Hó Márton a hajón

  • 2015. július 17.

Snoblesse

Fürdőszobapop forever – a műfaj szakértője az A38-on.


Amikor hajdan megkérdeztük, a Jégkorszak-alapító Hó Mártonnak az I'm a singer-songwriter című dal volt épp a kedvence saját, fürdőszobapopba mártott szerzeményei közül. A szám a Dalok a fürdőszobából című Jégkorszak-lemezen található (a szerzővel készült interjú meg itt), ám ma már alighanem másként nyilatkozna a fürdőszobapop hazai nagykövete; az sem kizárt, hogy A Munkanélküli Diplomások Londonba Mentek című dalt vagy valamelyik másikat jelölné meg kedvenceként. Mint a címből is kitűnik, H. M. nagyon rajta van a korszellemen, némi képzavarral élve Hó Márton rajta tartja ujját (Londonba menekülő) generációja ütőerén. A fürdőszobaszellemben alkotó és a Balaton-fílinget is oly szépen megragadó (a Szandra című dal klipje itt) fürdőszobapopper az A38 kiállítótermében áll ki a fürdőszobapop elismertetéséért.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.