Kornis Mihály verses estje

  • 2012. október 31.

Snoblesse

„Elmondom őket egymás után, mintha magamban beszélnék” – Kornis Mihály ezúttal Borbély Szilárd verseit mondja a Nyitott Műhelyben.


Fotó: Németh Dániel

„Kollegiális vallomásnak szánom, a magyar költészet élvonala melletti szolidaritási tüntetésnek” – mondta a vele készült Narancs-interjúban (a teljes szöveg itt) Kornis Mihály, hogy milyen indíttatásból is áll ki versmondóként, kortárs és majdnem kortárs költők műveinek tolmácsolójaként a Nyitott Műhely közönsége elé. „Tavaly eszembe jutott, hogy a jórészt már halott klasszikusok utolsó nemzedékét – Petri, Orbán Ottó, Tandori – követő kortárs költőket nem ismerjük oly bensőségesen, és nem tartjuk őket annyira számon, ahogyan Magyarországon a nagy költőket szokás – és megint valami elvész végleg, ha a továbbra is élő, roppant értékű magyar poézis kiesik a magyar kulturális köztudatból.  E veszteség elkerülése végett minden hónap első hétfőjén az író verseket mond; ma Borbély Szilárd verseit, de Orbán Ottóra, Tandori Dezsőre, Ferencz Győzőre, Szíjj Ferencre és Kemény Istvánra is sor kerül hamarosan.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.