Fuck Up

  • 2013. április 3.

Snoblesse

Éjfekete norvég komédia a Titanicon.


Sokáig titkolták, de a 2003-as Zöld hentesek (mások szerint a 2005-ös Ádám almái) után tovább már nem lehetett elhallgatni, hogy a skandinávok nagyon értik, sőt művelik is a humort, annak is a fekete alfaját. A fekete humor húrjait pengeti a norvég Øystein Karlsen is; s erre nem csak filmje szókimondó címe – Fuck Up – magyarul, kissé megszépítve: Balfék – enged következtetni, de a főhős jellemzése is: „Jack nem az az ember, akit szokás nagyra tartani. Hajlamos például mindent megdugni, ami él és mozog, és az sem zavarja ebben, hogy együtt él barátnőjével. Csupán két dolog szól mellette: természetes sármja és feltétlen hűsége három gyerekkori barátjához.” Nos, e velejéig sármos és mindent megdugó lény és többkilónyi, csomagtartóba rejtett kokain találkozásáról szól a norvég filmrendező „éjfekete komédiája”.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.