Bëlga 15. jubileumi évadnyitó koncert

  • 2013. március 6.

Snoblesse

Javarészt külföldi folyik a médiából /Nem ezért jöttünk ide Levédiából! / Magyaros zenét! Magyar szavakat! / Hazafias rappereket, hiphop-fiakat! / Szép szöveget, erkölcsi témát! / Ezeréves múlthoz hű magatartást!


A magyar nemzeti hiphop legnagyobb hazai propagálói, akiket előszeretettel hallgatnak kis- és nagydedek, elemeznek irodalomtörténészek, és értenek félre szélsőjobbosok, akik egyaránt otthon vannak kis- és nagyszínpadon, Jancsó-filmen és kórházavatáson, s akiktől a gyereklemez-készítés sem áll távol, szóval a Bëlga tagjai – Bauxit, Mégötlövés, Tokyo plusz Titusz – március 14-én 20.00 órai kezdettel jubileumi évadnyitó szövegelésbe kezdenek az A38-on. Amikor utoljára beszélgettünk velük (a teljes interjú itt), szinte sütött belőlük az optimizmus, reméljük ezt a jó – ámbár a magyar kultúrától oly idegen – szokásukat azóta is őrzik. Mert miként Bauxit mondta: „Kurva jók itt az adottságok. Érdemes viszszatérni ezekhez az alapokhoz, és újragondolni az ittlétet. Nekem például nincs kedvem többé szenvelegni, ahogy megannyi honfitársunk teszi ebben az országban. Elment a kedvem a pesszimizmustól.”

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.