II. Sissi Őszi Tánchét

  • 2013. november 14.

Snoblesse

Sissi is táncra perdülne – kortárs táncok hét napon át.
Góbi Rita

Góbi Rita

Fotó: Kerekes Emőke

Ha Sissi, akkor Romy Schneider és a Sissi-filmek. Vagy mégsem?  Kezdjük újra! Sissi? Hát, persze, Őszi Tánchét a hetedik kerületben, immár második alkalommal! Egy kortárstánc-fesztivál hét kortárstánc-produkcióval. A rendezvényt a Közép-Európa Táncszínház Dűne című előadása nyitja, és a Bulgáriából érkező Derida Dance Company multimédiás táncelőadása zárja. Kettejük között pedig fellép a Zadam Társulat és a Badora Társulat, valamint a Duda Éva Társulat, a Duna Táncműhely és Góbi Rita Társulata. A fesztivál ideje alatt az Örökmozgóban táncfilmeket vetítenek, például Martin Scorsese nagy kedvencét, a magyar származású Pressburger Imre és Michael Powell klasszikusát, a Hoffmann meséit is.

 



Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.