"Felemelő érzés" - Bangó Lajos mentor

  • rés a présen
  • 2014. április 30.

Snoblesse

Május 3-án a Zeneakadémián játszanak a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai. Az iskoláról a kurzusok koordinátorát kérdeztük.

rés a présen: Mikor és miért jött létre a Snétberger Alapítvány?

Bangó Lajos: 2011-től működik a központunk, névadónk, Snétberger Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas művész művészeti vezetésével. Ferenc Salgótarjánból származik, nagyon szegény roma családból. Gyerekkori álmát valósíthatta meg azzal, hogy szegény sorsú gyerekeknek segíthet, és esélyt teremt nekik a kitörésre.

rap: Milyen képzések vannak?

false

BL: Harmadik évfolyamát fogadta idén a Snétberger Zenei Tehetség Központ Felsőörsön. Központunk arra épít, amit a gyerekek a családban tanultak. Ösztönözzük és tanítjuk a fiatalokat, hogy kibontakoztathassák képességeiket, és helyt tudjanak állni zenei tanulmányaikban, majd a világ színpadain. A diákok a 12 hetes képzés alatt az egyéni hangszeres órák mellett zenekari gyakorlaton, dzsesszelméletórán, hallás- és improvizációs gyakorlaton vesznek részt. Tanulnak angolt, számítástechnikai ismereteket, valamint szakemberek közreműködésével zajló rendszeres kiscsoportos beszélgetésen vesznek részt a roma identitáshoz kapcsolódó hagyományokról, kultúráról és az emberi jogokról. Tehetségfejlesztő képzésünkben a zenei határok átjárhatók.

rap: Mióta dolgozol itt?

BL: 2013 májusától dolgozom a központban, és az év júliusától vagyok a 12 hét kurzusainak nappali koordinátora és a budapesti hétvégi képzések koordinátora. Mentornak lenni nagyon összetett dolog. Nincsen saját diszciplínája, a személyisége határozza meg az éppen zajló interakciókat a mentoráltjaival, illetve azokkal a szervezetekkel, iskolákkal, amelyekkel tartja a kapcsolatot. A "jó mentor" valamilyen szinten része mentoráltja életének is, jelen van a családban. Fontos, hogy a szülőkkel jó kapcsolatot ápoljunk, hiszen ez megkönnyíti a kooperációt a gyerekekkel.

rap: Vannak emlékezetes történeteid?

BL: Itt minden gyerek története megérne egy könyvet vagy egy filmet, sokan kalandos, már-már népmesei motívumokkal tarkított életet élnek. A szegénység, ahonnan jönnek, összehasonlítva a nemzetközi és hazai színpadok csillogásával, ahol fellépnek, na, az adja nekik az igazi motivációt a gyakorlásra, kitartásra, továbbtanulásra...

rap: Milyen lehetőségei vannak az érvényesülésre az intézet diákjainak?

BL: A fiatal zenészek a képzés kezdetétől fogva arra kapnak ösztönzést, hogy formációkat alakítsanak, megtalálják egyéni hangjukat, és minél többen írjanak saját szerzeményeket. Az év végi zárókoncertjeinken ezt megtapasztalhatja a közönség is. A zenekarok közül többen játszottak már norvég, német, francia színpadokon és neves hazai eseményeken, önállóan vagy neves zenészek felkérésére. A legtöbb felkérést Snétberger Ferenctől és zenésztársaitól kapják a diákok. Központunk évente mintegy százórányi koncertprogramot ad meghívásra az ország különböző pontjain és jeles külföldi fesztiválokon.

rap: Hol lehet látni legközelebb a diákokat?

BL: Május 3-án a Zeneakadémián játszanak. Az est különlegességét az adja, hogy diákok és tanárok együtt lépnek színpadra dzsesszzenével és klasszikus zenei darabokkal. A nyáron láthatók lesznek több jelentős hazai fesztiválon, így a Budapesti Nyári Fesztivál nyitókoncertjén, a Művészetek Völgyében, a veszprémi Rozé Rizling Jazz Napokon. Honlapunkon (www.snetbergerkozpont.hu), és a Facebook-oldalunkon mindig megtalálhatók a legfrissebb koncertajánlataink.

rap: Mi az, amit te kapsz a gyerekektől, ettől a munkától?

BL: Szeretek emberekkel foglalkozni, szeretek embereknek segíteni. Fontos, hogy a mélyszegénységben élő, zeneileg tehetséges gyerekeket megtaláljuk és felkaroljuk. Felemelő érzés látni a gyerekeinket fellépni nagy színpadokon, rangos eseményeken. Büszkeséggel tölt el, hogy itt dolgozhatok, egy ilyen nemes cél érdekében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.