Anneke van Giersbergen & Anna Murphy

  • 2014. március 27.

Snoblesse

Egy híres holland és egy majdnem híres svájci énekesnő.
false

„Anneke van Giersbergen tizenhat éve tűnt fel az akkor még gótikus metállal, később óvatosan triphopos pszichedelikus rockkal hasító The Gatheringben, és hangjának egyedi tónusa, a Dead Can Dance-en iskolázott, halálos vibratóval fodrozott stílus, valamint a szuperbájos személyiség révén mindjárt kisebbfajta csodának lett elkönyvelve” – írta kritikusunk az énekesnő varázsos múltjáról a 2012-ben kiadott Everything Is Changing című lemez kapcsán (a teljes szöveg itt). Míg mi így okoskodtunk, maga a művésznő így nyilatkozott tavalyi koncertje előtt: „Boldoggá tesz, hogy a saját dolgaimmal foglalkozhatom, hogy a családommal lehetek, olyan zenét csinálok, amilyet szeretek, hogy csupa kedves ember vesz körül a turnén, és most itt vagyok ebben a gyönyörű országban – mindez nagyszerű. Talán nem olyan nagyszabású, mint a The Gathering volt, de ez jól is van így, mert a lényeg csak annyi, hogy a zenéből élhessek. Soha nem szoktam megbánni semmit, még a hülyeségeimet sem, hiszen mindent valamilyen okkal tettem úgy, ahogy.”

A holland Anneke mellett ezen az estén fellép a svájci illetőségű Anna Murphy, aki Cellar Darling című lemezét mutatja be a Club 202 közönségének.

 

 

 


Figyelmébe ajánljuk