökbálinti házban semmi jele a harckészültségnek. Sehol egy álcaháló, szögesdrót, a kertben nem parkol páncélos, legfeljebb a sivatagi bakancs árulkodó. Szent a béke, papagájok, teknősök, két afgán agár, a nagyszabású gyűjtemény gondosan elraktározva. Mesterházy Sándor gyerekkora óta megszállott gyűjtője a második világháborús amerikai tárgyaknak, ám ellentétben a tipikus militáriarajongóval, őt sohasem a háborúsdi motiválta. Épp ellenkezőleg. Apját menetoszlopban hajszolták Németországba a második világháború végén, s valahol München mellett, egy reggel arra ébredt, hogy eltűntek a keretlegények, s a mezőn Jeepek bukkantak fel. Amerikai katonák érkeztek, és megdobálták őket segélycsomagokkal: a gesztus az életben maradást és a szabadságot jelentette számára.

Egy zsák homok

"Gyerekkoromban apám és nagyapám - aki munkaszolgálatosként a Don-kanyart élte túl - sokat mesélt kalandjairól, nem csoda, hogy érdeklődésem már ekkor a második világháború felé fordult, a Jeepek iránti rajongásom is ekkor kezdődött. Székesfehérváron éltünk, kezdetben kisüvegeket gyűjtöttem, később biciklivel jártam környékbeli falvakat, hogy minél több második világháborús tárgyat szerezzek: rozsdás sisakot, szuronyt, épp, ami volt. Közben feljártam a Hadtörténeti Múzeumba, és próbáltam a kincseimet beazonosítani, de amikor nagyobb lettem, már kifejezetten az amerikai dolgokra specializáltam magam, ami sokkal nagyobb kihívást jelentett."


 

Amerika iránti rajongására ráerősített, hogy szülei angoltanárt fogadtak mellé, de a különleges gyűjtemény első darabját jóval később, 1984-ben, az Egyesült Államokban sikerült beszereznie. "Idehaza is rengeteg amerikai tárgy maradt, hiszen az ellenőrző bizottság 1947-ig itt volt, egy csomó minden az oroszoktól származik, és a hadifoglyok is hazahozták Németországból, Ausztriából, amit kaptak, táskát, ruhát. De akkor ezt még nem tudtam. Először jártam Amerikában, és valósággal rávetettem magam az első Army and Navy Store-ra. Fillérekért lehetett beszerezni a holmikat, mivel ott akkoriban tartott még a vietnami háború okozta sokk, a katonai dolgok kínosnak számítottak. Nekem viszont még így is csak egy rohamsisakra volt pénzem. Azt hittem, majd elveszik a reptéren, de hagyták. Ez a sisak lett a gyűjtemény első darabja."

A megfizethetetlennek tűnő hobbi valójában csak a világútlevél megjelenése után kezdett gyarapodni. Mesterházy nyugat-európai gyűjtőkkel, forgalmazókkal alakított ki sokszor baráti kapcsolatot, hogy "felhalmozódott igényeit ki tudja elégíteni". Elvégezte a Külkereskedelmi Főiskolát, majd a tolmácsképzőt, tanári végzettséget szerzett a bölcsészkaron, későbbi karrierjéhez legalább annyiban hozzájárult szenvedélye is, mint az iskolák.

"Furcsa dolog, hogy ki miben találja meg a sikerélményt: nekem hatalmas örömöt jelentett, ha például egy névtelen belga kisvárosba kellett utaznom, mert ott rátaláltam egy olyan tárgyra, ami hiányzott a gyűjteményből. A kiutazás egyúttal családi túra is volt, mi ugyanis nyaralás helyett különleges tárgyakért utaztunk ezer kilométereket. És amikor megtudtam, hogy Angliában van egy eladó Jeep, két héten belül ott voltam érte - vittem magammal a hétéves fiamat is."

A gyűjteményt 1995-ben a közönség is megismerhette, a Hadtörténeti Múzeumban rendeztek belőle kiállítást. Közben összeállt a speciális tengerészgyalogos- és légierőanyag is, később a szovjet- afgán kollekció. Nagy fájdalma, hogy azóta nem tudta felkelteni a múzeum érdeklődését. Pedig csak egy zsák homokra lett volna szükség, hogy megelevenítsék a normandiai partraszállást.

Tolmácsok

Soha nem volt katona, mégis - igaz, civilként - többször került a tűzvonalba. "Amikor az új világ kezdődött, a honvédelmi miniszternek egy katonatiszt tolmácsolt, de ebből hatalmas blamázs kerekedett. Amikor legközelebb érkezett amerikai delegáció, engem találtak meg. Akkoriban angol pénzügy-számvitelt tanítottam a főiskolán, de a gyűjteménynek köszönhetően sikerült az amerikai katonai kifejezéseket elég precízen elsajátítanom. És mivel az amerikai katonai vezetők nagyra értékelték a tudásomat, afféle magánzóként a Magyar Honvédség alkalmazásába kerültem. Munkám során eljutottam a legsúlyosabb válságzónákba, Boszniába, Kosovóba, Irakba. Félelmetes élmény volt, de ahhoz foghatót, mint amikor 2004-ben, először megérkeztem Afganisztánba, korábban nem éreztem. Mintha abban a pillanatban összeálltak volna a dolgok. Forróság, pára, bűz, harci gépek dübörgése fogadott, épp akkor robbantottak a reptéren. Minden összejött, ami épeszű embert elriasztana, és menekülésre késztetne. De nekem ez olyan volt, mint a szellő érintése vagy a legszebb zene. Mint egy megvalósult álom. Éreztem, hogy most kezdődik valami, mintha egy másik dimenzióba léptem volna át. De racionális magyarázattal nem szolgálhatok."

Ez a megmagyarázhatatlan rajongás odáig vezetett, hogy a tolmácsolás mellett egy oktatási módszertant dolgozott ki helyi tolmácsok számára, mert tanítani akarta őket. A magyar katonai vezetés részéről eleinte teljes érdektelenség fogadta az ötletet. "Egy időben a NATO katonai bizottságának az elnöke kitüntetett a barátságával, ő is azt mondta, ha szét akarom lövetni a seggem, akkor ez a legegyszerűbb módja. Ennek ellenére biztatott, arra kért, hogy adjam be írásban az elképzelésemet, és felvállalta, hogy beajánlja a magyar partnernek. Onnantól működött a dolog. 2008-ban két parlamenti bizottság is jóváhagyta a projekt költségvetését, és egy éven belül kint voltam magyar szerződéssel. Mindez Baghlan tartomány székhelyén, Pul-e-Khumriban volt, ami jelentős közlekedési csomópont Afganisztánban. Volt egy helyi tolmácskör, többségüket a magyarok előtt ott állomásozó hollandok szerződtették. Voltak angol nyelvi alapismereteik, én azt vállaltam, hogy szakmailag is felhozom őket. A másfél hónapos tanfolyamon a tolmácsolás módszertanát igyekeztem velük elsajátíttatni. Százan vettek részt, s nagyon büszke vagyok, hogy hárman közülük komoly karriert futottak be. Ez nem tűnik soknak, de Afganisztánban nagyon jó arány, ugyanis az ottaniak szívét már nagyon nehéz megnyerni. Teljesen elveszítették a bizalmukat, a hitüket, az érdeklődésüket. Mégis meggyőződésem, hogy az egyetlen járható út, ha tanítjuk őket. Sajnos a következő tanfolyam már nem volt ennyire sikeres. Ugyanis a tagtoborzás minden szakmai alapot nélkülözött, újsághirdetés útján csődítettek össze egy csomó embert, akiknek a többsége semmilyen szinten nem beszélt angolul. Erre írtam egy kritikus jelentést, aminek az lett a következménye, hogy nem hosszabbították meg a szerződést.

Nem adja fel

Mesterházy Sándor addigra kidolgozta afgán nőoktatási projektjét is. "Az volt az alapkoncepció, hogy olyan kulturális témákról beszéljünk angolul, amik elősegíthetik a nők érvényesülését. Tudtam, hogy ott is vannak tehetséges, nagyon bátor, elkötelezett asszonyok, őket szerettem volna megszólítani. Persze a női egyenjogúságról nem lehetett szó, legfeljebb arról, hogy ők is pénzkeresőkké váljanak, vagy a helyi civileket erősítsék. A Magyar Honvédségnél süket fülekre talált az ötlet, de az amerikai külügyminisztérium támogatta a projektet, így 2010-ben az amerikai külügyminisztérium díjfizetése ellenében a Magyar Honvédség légihídon szállított ki, és helyezett el saját bázisán. Szerződésben kellett vállalnom, hogy semmilyen biztonsági támogatást nem veszek igénybe, ennek ellenére maximális segítséget kaptam tőlük."

A nőképzés beindításához az is kellett, hogy amerikai közvetítéssel kapcsolatba kerüljön egy helyi civil szervezettel, ők szervezték meg a tagtoborzást. "Olyan emberekről van szó, akik elkötelezettek a nyugati világgal, de megfelelő kinti kapcsolatokkal rendelkeznek, vagyis ismertek olyan családokat, akik elengedik a lányokat. Egy ilyen civil szervezet nagyon különös képződmény: akik elfogadják őket, partnernek tekintik, akik nem, azok elől menekülniük kell. De tudtam, ha helyi szinten el akarok érni valamit, velük kell dolgoznom."

A képzésen 102 afgán nő vett részt, akik az idő rövidsége miatt csak az angol nyelvi alapokat tudták elsajátítani. Mesterházy Sándor nagy bánata, hogy a folytatásra sem magyar, sem amerikai részről nem kapott támogatást. "2011. április végén még úgy jöttem haza, hogy két-három hónapon belül visszatérek. Azóta annyi elutasítás és annyi csalódás ért, hogy épeszű ember azt mondaná, elég volt. De a diákokkal nem tehetem meg, hogy feladom. Föl lehet adni egy gyűjtemény gyarapítását, lehet azt mondani egy tanításnál, hogy a diákok hülyék, hogy én rossz vagyok, és vége. De Afganisztánban nem ilyen egyszerű. Ezek az asszonyok elkezdtek valamit, és eljutottak oda, ahonnan semelyik irányba nincs visszaút, mert a helyi közösségben, ha amerikai vagy nyugati oktatásban vesz részt valaki, ráadásul nő, akkor árulónak tekintik. Már azzal nagy veszélynek tették ki magukat, hogy eljöttek, felismerték, hogy a semmiből való kiemelkedésnek ez az egyetlen útja. De ha vissza kell térniük a régi közösségükbe, nem tudnak elhelyezkedni, megvetés tárgyává válnak. És mivel jelenleg semmi esély arra, hogy bármelyik kormány finanszírozza a folytatást, elindítottam egy kampányt az interneten, megpróbálom saját forrásból megteremteni a feltételeket. Egyéni szinten mindez lehetetlennek tűnik, ezért befolyásos médiumokat próbálok megkörnyékezni. A CNN nem válaszolt a megkeresésemre, a Washington Post igen, reménykedem, és biztosan nem adom fel."

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.