Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre

  • 2017. február 28.

Snoblesse

Börtönmonológ.

„Üdén, pirospozsgásan és fürgén penderül a nézők elé Znamenák István, s már az előtérben izgatottan mesélni kezdi történetét. Ő most Eörsi István, akit mindjárt, 1956. de­cem­ber elején letartóztatnak. Az Örkény új stúdiójának előterében megfeledkezik magáról, annyira akarja mondani, hogy s mint volt, hiszen tök véletlenül tartóztatták le, bár nem egészen oktalanul. S bár november 4. után saját bevallása szerint derűre semmi oka, Eörsi/Znamenák mégis olyan fénnyel, játékossággal meséli az igenis nagy téttel bíró történetet, amitől letehetetlen ez az este. Akárcsak az előadást ihlető, azonos című börtönkönyv, az Emlékezés a régi szép időkre. Az Eörsi-életműből ez az 1987-ben, tehát még »előtte« megjelent, ’56-os alapmű biztosan maradandó.

Eörsi/Znamenák

Eörsi/Znamenák

Fotó: Gordon Eszter

»Hazudik maga meg a Kádár«, szalad ki Eörsi száján, pedig nem is akarták letartóztatni, akár el is engedhették volna. De ezután már nyilván nem. Pedig kommunista, a börtönben is annak vallja magát. A könyv nemcsak kordokumentum, de egy rendkívüli személyiség lenyomata: Eörsi iróniája, teljesen indokolatlan gyermeki derűje, amivel saját történetét kissé eltartja magától, kritikai szelleme, önfeltárása nagyon eleven e lapokon. S nem kevésbé ezen az esten: Znamenák Istvánnak, aki a legendás kaposvári színházban együtt dolgozhatott Eörsivel, egyszerre sikerül ezt a színes, izgalmas, alkotó személyiséget meg saját magát is felmutatnia. Már-már fizikai-lelki hasonlóság is van tar fejük, vigyoruk, izgatottságuk, idegrendszerük között.”

A teljes kritika itt olvasható. Eörsi/Znamenák pedig az Asbóth utcában látható.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.