| ||
Úgy indult, mint egy Emil Jannings-film, s úgy ért véget, mint Marlene Dietrich világraszóló diadala – gyakran megesik az ilyesmi, hogy a film abszolút sztárja elől a bemutatkozó, friss tehetség viszi el a pálmát, s ugyanez történt A kék angyal esetében is. A megasztár Jennings volt, ő játszotta a Kék Angyal mulató (nem összetévesztendő a Kék Osztriga bárral) táncosnőjébe belehabarodó, zsarnoki tanár alakját, a kezdő pedig Marlene volt, a végzet asszonya – s az is maradt hosszú évtizedeken keresztül. (Jennings és az utókor kapcsolatán nem sokat segített, hogy az Oscar-díjas színész önként és dalolva propagálta a nácikat.) Bár Orson Welles nem kímélte a filmet, rajta kívül alig akad magára valamit is adó filmrajongó, aki ne örülne, ha A kék angyalt vetítik – erre most a Goethe Intézet A szív diktatúrája című sorozatában kerül sor a Szimpla kertben.
