rés a présen

Jobb, mint a Happy Birthday

  • rés a présen
  • 2013. május 9.

Snoblesse

A Kobuci Kertben tartja lemezbemutató koncertjét a Tárkány Művek. Ez alkalomból Tárkány-Kovács Bálint frontemberrel beszélgettünk.

rés a présen: Hosszú út vezetett a Tárkány Művekig?

Tárkány-Kovács Bálint: A Nyírettyűben még gyerekként játszottam, a Csomborral már folkkocsmában muzsikáltunk, talán mi csináltuk az első ilyet, és kísértük a legendás Bartók Táncegyüttest. A Pentaton csoportban sűrű volt az élet, a Berkóból lett Rekontra megtanított arra, hogyan nem lehet zenekart irányítani, a Tündökkel a Csillagszemű táncegyüttest kísérve zenéltem a japán császárnak és miniszterelnöknek, az azeri és indonéz elnöknek, valamint Göncz Árpád után az összes köztársasági elnöknek. Ezek és még millió más élmény és tapasztalat és persze sok-sok munka után érett meg az idő egy saját projektre. És az még csak a kezdet, azóta is eltelt már öt év, sikerrel, kudarccal, lelkesedéssel, elkeseredéssel és rengeteg munkával.


 

rap: Milyen zenei irányzatok, alkotók hatottak rád?

TKB: Korszakok vannak, elbűvölődések, rácsodálkozások. A népzenével kell kezdenem, mert kimeríthetetlen, megunhatatlan. Aztán jönnek a klasszikusok: Bach, Händel, Haydn, Beethoven, Puccini, Liszt, Chopin, Muszorgszkij, Bartók, Stravinsky, Ligeti, John Cage, Steve Reich, Kurtág. Majd ott a dzsessz: Dresch, Borbély, Binder, Szabados, Duke Ellington, Lionel Hampton, Coltrane, Louis Armstrong, Billie Holiday, Ella Fitzgerald, Chick Corea, Archie Shepp. De nem lehet kihagyni a Rolling Stonest, a Beatlest, az Illést, Karádyt, a legendás Syriust, a Kispált, a Bë‘lgát, Balogh Kálmánt, a PaCoRa triót vagy Lukács Mikit. Valakinek ebből kirajzolódik valami? Mondhatnám, hogy melyik miért, vagy hogy melyik számban melyik jelenik meg és hogyan.

rap: Hogy lehet egyszerre több zenekarban játszani?

TKB: Hogy ma szinte az összes zenész ezer projektben vesz részt, sok oka van, de mindenhol megoszlanak a feladatok. A Tárkány Művek a sajátom, én írom a szövegeinket, a dalainkat, én találom ki a művészi koncepciót, én szervezem a zenekar életét a segítőimmel. Ha valaki azt gondolja, hogy itt aztán kiélhetem magam, az téved. Rengeteg minden érdekel. Az eredeti népzene például úgy, ahogy van. Ezt csinálhatom a Fonó zenekarban Agócs Gergő, Pál István "Szalonna", Navratil Andrea és a többiek társaságában. Itt nekem csak cimbalmoznom kell, meg beszélgetésekkel segítenem Agócs Gergő koncepciójának a csiszolását. De szerveztem most egy hete egy cimbalmos napot a Fonóban, külföldi sztárcimbalmosokkal, mert olyanok is vannak. Közben képben van egy filmzeneírás, amit nagyon szeretnék, ha összejönne, mert nagyon érdekel ez az irány.

rap: Milyen módszerrel jönnek létre a Tárkány Művek zenéi?

TKB: Saját szerzemény esetében - amely ennek az albumnak már a jókora többsége - megírom a dalt, zenéstül, szövegestül, elviszem a próbára, és akkor megpróbáljuk összerakni. Változó, hogy mennyire van megírva. Néha partitúrába kikottázom, néha számítógépen összerakom, hogy megszólaljon, rá is éneklem, és a hangzót küldöm el, néha csak téma, harmóniák, és kísérletezni kell. Ami összeáll a próbán, azt felveszem, hazaviszem, meghallgatom, változtatok. Az alkotás folyamata mondjuk úgy, ihletett modulokból indul ki, amelyeket azonnal rögzítek. Aztán néha egyik-másik modul egymásra talál.

rap: És az új album?

TKB: Az új album tematikája sokfelé indul el. Jóval bátrabb, kísérletezőbb, mint az előző, és közéleti témákat is érint. Aztán van, ami arról szól, hogy elgondolkodtam, van-e nemzedékem. Van-e bennünk valami közös, hol lehetne határokat húzni? Beszélgettem kortársaimmal, próbáltam összeszedni dolgokat: Kádár temetése, Commodore számítógép, canga, Csepel, tacskó, forgó, tengó, orosz-angol világrendváltás, első plázák, kereskedelmi média megjelenése és hogy "mert mi voltunk azok kiket senki sem védett / a nyakunkba szakadtak a kilencvenes évek / reklámok zenék s a kábítószer / s mi nem kaptunk nálunk nem volt dekóder". De lesz humor is, dal mosott belekről, krinolinról, tartósítószer-mentes tejtermékekről. Fölkerül egy táncházas körökben népszerű születésnapi köszöntő, hátha szélesebb körben megkedvelik, hisz jobb, mint a Happy Birthday. És persze szó lesz ezen a lemezen a szerelemről, például egy szívfájdító szakító nóta a Címe sincs formájában.

rap: Hol játszol a közeljövőben?

TKB: Május 11-én a Kobuci kertben lesz a lemezbemutató, aztán pünkösd vasárnapján Egerben, május 24-én Salgótarjánban, június 21-én az Animációs Fesztiválon Kecskeméten és június 23-án Csurgón játszunk.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.