Kiscsillag

  • 2014. július 10.

Snoblesse

Lovasi András főállású szabadidő-zenekara Körmenden.

Nemrég jelent meg a Kiscsillag negyedik, Szeles című lemeze, s ez alkalomból interjút készítettünk Lovasival. Ebből idézünk:

false

 

Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Az Ollé ollé című számban megemlíted Ákost, ami engem azért ért váratlanul, mert azt hittem, hogy a verbális ütésváltások már megszűntek köztetek.

Lovasi András: Lecsengtek részemről, mert az egésznek egy idő után politikai felhangjai lettek. Eleinte ez egy jó játéknak tűnt. Mi egy generáció vagyunk, és akár azt is mondhatnám, hogy két példaértékű karriert futottunk be – lehet csinálni így is, meg úgy is. Az ember próbálja a saját művészi attitűdjét védelmezni, de aztán lett ennek egy politikai felhangja, pontosan akkor, amikor egy tusványosi kirándulás után, ahol ő is fellépett, megtalált engem. És az ezt követő úgymond jobboldali sajtóhullámot én nem nagyon értettem. Azt gondoltam, hogy akkor ennek most már más a tétje, mert az egész kapott egy világnézeti, politikai mellékzöngét. És akkor úgy voltam vele, hogy innentől ezt már nem érdemes folytatni, és ez már nem az, ami engem érdekel. Olyasvalami lett ebből, amit én próbálok kikerülni. A 2010-ben kapott Kossuth-díjam azért megváltoztatott egy s mást. Bizonyos értelemben persze jó ilyen díjat kapni, viszont onnantól egy csomó mindent nem engedhetsz meg magadnak. Például ilyen beszólásokat. Az emberekben, gondolom, van egy kép arról, hogy miféle ember az, aki Kossuth-díjas. Öltönyben jár, komoly művészeti problémák felhőzik a homlokát, próbál disztingváltan, értékek mentén fogalmazni, píszí lenni satöbbi. Nekem ez egy nehéz szerep, ami valamilyen módon korlátozta a személyiségem kiteljesedését. Mondjuk úgy, hogy én nem vagyok egy olyan csávó, aki túlságosan tekintettel van a mondatai következményeire. Amúgy persze igen, de a hajlamaim szerint nem.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.