Mi csillog, az csupán a percnek érték,
A nagy mű szebb utókort is megér még.
| ||
Goethe, mint mindig, ezúttal is igazat szólt, s igazát mi sem bizonyítja jobban, mint saját életműve, mely megérte a szebb utókort. De mit kezdünk mi, a szebb utókor olvasói a polcon porosodó kötetekkel? Vesszük-e a tollseprűt és vesszük-e a fáradságot, hogy elbíbelődjünk a klasszikusokkal? Fábri Péter a klasszikusok klasszikus voltáról faggatja beszélgetéssorozata vendégeit: ezúttal Nádasdy Ádám író, költő, műfordító, Dante közeli, jó ismerőse veszi védelmébe az Isteni színjáték szerzőjét, akit maga is fordított. Erről, Dante fordításáról szólt vele készített interjúnk is:
Magyar Narancs: Honnan jött az ötlet, hogy Dantét lefordítsa?
Nádasdy Ádám: Olasz szakot végeztem valamikor az angol mellett, és azok még klasszikus idők voltak, amikor az olasz szak törzsét a régi irodalom olvasása és elemzése adta, Dante, Boccaccio és Petrarca – ezek úgy rendesen és alaposan voltak, és a professzor, Kardos Tibor nagyon jól értett Dantéhoz, nagyon sokat is vettünk belőle. Csodáltam őt, hogy milyen otthonosan mozgott ebben a furcsa világban. Ez volt az egyik. A másik, hogy bár az angol tanszéken vagyok, és elsősorban angollal foglalkozom, azon belül a régiség mindig is érdekelt. A középkor. Fordítottam Shakespeare-darabokat, hát azok is elég régiek, ha nem is annyira, mint Dante, de azért mégiscsak visszafele haladva az időben, otthonosabban érzem magam.
