Bertók Lajos-emlékest

  • 2016. április 28.

Snoblesse

Egy fiatalon elhunyt, nagy színészre emlékeznek.

2006-ban halt meg Bertók Lajos – a nagy formátumú színész most, május 1-jén lenne ötvenéves. A Narancs kritikusa így látta őt a Sopsits Árpád rendezte Gogol-átiratban, az Egy őrült naplójában. (a teljes írás itt olvasható):

false

„Ez a rendkívül impulzív színész ezúttal nagyon is higgadtan, erőit és eszközeit szépen beosztva rajzolja meg azt az ívet, amelyet Popriscsin bejár. Mozgása, mimikája, intonációja lehengerlően eleven és sodró, ugyanakkor meggyőzően fifikás. A figura alakváltása – őrültbe és királyba – szinte észrevétlen…”

Az előadás rendezője, Sopsits Árpád Bertók Lajosról: „Arra törekedett (vagy született?), hogy feltárja és felmutassa, mintegy tapinthatóvá és átélhetővé tegye az ember esendőségét, összetett, ellentmondásos lelkületét, hogy eljusson a színészi lét és a valóságos lét határáig, és akár átlépje, s így összemossa azokat.”

Május 11-én 17.00 órától családtagok, barátok, művésztársak idézik fel Bertók Lajos egyéniségét, pályáját, emlékét a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A beszélgetéseket Sopsits Árpád vezeti.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.