"Belenéztem magam" - Martus Éva képzőművész

  • rés a présen
  • 2014. június 26.

Snoblesse

Csámcsogni vagy nem csámcsogni - ez itt a kérdés.

rés a présen: Ne csámcsogj! című kiállításod a Gasztrogalériában látható mostantól szeptemberig. A témája is gasztronómiai?

Martus Éva: Ez a kiállítás most vegyes témákkal várja a látogatókat, bár van egy meghatározó, helyhez és címhez illő, nagyobb méretű vaslemezes kép a bejáratnál, amin egy tányér fölött csámcsogó kislány látszik. Még látható pár "evős" litográfia, konyhajelenetes olajkép és akrilképek. A munkák válogatásánál elsősorban arra kellett figyelnem, hogy méretüket tekintve kiférjenek. A Fióka Art Galériából kértek fel a kiállítás létrehozására.

false

rap: Hol van a helye ennek a kiállításnak a pályádon?

MÉ: Egy ideje egyáltalán nem keresek kiállítási lehetőségeket, és nem is vállaltam felkéréseket, se csoportos tárlatokon való részvételt. Sűrűn voltak az előző években kiállításaim, egymás után készítettem a képeket, és azt vettem észre magamon, hogy nem látok rá eléggé a munkáimra, belenéztem magam, nincs időm érlelni újabb ötleteket. Most hagyok magamnak időt. Ebben az átmeneti időszakban azért vállaltam a mostani kiállítást, mert közvetlen hangulat van ezekben a kissé zsivajos bárokban, kávézókban, ami - szerintem - illik a témáimhoz.

rap: Időd jó részében gyerekekkel foglalkozol. Mesélnél kicsit a Zikk-Zakk műhelyről?

MÉ: A képzőművészeti tevékenységgel párhuzamosan vezetek egy alkotóműhelyt. Többféle korosztály találta meg nálam a helyét.A sokszínű anyaghasználat mellett - grafit, szénrajz, pasztell, olajkép, akvarell, rézkarc, akvatinta, linómetszet, kerámiázás, tűzzománckészítés, nemezelés, fotogramkészítés, varrás stb.-most nyáron például ismét animációt készítünk. Szeretném, ha mindenki saját belső világára találna rá, és nem a betanult sémákat ismételné, mint a citromsárga napocska a papír felső sarkán.Célom kimozdítani őket egy saját, belső érzéseiken alapuló, sokszínű gondolatvilág felé.A rajzolás technikája és a térbeli látás megtanítható, a képzeletük előcsalogatása sokkal nehezebb. Természetesen a kettőt összesíteni aztán az igazi alkotás.

rap: A gyerekekkel is rendszeresen csinálsz kiállításokat. Miért fontos ez nekik?

MÉ: Szerintem a kiállítás viszonyítási alap a gyerekeknek és a szülőknek is. Keretben kiemelve az alkotások felértékelődnek a szemükben, még jobban megbecsülik egész éves munkájukat, szorgalmukat. Idén volt egy vekkerórás kiállításuk, ahol 110 darab - már nem működő - asztali csörgőóra belső szerkezete helyére applikáltunk többszintes papírképeket. Érdekes, szokatlan látvány volt a "létrapolcokon" hemzsegő órarengeteg. Nagy sikere volt.

rap: Melyik festőtől fogadnál el legszívesebben portrét magadról, ha felajánlaná?

MÉ: Sokkal jobban szórakoztatna, ha a szomszéd bácsi készítene portrét rólam, tudván róla, hogy életében nem fogott még ecsetet! Ha ismert festőt kérnék fel, előre sejteném, milyen lesz a végeredmény. Egyébként jobb, ha nem fest rólam senki.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.