Black Tusk

  • 2015. február 2.

Snoblesse

Tragédia után tér vissza a trió.
false

Amikor tavaly július elején a georgiai sludge-trió Black Tusk gyakorlatilag lebontotta a Trafó alagsorában található Kontra Klubot, még senki nem sejthette, hogy a csapat basszusgitáros-énekesének, Jonathan Athonnak mindössze pár hónap van hátra az életéből: a fiatal zenész ugyanis novemberben motorbalesetet szenvedett, és a sérüléseibe néhány nap múlva bele is halt. Athon halála ugyan megrázta a zenésztársait, de úgy döntöttek, hogy legalább egy emlékturné és a még korábban felvett új lemez befejeztéig együtt maradnak, és az egykori Kylesa-tag Corey Barhorsttal kiegészülve Magyarországra is ellátogatnak. A koncerten három magyar vendégzenekar is játszik: a tavalyi év legjobb magyar lemezét készítő Haw, és az ősszel szintén erős produkcióval jelentkező Grizzly, valamint a crustos Blackmail.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.