Vonat, maraton, vonat - három nap Kijevben

Riport

Ha kijevi utazást tervezünk, érdemes megbarátkozni a vonatozással. Az út a határtól fél nap, mondhatnánk, hogy maratoni. De nem, mert az 42,2. Ezért mentem Kijevbe.

A legegyszerűbb kijevi program is legalább három nap. Egy-egy nap az utazás, egy meg maga a program. Ha esetleg estébe hajló az elfoglaltság, akkor máris négy napnál járunk. Az én utam most ötnapos volt, ebből maga a nagybetűs program négy és fél órát vett igénybe.

Utazz

Olcsó, de proli, mondta egy ismerősöm az ukrán vasútra. De legalábbis egzotikus. Ugyanakkor 11-13 óra alatt a magyar határtól, Csapról indulva Kijevben van az ember, és a vonat legfeljebb pár percet késik – ízlelgessük azért ezt egy kicsit. Autóval sem lehet gyorsabban megúszni, a vonat pedig tényleg olcsó. Az árazási mechanizmust nem értem, mindenesetre odafele 8000, visszafelé 3600 forint volt a jegy kávéval együtt. Ó, a kávé, de erről majd később. Ha délutáni, esti járattal megyünk, reggel érünk Kijevbe, márpedig reggel odaérni egy városba, együtt ébredni vele mindig nagyon hangulatos. Ehhez persze a vonaton kell aludni. 

Lehet venni kétszemélyes fülkébe is jegyet, de az drága, meg sima kocsiba is, de az borzasztóan kényelmetlen. A legjobb ár-érték arányt a négyfős fülke jelenti, két ágy fent, kettő lent. A fenti kényelmetlen, nem lehet se kilátni, se ülni; a lentire kell hajtani, persze, hogy azok kelnek el leghamarabb. Ebben a felállásban könnyen előfordul, hogy este még üres a mellettünk lévő ágy, hajnalban viszont már van gazdája, hosszú az út, cserélődnek a népek, nagy ország, nincs repülő, így lehet utazni.

Hogy milyen kocsit kapunk, a szerencsén múlik. Valószínűleg mindegyik velem egykorú, ám némelyiket felújították, némelyiket nem. A felújítottban van konnektor, az ósdiban kicsit bevág a huzat. A mellékhelyiség a rettenetes és az elviselhető között van valahol. Az viszont mindenképp pozitív, hogy egyik kocsi se olyan büdös, mint egy MÁV-vagon – rejtély, hogy lehet azt a szagot előállítani.

Tavasszal még a legtöbb kocsi ablakán vastag, átlátszó postásszalag volt, hogy egy esetleges támadáskor ne okozzanak sérülést a szétrepülő szilánkok – biztonsági üveg helyett. Ma már nem nagyon látok ilyen kocsikat, legalábbis a nyugati országrészben, valószínűleg nincs már komoly veszélye annak, hogy vonatokat támadás érjen. Aki mélyebben megismerkedne az ukrán vasút háború alatti tevékenységével, olvassa el a New York Times lélegzetelállító riportját, itt legyen elég annyi, hogy a háború előtt hasonló megítélése volt az UZ-nak, mint itthon a MÁV-nak, de amit a háború kitörése után tett a vasút, az mindent felülírt.

Túlzás nélkül milliók életét mentették meg, folyamatosan mentek a vonatok, vitték az embereket, a vasutasok sokszor az életük kockáztatásával biztosították a közlekedést.

Ma az ukrán vasút az Iron family becenevet viseli, nálunk pillanatnyilag a Rozsda galeri szerkezet lenne a leghelytállóbb elnevezés.

Fuss

De minek is mentem Kijevbe szeptember végén? Futni. Nem sokkal a háború kitörése után szörföltem a hírek között és valahogy szembejött, hogy 2022 októberében lesz, lett volna a városi maraton. A nevezési felület még megvolt, de nevezni már értelemszerűen nem lehetett. Amint lehet, megrendezzük, állt a weblapon. Akkor még semmit sem lehetett tudni, akár az is benne lehetett a pakliban, hogy addigra vége lesz az egésznek — ez is milyen naiv feltételezés utólag. Gondoltam, akkor ezen ott leszek.

 
Fotó: A szerző felvétele

Így telt el több mint másfél év. Idén tavasszal volt már félmaraton, őszre pedig meghirdette a Run Ukraine a maratont. Ezek a versenyek mindig jótékonysági programok, elsősorban a hadseregnek ajánlják fel a szervezők a nyereség jó részét. Emellett immár hagyományosan a futásokat végtagvesztett veteránok kezdik meg speciális távon; ők művégtagokat kaptak, így képesek futni. A katonák mellett a Lvivben megrendezett félmaraton és a kijevi maraton rövidebb távjain is elindultak olyan gyerekek, akiknek robbantás szakította le a lábát. Szintén művégtagokkal. Tíz-tizenkét éves kislányok, akkorák, mint az enyém. Kijevben öt kilométert futott Ruszlana Danilkina, aki 18 évesen lépett be a hadseregbe, Odesszában szolgált összekötőként, amíg egy lövedék meg nem sebesítette, aminek következtében elveszítette a lábát.

Maga a verseny a Trukhaniv-szigeten volt október elsején. Összesen több mint ötezren vettek részt a kétnapos rendezvényen, az első napon rövidebb távon, a másodikon félmaratoni és maratoni távon lehetett indulni. Eredetileg a városban vezet a maraton útvonala, de most nem lehet ráengedni az embereket a városra, hiszen egy esetleges légiriadónál bajosan lehet óvóhelyre terelni a futókat. A szigeten négy kört kellett megtenni, így nagyjából együtt maradt a mezőny, voltak a közelben óvóhelyek, ha esetleg megszólalnak a szirénák. Nem a legideálisabb pálya a körözős, a sok fordítóról nem beszélve, de nem lehet minden jó. Megcsináltam, megcsináltuk. Légiriadó nem volt, csak valamikor hajnalban, azonban azt vélhetően több millió kijevivel együtt simán átaludtam.

 
Fotó: A szerző felvétele

Kávézz

Prosztó. Ez jutott eszembe magamról, amikor kiléptem az apartmanom kapuján levágott farmerban, edzőcipőben, pólóban. Egy taktikai válltáska volt nálam, egy barátomtól kaptam, minden elfér benne, tényleg nagyon hasznos, kivéve ha épp egy pezsgően élénk belvárosban mászkál az ember, vagyis a nő. Körülöttem ugyanis csupa körömcipős, szoknyás, egyberuhás lány és nő jött-ment, elegáns sminkkel, szép frizurával, tip top táskával, ha néha szembe jött egy szakadt farmeres vagy pólós sorstárs, szó szerint megkönnyebbültem. Nem mondhattam mindenkinek, hogy kéremszépen, én nem szórakozni jöttem, hanem sporteseményre. Már azért sem, mert a versenyen is képviseltette magát az esztétikum: műszempilla, dupla copf, csillám az arccsonton, ami kell. Én meg majdnem lefejeltem a telefont, amikor megláttam a rólam készült fotókat: mintha az életemért küzdöttem volna 42 kilométeren át.

A rajtcsomagban volt egy sportkupon, azt otthagytam a szálláson, hátha sportszerető a házigazda és fel tudja használni, meg egy tasak kávé. Nem ám instant. Hanem valami filteres, kis papírtámasztékkal, hogy a bögrébe csak bele kelljen lógatni. Nem tudom, hogy lehet iható kávét készíteni ebből, meddig kell áztatni, ki kell-e nyomkodni, mindenesetre nem volt finom. Ellenben pont ilyet hozott a vonaton a kalauz reggel. Az meg jó volt. A vonatos kávé összességében egy időutazás. A kocsi végében van egy szamovár vagy arra hasonlító készség, amiből jön a forró víz. Ha kellően ósdi a kocsi, látni is lehet a gépet, a felújított változatban már burkolat mögött lapul. A kávé üvegpohárban érkezik, a pohár pedig bele van ültetve egy alumínium füles kosárba. Így nem égeti szét a kezet a pohár, amit, ugye, fogni kell, mert a vasúti pálya tartogat meglepetéseket. Fogod a kis fülest, beleszagolsz a kávéba, nézed a pohár falára kicsapódó párát, és azt kívánod, bár tartana tovább ez a pillanat.

Kávét szerte a városban adnak, de itt nincsenek nemzetközi láncok. Az Aroma Kava viszonylag nagy, helyi lánc, de vannak kisebbek és persze egyedi egységek is. A belváros tele van kis bódéval, mindenhol saját pörkölésű kávét adnak, a legtöbb helyen az arabica mellett kolumbiai vagy etióp kávé is van.

Espresso, no cukor, no moloko, дякую.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.