Bill „Don Juan” Murray a király

  • 2015. október 12.

Snoblesse

A Hervadó virágokat nyomják mind egy szálig a Müsziben.
false

Az általános közmegegyezés szerint Bill Murray azon istenkirályok egyike, akiknek istenkirálystátuszukat legalább három (igen: 3) évtizeden át sikerült megőrizniük – aki kapásból még egy ilyen alakot tud mondani, az megérdemli, hogy egyszer együtt cigizzen a mesterrel New Yorkban. Murray valahogy még abból is jól tudott kijönni, hogy elvállalt egy kis haknit a Ghostbusters női remake-jében, és akinek ez is sikerült, annak minden sikerült. Sikerült például tetőtől talpig tréningruhában átsétálnia egy másik istenkirály, Jim Jarmusch szép emlékű filmjében, a Hervadó virágokban. Kritikusunk még frissiben értékelte a látottakat, és a követezőképp zárta sorait:

„Murray idősödő Don Juanja – akit egy névtelen levél és egy ügybuzgó szomszéd robbant ki a kényelmes köldöknézés állapotából – ismeretlen terepre ér, amikor fiatalkori szerelmei és egy neki tulajdonított fiúgyermek nyomába ered. A zavarosba tévedő alak védekező egykedvűsége látványos show-elem, a helyenként pozőrködésbe hajló alakításnál azonban jóval meggyőzőbb, amikor Jarmusch az apró holmik közül bányássza elő poénjait. A történetmondás nem az ő asztala, a mellékes részletek magától értetődő abszurditásához azonban még mindig neki van a legjobb szeme.”

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.