Godard & Godard

  • 2014. május 28.

Snoblesse

Godard beint a filmművészetnek!

A cannes-i zsűrinek (születési év: 1946) van humora: a zsűri (futottak még) nagydíját megosztva kapta idén a fesztivál legfiatalabb versenyzője, Xavier Dolan (születési év: 1989) és Jean-Luc Godard (születési év: 1930).

false

Jean-Luc Godard-nak van humora: amint megtudta, hogy beválasztották a filmjét (Adieu au langage) az idei fesztiválra, azonnal közölte, hogy nem teszi tiszteletét. Maga helyett a filmjét küldte, egy 3D-ben fogant búcsúlevelet, melyen még sokáig fognak rágódni a kritikusok. Amiben viszont mindenki egyetért: az Alphaville és a Németország kilenc (új) nulla fontos filmek – meg is tekinthetők a Nyitott Műhelyben, a Szerzői Filmklubban, Rossellini Németország 0 év című klasszikusával egyetemben.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.