Ha fiúnak születtem volna..." - Földeáki Nóra színész

  • rés a présen
  • 2014. február 25.

Snoblesse

Március 1-én mutatja be a Szkéné Színház és a Forte Társulat Helen Edmundson Irtás című darabját.

rés a présen: Mennyi időt maradtál el a színpadról? Mik voltak az utolsó darabok, amikben benne voltál?

Földeáki Nóra: Három és fél éve vagyok távol a színpadtól, a Belvárostól, az emberektől, de közel mindenhez, ami lényeges. Utolsó előadásaim a Dürrenmatt: Fizikusok, illetve Beckett: Szép napok voltak a Forte Társulattal. 2011-ben szültem nagyobbik, 2012-ben a kisebbik lányomat. Onnantól kezdve leszűkült az életterem, s kiszélesedett a lelki életem. Színházzal valamilyen formában mindig, minden élethelyzetben foglalkozik az, aki ezt a pályát komolyan gondolja. Jelen van a mindennapokban, éppúgy, ahogy az élet is átcsorog a színházba, és feltölti.

false

rap: Mit szólsz ahhoz, ami az elmúlt pont három évben a színházi világban történt, és mit szólsz a társulatod, a Forte sikereihez?

FN: A Forte sikerei egyenesen arányosak a magyar színházi szakma torzulásával. A rengeteg munka, a hozzáállás és az a sajátos alkotói attitűd, ami a Fortét jellemzi, gyümölcsözik végre, s elérte sosem kergetett közönségét. Kemény munka, hiteles alkotó emberek jó ízlése, elhivatottsága a titok. Korlátozás, megvonás, nyomásgyakorlás - a kamaszkor épp ezektől teljesedik ki, és a művész is hasonló akadályoztatások közepette talál még inkább önmagára. A kultúra lerombolóit meg majd fülön csípi az idő vagy a kultúra maga.

rap: Az Irtás bemutatójára próbáltok épp, immár veled együtt. Miről szól a legújabb darab? Mikor és hol lesz a bemutató?

FN: Helen Edmundson darabjának bemutatója a Szkénében lesz, március 1-jén. Ír-angol konfliktus adja a darab történelmi gerincét. Identitáskeresés egy épülő-virágzó család tükrében: férfi és nő között a világszemléletbeli különbség gyökeresen megváltoztat és felforgat mindent. Életben maradás a politika által életképtelenné tett korban. Killaine Farrell ír lányt alakítom a darabban. Debrecenben találkoztam először az előadással 1996-ban, az ősbemutatón, amit Tim Carroll rendezett. Most Horváth Csaba rendezi, a tőle megszokott színházi nyelven fogunk megszólalni. Azaz mégsem, mert Horváth Csaba stílusjegyei előadásról előadásra felismerhetők ugyan, mégis teljesen különböznek. Az elmúlt három év alatt a Forte Társulat rengeteget változott, fejlődött, megérdemli a telt házas előadásokat. A társulat állandó tagjain - Andrássy, Blaskó, Kádas, Krisztik, Földeáki - kívül Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályának végzős diákjai - Nagy Norbert, Pallag Márton - és a Zsámbéki-Zsótér-osztály diákjai - Ostorházi Bernadett, Fehér László - is játszanak a darabban. A zenét Ökrös Csaba csinálja élőben, és nagyon örülök, hogy Zarnóczai Gizella is benne van a produkcióban. Ennyi év után újra próbálni ilyen csapattal... Nagyon vártam.

rap: Ha fiúnak születsz is színész leszel?

FN: Amikor nézegettek mint újszülöttet, s mondták: "Jaj, de szép, de aranyos... fiú vagy lány?", édesapám azt mondta: "Nem tudom, még nem döntöttük el." Ha fiúnak születtem volna, lehet, hogy én lennék Keresztes Tamás. Csak akkor azt nem tudom, ki lenne ő.

 

Az Irtás előadásai: március 1.,2., 3. 19.00

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.