Kár, hogy kurva

  • 2013. május 14.

Snoblesse

Fröcsög a vér a Magyar Színház reneszánsz horrorjában.


Ha egy színdarab műfaji megjelölése a reneszánsz horror, szerzőjéről – a filmrendezővel nem azonos John Fordról – pedig rendre úgy beszélnek, mint a színház Tarantinójáról, az már fél siker, de lássuk, vajon kritikusunk mit gondolt (a teljes írás itt) Giovanni és Annabella tragikus szerelméről: „Pál András Giovannija a kezdettől fogva a végsőkig elszánt – nem a halálra, hanem szerelme megélésére; a halált mint következményt fokról fokra fogadja majd el, mert őt nem az önfeláldozás, hanem a szerelmi szenvedély hajtja. Markáns és erőteljes alakítás, a végén pedig rajta múlik, hogy a groteszk figurák felfokozott tombolása nem fordul át önmaga paródiájába; ez nem a Kill Bill medencés nagyjelenete, bárhogy fröcsög a vér, bármilyen szürreális a hullahegy – dermedés ül a nézőtéren.”

És mi a helyzet a markáns alakítást nyújtó Pál Andrással? Nos, a Narancs nem mulasztotta el megkérdezni (a teljes interjú itt) a jelen nagy színházi reménységét: „Nagyon lelkesen jöttem a Magyar Színházba, többekkel, nagyon jó emberekkel együtt, hiszen egy új színház ígérete volt a levegőben. A Kár, hogy kurvával kezdtünk, Koltai M. Gábor rendezte – az olyan munka volt, hogy tudtam, na, ebből lesz valami.”

Figyelmébe ajánljuk

Tánc az ördöggel

  • SzSz

„Hé, van egy vicced?” – cukkolják naponta tucatszor az őrök Arthur Flecket, aki azután került elmegyógyintézetbe, hogy Jokerként öt emberrel is végzett. Arról, hogyan ég Nesszosz-ingként az emberre az antihős figurája, a rendező, Todd Phillips is tudna mesélni – gyakorlatilag erről szól a Kétszemélyes téboly.

 

Festett malaszt

Alá vagy fölé becsüljük-e a művészet erejét? Képes-e megváltoztatni minket? Woody Allen legújabb színdarabja meglehetősen szélsőséges körülmények között keresi a valódi értékeket, Raffaello Szűz Máriát ábrázoló festményét vetve az 1930-as évek Brooklynjának tenyeres-talpas gengszterei elé.