A pedagógusok új jogállásáról szóló törvény tervezetét március óta több ponton módosították, és ugyan május 24-én Pintér Sándor belügyminiszter tárgyalt a tervezetről a pártok képviselőivel, a szintén meghívott szakszervezeti képviselőkkel nem állt szóba. E hét kedden a diákok a Sándor-palotánál virrasztottak, nyomást gyakorolva a köztársasági elnökre, hogy ne írja alá a státusztörvényt. Csütörtökön országos tiltakozást tartottak, hétfőre – pedagógusnapra – pedig az Oktogonhoz hirdettek demonstrációt az érdekvédelmi szervezetek.
A Tanítanék Mozgalom eközben anonim kérdőívet tett elérhetővé, hogy megtudják, milyen fenyegetésekkel találkoznak a megmozdulásokon részt vevő pedagógusok. Hatvanöt miskolci tanár pedig kikérte a tankerülettől a négy napon belül elrendelt túlmunka adataikat, hogy igényelni tudják az ezekért járó összeget. A négy napon belül elrendelt helyettesítések ugyanis rendkívüli munkaidőnek minősülnek, amit a tankerület kötelező az óradíj 150 százalékával díjaz. A kérvényező tanárok által használt formanyomtatvány letölthető. Az aHang oldalán eddig közel 5 ezren jelezték, hogy felmondanak, ha életbe lép a státusztörvény. Mindeközben Csehországban a parlament megszavazta, hogy a tanárok fizetése az átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedjen.
A csütörtök délután megtartott budapesti demonstráción szülőket, diákokat, tanárokat és általános "demokráciahiányban" szenvedő szimpatizánsokat szólítottunk meg, és a következő kérdéseket tettük fel nekik:
- A jelenlegi oktatási rendszerben mit sérelmeznek leginkább, mi az, ami – saját tapasztalatuk szerint – sürgős változtatást igényel?
- Környezetükben vannak-e pedagógusok, akik a felmondáson gondolkodnak, esetleg már meg is tették?
- Mi a véleményük az oktatásüggyel foglalkozó érdekvédelmi szervezetekről?
- Milyennek ítélik a mostani demonstrációk erejét? Tekintettel a közelgő nyári szünetre is, milyen kimenetelt jósolnak a státusztörvénynek, illetve az ellene való kiállásnak, például a hétigenes népszavazási kezdeményezésnek?
Fruzsi: "Kétgyermekes szülő vagyok és a férjem huszonhárom éve pedagógus. Az ő iskolájukból is rúgtak már ki kollégát, volt aki felmondott, és többen jelezték, hogy év végével elhagyják a pályát. Már most nincs elég tanár, pedig egy jónevű iskoláról van szó, ahová egyébként szerettek menni a tanárok, mert jó képességű diákokat taníthattak. Most a nyugdíjas kollégákat kénytelenek visszahívni, hogy legyenek szakos tanárok. A lányoméknak pedig egész évben egyetlen napközis tanító nénijük volt, aki reggeltől fél ötig egyedül vigyázott harminc kisgyerekre."
Lilla: "Másfél éve járok tüntetésekre, mivel háromgyerekes anyukaként egyre több problémával szembesülünk az oktatásban. Többségében szülőket és diákokat látok ezeken az eseményeken, pedagógust kevesebbet. Az egyetemistákat és általában a fiatal felnőtteket kimondottan hiányolom, nekik még nincs gyerekük, de hamarosan lesz, vagyis az oktatás jövője őket különösen érinti."
Eszter: "Szintén három gyermekem van, ők Waldorf-iskolába járnak, így mi picit másképp vagyunk érintettek, de eljöttem, egyrészt szolidaritásból, másrészt mert szeretnék ebben az országban élni továbbra is, márpedig demokrácia nélkül nem biztos, hogy így lesz. Annyi értelme már biztosan volt a demonstrációknak, hogy június elseje van és a törvényt, ami miatt most is itt vagyunk, még nem fogadták el. Bár ez önmagában nem nagy eredmény, hiszen fejlesztések híján már jó ideje amúgy is nagyon rossz a helyzet. Az oktatási rendszer lebutításával egyetlen célja lehet a hatalomnak, hogy minél kevesebb gondolkodó, kreatív ember legyen ebben az országban. Nagyon remélem, hogy most a romániai tüntetés példája kicsit átgyűrűzik ide is."
Lilla: "A státusztörvény reakció a jelenlegi oktatási helyzetre, csak éppen nem helyes reakció! Bízunk benne, hogy a kiállásunkkal sikerül legalább ezt a törvényt lesöpörni az asztalról, nem mintha a jelenlegi problémák attól megoldódnának."
Emma: "Az osztályfőnökünk azt mondta, minket még végigvisz, aztán a jövő tanév végén felmond. Aggasztó. Heti szinten mondanak fel a tanárok, sok a hiányzás, a tananyagot nem lehet így tartani, nehezebb tanulni is."
Zsolt: "Borzasztó, mennyire kevés ember van ma itt. Nekem ugyan már kinőttek a gyerekeim a magyar közoktatásból, de szerintem nem ettől kellene függenie, hogy valaki kijön-e tiltakozni, vagy sem. Általában kijárok a megmozdulásokra és úgy látom, jóideje stagnál a résztvevők száma. Van egy stabil mag, és noha most a státusztörvény elleni tiltakozások valamivel több embert utcára vittek, ez még mindig nagyon csekély szám. Hogy mi az, ami kiveri nálam a biztosítékot? Sok minden és már jó ideje. Ahogy fokozatosan és szisztematikusan leépítik a demokratikus intézményeket. Nem csoda, hogy a hírek szerint egyre több fiatal akar inkább külföldön tanulni, az én egyik gyerekem is ezt teszi. Hogy milyen irányba fog elmozdulni a tiltakozás, attól is függ, mennyien mondanak föl: ha őszre sokan hagyják a pályát, és tényleg nem lesz, aki tanítson, akkor talán a társadalom is jobban észreveszi, hogy nagy a baj. A mostani politikai vezetés egyik jól bevált eszköze, hogy egymás ellen hangolja az érdekcsoportokat: nincs egységes képviselete a tanároknak, ezt nagyon hiányolom. A hétigenes népszavazás pedig szerintem semeddig sem fog eljutni."
Anna: "Már legalább három-négy éve nagy gond van az oktatás terén, de mi mindig reménykedünk a változásban. Több mint tíz éve majd' minden tüntetésen kint vagyunk, de azt mondom, sokkal többen kellenének ide! Kicsit szégyelltem is magam, hogy vénségünkre az elsők között érkeztünk. De nagyon tetszett, amikor aztán a fiatalok átvették a terepet."
Éva: "Az unokáim már nem, a dédunokáim pedig épp még nem iskoláskorúak, de nagyon együttérzünk a tanárokkal és a diákokkal. Úgy gondoljuk, a tanárok közt sokan vannak, akik inkább vallásos és fideszes beállítottságúak, s ezért nem tartanak össze. Így ők nem is tudják megteremteni azt a változást, ami szükséges lenne. De szeretnénk már a változást, a diákok, ők nagyon sokat tehetnének ezért. Össze kell fogni, mert mindenki el van nyomva. Mindenki, aki nem hozzájuk tartozik. Mi mindenesetre itt vagyunk, hogy minél többen legyünk."
„Gyógypedagógusként azt tapasztalom, hogy nincs megbecsülve az a speciális szaktudás, amivel pedig sokat tudnék segíteni az oktatásban. Ha elfogadják a státusztörvényt, elhagyom a közoktatási szférát, ha nem, maradok.”
„Van még jó tíz évem, azt már kihúzom pedagógusként, vagy elmegyek máshová, ennyit bárhol kereshetek. A tüntetésekre, amik, úgy érzem, kezdenek kissé belterjessé válni, nem magam, hanem a gyerekeim miatt jövök ki. Ma Magyarországon a tanártársadalom bántalmazó kapcsolatban él a hatalommal, és szüksége lenne külső segítségre ahhoz, hogy ebből kikeveredjen. A szülők és az érdekvédelmi szervezetek adhatnák ezt a támaszt. Közel 150 ezer pedagógus van az országban, őket valamilyen szinten mind érintik az oktatásban tapasztalható nehézségek. Mégsem látjuk, hogy mellettük kiállva több százezer szülő és diák lenne ezeken a megmozdulásokon, és a szakszervezetek sem tudnak összefogni.
"Ahogy mindig, most is a nyári szünetre fogják időzíteni a törvény elfogadását. Azzal, hogy húzzák-halasztják és közben valamennyit mindig módosítgatnak rajta, bizonytalanságban tartják a pedagógustársadalmat. Sokan kivárnak, a törvény kimenetelétől teszik függővé, maradnak-e a pályán vagy sem. Ám aki a versenyszférába szeretne átmenni, ott a munkáltató nem biztos, hogy tudja tolerálni a halogatást. Ez az egész lebegtetős helyzet pedig végső soron a tiltakozási kedvet is visszaveti."
"A közösségi médiában fontos lenne, hogy a tankerületek önállóan és együtt is kiálljanak a változásért és szerveződjenek. De arra is jó az internet, hogy lelepleződjenek a rendszer hazugságai, amivel a tanártársadalom megosztására törekszenek: legutóbb például azt híresztelték, hogy már csak egy-két tankerületben sztrájkolnak, aztán egy rövid csetelés után kiderült, hogy nagyon is aktívan tiltakoznak a tanárok. Most egyébként mintha az érdekvédelmi szervezetek és az iskolák is elindultak volna a szervezettség irányába, egyre átláthatóbb, strukturáltabb a kommunikáció az online térben."
"A tanárok és a szülők körében is van egy olyan középgeneráció, akiknek most itt kellene lenniük, ehelyett úgy gondolkodnak, hogy van még öt-tíz évük az oktatásban, vagy a gyerekük tanul még pár évig, aztán őket már személy szerint nem érinti ez az ügy. Rövidtávon és szűklátókörűen gondolkodnak az emberek. Pedig az oktatás ügye közügy, ami alkalmas lehetne arra, hogy valamennyi foglalkozási szféra képviselőit megmozgassa és egybegyűjtse, hogy közösen álljanak ki az érdekeikért. Látjuk persze, főleg a vidéki kollégáknál, különösen a kistelepüléseken, hogy egzisztenciális okai is vannak annak, hogy nem mennek az utcára vagy nem sztrájkolnak. Bár most mintha Debrecenben az akkumulátorgyár ügye kicsit felrázta volna az embereket a kábultságukból."
Roberto: "Egyetemi hallgató vagyok, a PDSZ égisze alatt a sztrájkalapba gyűjtünk, hogy a polgári engedetlenségben részt vevő, illetve a kirúgott tanárok kieső bérét pótolhassuk – már aki ezt igényli. Bízom benne, hogy nyomást tudunk gyakorolni a kormányra azért, hogy az oktatás valódi szereplőivel leüljenek valódi szakmai egyeztető tárgyalásokat folytatni, ami végül elvezethet egy 21. századi oktatási törvény megalkotásához."
Kinga: "Én alapítványi iskolába járok, ezért, mivel nem a helyi tankerület alatt vagyunk, tőlünk nem rúgnak ki tanárokat. De amit mi is nap mint nap tapasztalunk, hogy a tanárok nagyon rossz hangulatban jönnek be órára, így hiába szeretnek tanítani, lassan elvész minden motivációjuk. Egyetértek azzal, hogy nemcsak a bérüket kellene emelni, hanem szükség lenne az alapvető körülményeiken is változtatni, például, hogy olyan tankönyvekből oktathassanak, ami releváns és egyáltalán: amiből ők szeretnének oktatni. És nyilván szeretném, ha a generációm nem lenne buta, mire felnő, csak azért, mert nincsenek érdemben tanáraink."
