Jön a Gogol Bordello

  • 2016. június 22.

Snoblesse

És jön Eugene Hütz…

Magyar Narancs: Elég szövevényes a családi háttered. Ez nyilván befolyásolja, inspirálja a művészetedet. Pontosan honnan is származol?

Eugene Hütz: Kijevben születtem, a szovjet időkben. Anyai részről munkácsi a családom, a nagyapám magyarul is beszélt, orosz meg ukrán az anyanyelvem, ahogy akkoriban Kárpátalján mindenkinek. Meg persze a cigány, mert a család másik része innen, az utca túloldaláról származik – ha azt vesszük, hogy cigányok mindenhol élnek. Alekszander „Szása” Nyikolajevics, az apám az első ukrán rock and roll sztárok egyike volt. Meridián volt a zenekara neve, tipikus hatvanas évekbeli rockbandanév, bár név sem kellett volna nekik, mert csak az volt a fontos, hogy legyen egy elektromos gitár, ők legyenek a királyok, és övék legyen az összes nő. Természetesen ez a rockzenés háttér ugyanúgy befolyásolt engem, mint a cigány folklór, ráadásul a családban mindenki művész volt valamilyen módon. Anyai nagybátyám például cirkuszi akrobata volt, és a fia ma is a trapéz királya Ukrajnában. Én sem panaszkodhatom, van, amivel jól zsonglőrködöm.

false

MN: Mikor települtetek át Amerikába?

EH: Akkor, amikor a család lelkileg és gazdaságilag is végleg ellehetetlenedett. Folyamatosan kaptunk a szovjet rezsim ajándékaiból, a KGB-t is beleértve. Számíthattunk a politikai menekült státusra, ezért 1989-ben, az összeomlás évében kivándoroltunk. Akkor éppen sikeres voltam már Ukrajnában, de ezt ne úgy értsd, hogy hivatalos sztár, hanem ismert underground zenész. Kinn aztán visszajutottunk a gettóba, nagyjából mindent elölről kellett kezdenünk. Az ilyesmi persze nagy erőt ad, de így a családom újra legalulról kapaszkodott fel. New Yorkban a Lower East Side-on él az ukrán kolónia, és én még mindig ott lakom, hál’ istennek. Már a kezdetektől ajánlották, hogy színészkedjek például, de nem akartam. Aztán egy nap megkerestek, hogy készítsek zenét egy filmhez, majd felkértek, hogy játsszam el mindjárt a főszerepet is (Minden vilángol). Szimpatikus volt a rendező, Liev Schreiber, ezért elvállaltam, és sikeres lett a próbálkozás.

MN: A zenében gyorsabban sikeres lettél, nem?

EH: Hát, azért baszottul nem volt gyors az a siker. Amikor te a Sziget Fesztiválon láthattál, akkor már nyolc éve játszottam a Gogol Bordellóval. Tíz éve létezik a zenekar, és előtte volt két másik csapatom is. Talán a Bartók Béláról elnevezett bandáról lehetett hallani.

MN: Bartók is hatással volt a zenédre?

EH: Segített észrevenni, hogyan kell bánni a népzenével. Miként érdemes felülírni a régi melódiákat és vice versa, hogyan írhatok a hagyományostól inspirálva teljesen új műveket. Vagyis hogyan ne legyek Goran Bregović és a hozzá hasonlók, akik olyan zenék alá írják oda szerzőként a nevüket, amelyek már évszázadok óta léteznek. Vér nevetséges. Persze jó üzleti húzás, de számomra az üzlet a zenében semmire nem válasz. Az energiák megszerzése és továbbadása érdekel, ami nem váltható aprópénzre. Hogy jobban megértessem veled a Gogol Bordello történetét, látnod kell benne azt az optimizmust, amit a családomból hoztam, és ami nélkül nem tudnám elérni a sikereimet sem. A zenémről nagyon sokáig azt tartották, hogy partikuláris, emészthetetlen és eladhatatlan. Ezt jelentette nekem az underground, és ezt nyomtuk a zenészeimmel együtt a néhány ezer fős közönségünknek, az egészségünk és a pénzünk kárára. Ma már sok mindenki felfedez bennünket, és rájönnek, hogy jó a zenénk, de ez Tom Waits esete, aki ugyanazt nyomta évtizedek óta, amikor egyszer csak kikiáltották újféle művészetnek az övét.

MN: Azért ez mégis jobb, mintha soha nem ismerték volna el.

EH: Persze. De néha az egy éjszaka született siker mögött tizenöt év kemény munka áll. Dolgoztam egy csomó helyen, színházban, meg dj-ként klubokban. Olyan balkáni cigányzenét játszottam, amiről addig New Yorkban senki nem hallott. Úgy néztek rám, mintha az űrből pottyantam volna oda.

A teljes interjú itt olvasható, a teljes Gogol Bordello pedig a  Barba Negra Trackben
tekinthető meg.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.