Converge az A38-on

  • 2014. augusztus 4.

Snoblesse

A progresszív hardcore egyik legnagyobb kortárs zenekara ismét Budapesten.
false

A bostoni Converge szereti Magyarországot: általában kétévente játszanak nálunk, és szinte minden egyes alkalommal képesek voltak hibátlan koncertet adni. A kvartett a zajos, kíméletlen, progresszív hardcore egyik legnagyobb kortárs zenekara: karöltve a Dillinger Escape Plannel, úgy tudták az alapvetően a tradíciókhoz ragaszkodó hardcore-ba belepumpálni a megújulás lehetőségét, hogy közben egy percig sem maradtak hiteltelenek. A zenekar ezúttal az A38-ra tér vissza, ahol hat évvel ezelőtt talán pályafutásuk legemlékezetesebb magyar koncertjét adták (az eseményről a Magyar Narancs is beszámolt), vendégük pedig két új, szintén igen zajos és barátságtalan tehetség, a norvég Okkultokrati, illetve a svéd Martyrdöd lesz. A Converge legutóbbi lemezéről itt írtunk, míg a zenekar gitárosával, Kurt Ballouval készített interjúnk itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.