Ágoston Frió

  • 2014. augusztus 4.

Snoblesse

A 10 éves Szimpla kertben.

Ágoston Frió, Ágoston Kártett, Ágoston Küntett, Agostones, Etnofaun, Bead, Mi az ÁB-RE, Ágoston Béla és Mizsei Zoltán Oltári dudaszó című műsora, Adolphe Sax Consort, Pipatórium, I. Magyar–kínai Zenekar, Tócsni és Flódni – csak néhány az Ágoston Béla által frekventált zenekarok közül. Ezúttal a Frió a soros, s ami még biztosan elmondható a mai estéről, az az, hogy Ágoston Béla nemcsak két zenésztársát (Hock Ernőt és Szegő Dávidot) hozza az épp 10 éves Szimpla kertbe, de minimum egy steel drumot is. Meg is kérdeztük (a teljes interjú itt), mi fán terem ez a fura hangszer?

false

 

Fotó: Narancs

Ágoston Béla: A steel drum ebből a szempontból nagyon érdekes vállalkozás volt. De a hegedű is ilyen. Mindkét hangszer nagy hagyományokkal rendelkezik, viszont nem feltétlenül csak autentikus tudással, hanem kurázsival is fantasztikus dolgokat lehet létrehozni rajtuk. A steel drum most éppen hozzám került – elég távol az eredeti hazájától –, én pedig arra használom, amire tudom. Úgy is mondhatnám: itt azt csinálhatok vele, amit akarok. Nem mindig a virtuozitás a lényeg.

Magyar Narancs: Mi volt a legutóbbi nagy revelációd?

ÁB: Amikor rájöttem, hogy milyen jól szól Schubert steel drumon és éneklő fűrészen. Egy népzenei táborban voltam nemrég, ahol egy kollégámat helyettesítettem, és ott például nagyon jó volt, hogy tárogatósokkal kellett foglalkoznom, és steel drumon kísértem őket. Ami nálunk csárdás néven fut, az steel drum kísérettel még jobb lesz – nem mondom, hogy ettől egyből Karib-tengerivé válik, de felfrissül tőle, sőt modern lesz. A steel drum hangzása valószínűleg akkor raktározódott el a tudatalattimban, amikor megismertem a Boney M.-et, aztán évtizedekkel később Őrbottyánban egy lakatos barátomnál észrevettem néhány épülőfélben lévő vattacukor-készítő gépet, és hirtelen beugrott, mint valami elfeledett emlék. Korábban is láttam wokokat meg mindenféle serpenyőket, de azokról egyszer sem jutott eszembe, hogy állványon álló hangszerek is lehetnének.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.