Kornis szövegel

  • 2014. április 30.

Snoblesse

Az író találkozása a stand uppal – vagy fordítva.
false

Kornis Mihály (interjúnk vele itt) ezúttal nem a megszokott versmondóestjével jelentkezik, s nem is új könyvvel, hanem... Jó kérdés, hiszen az író saját bevallása szerint még maga sem tudja, milyen szövegekkel fogja lebilincselni hű közönségét. Lehet, hogy a Körmagyarból olvas fel, de lehet, hogy nem. S ugyanez áll az Egy csecsemő emlékiratai, a Napkönyv, a Pestis előtt, a Lehetőségek könyve, a Sóhajok hídja, a Feliratok és a Halleluja című Kornis-művekre. Egy biztos: az író ott lesz, s Petri-versek is elhangzanak az est folyamán, de amikor az óra elüti a hetet, Kornis Mihály kíméletlenül belecsap a rögtönzésbe. A belépés díjtalan. A kilépés bizonytalan.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.