rés a présen: A Traumás eltérés cím nagyon izgalmas, honnan lett?
Almásy Ottilia: Régebben egyszer megütöttem az ujjam, és elmentem az orvoshoz. A leletből olvastam ki. „Traumás eltérés”, annyira megtetszett a szókapcsolat, hogy tudtam, egyik kiállításom címe biztosan ez lesz majd. Tehát a cím előbb volt meg, mint a képek, pedig általában utólag fogalmazom meg. Egyébként meg nagyon fontosnak tartom a címadást, mert ha eléggé figyelemfelkeltőre sikerül, akkor talán többen kíváncsiak az adott kiállításra.
rap: Milyen anyag látható ezen a tárlaton?
AO: Ez most egy új sorozat. A gerincbetegségem ihlette, amelyből kigyógyultam szerencsésen, de abba kellett hagynom a festést egy időre, míg lábadoztam. Ott látható a képeken a fűző, amit hordanom kellett, ha fájdalmaim voltak. A képeimen ábrázolt személyekre festettem rá ezt a fűzőt, ezáltal viszik tovább a fájdalmat mind fizikai, mind lelki értelemben. A festmények alakjait ismerem, de nem ez a mérvadó. Több képen szerepelek saját magam is, mivel magamból indulok ki általában. A kiállítás február 26-ig tart, 10 és 18 óra között lehet megtekinteni munkanapokon. Menjen el mindenki megnézni, akit érdekel!
| ||
rap: Van kötődésed a B32 Galériához, a kerülethez?
AO: Nem lakom a XI. kerületben már 16 éve. Csak kis ideig éltem ott a szüleimnél a Műteremházban, a Gellért-hegy aljában. Aztán lett egy kis garzonom a VII. kerületben, közel az MKE-hez. A pesti belvárost szeretem. A B32 Galériát csak úgy megtaláltam mint olyan helyet, ahol lehetőségem van kiállítani. Szerintem egy jó hely, mert több más kiállítóterem is van a közelben, és hiába Buda, nincs messze a belvárostól sem. Ide még eljönnek megnézni egy kiállítást. Több galériánál próbálkoztam egyébként, a legtöbb már foglalt volt. Egy bizonyos helyre például fél évet vártam, miután közölték velem, hogy arculatváltás miatt mégsem férek bele a profiljukba, holott előtte megtekintették a képeimről készült fotókat, és tetszett nekik. Nehezebb manapság jó galériát találni, mint régen.
rap: Nálatok egy szűk családra három alkotó is jutott. Nem sok ez?
AO: Nekem nem sok, sőt inkább inspirált. Édesapám képzőművész, Almásy Aladár. Négyen vagyunk testvérek. Én festő szakon diplomáztam, a nagyobbik öcsém, Almásy Ivor festő–restaurátorként végzett. A bátyám és a legkisebb öcsém nem művészi pályára lépett. Édesanyám pszichológusként dolgozott, de jó családanya is volt, mindig főzött, ahogy azt egy édesanyának kell. Jó gyerekkorom volt.
rap: A családi háttéren kívül mi ösztönöz téged?
AO: Ami aktuális vagy megérint, azt festem. Spontán dolgozom. Általában sorozatokban gondolkozom.
rap: A budapesti underground ismert figurája voltál a kilencvenes években. Mi volt abban az izgalmas, és mi van ma helyette?
AO: Volt, aki diszkóba járt, én meg inkább underground helyekre. Talán a zenék és a társaság miatt. Érdekes embereket ismertem meg. Ma már nem kötődöm semmiféle szubkultúrához, és meghallgatok, megnézek mindent, ami tetszik. 37 éves leszek tavasszal, úgy gondolom, most már felnőttem, családot szeretnék, ahogy a festőnők meg a nem festőnők többsége is.
rap: Sok önarcképet csinálsz, de kinek az Almásy Ottilia-verziójára volnál még kíváncsi?
AO: Nem gondolkodtam még ezen. A művészetben nem kötődök korokhoz. Szerintem sokféle stílusban lehet jól ábrázolni személyeket. Valójában meg nem is szeretném nézegetni magam festményeken, talán azért, mert tényleg sok önarcképet készítettem a pályafutásom során. Ha nem volt modell, akkor én voltam a magam modellje. Egyébként jó gyakorlási lehetőségnek tartom, érdekes, hányféleképpen látja magát az ember. Jut eszembe, voltam fejmodell rajzszakkörökben, ahol sokszínű alkotások készültek rólam. Volt, hogy tetszettek is.
