District 9

  • 2014. szeptember 2.

Snoblesse

Nem vagyok rasszista: vannak a barátai közt rendes alienek is.
false

Lelkes kritikusunk anno így kezdte: „Az utópisztikus handabanda persze csak a műfaj velejárója, máskülönben nagyon is egyértelmű, mire megy ki a játék. A District 9-ben például arra, hogy miként lehet néhány, az emberiségre nézve nem túl hízelgő alapvetéshez olyan kulisszát találni, ami a fizetőképes célcsoportok számára is izgalmas. Itt van például az ismert tétel, a »nálunk nincs rasszizmus, de igény az lenne rá«: vajh milyen műnem illene legjobban az illusztrálásához? Felemelő apartheidfilm? Eastwood ilyennel jön karácsonykor. Holokausztdráma? Nemrég Jean Reno forgatott ilyet. Legyen inkább áldokumentarista alienakciófilm!

És lelkes kritikusunk anno így folytatta: „A legjobb az egészben azonban mégiscsak az, hogy a film legpozitívabb emberhőse éppen az a szorgalmas kisember, akire a gondos adminisztrációt kívánó népirtások minden korban bizton építhetnek. Hősünk egy ilyen jól fésült »parancsra tettem« fogaskerék, ő vezetheti a földönkívülieket kitelepítő akciót, melynek során mintegy félszáz alientojást sikerül eltüzelnie, arcán a jól végzett munka örömével. Kötelességtudó, jó fiú ő, aki a kamerának dicsekedve húzza ki a táplálékot továbbító csöveket egy alienkeltetőből, miközben lelkesen magyarázza, mi történik: figyelj már, hát nem érdekes, olyan kis pukkanásokkal égnek ezek, mint amikor otthon a popcornt sütögeted!”

Nem fokozzuk a feszültséget: az elmúlt évek legeslegjobb sci-fijéről van szó (lelkes kritikusunk írása itt), melyet magának a rendezőnek, Neill Blomkampnak sem sikerült túlszárnyalnia, pedig nagyon igyekezett, hogy még nagyobbat dobjon az Elysium – Zárt világgal. Utóbbi kritikája itt olvasható, a District 9 pedig a Müszi magaslati levegőjén tekinthető meg.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.