| ||
Hogy hogyan kell beckettesen Godot-ra várni, nos, az kiderül a Katona produkciójából, melyet Zsámbéki Gábor kezdett el, de Ascher Tamás fejezett be (mármint a darab rendezését), de mi azt is tudjuk, nem is akárkitől, milyen a szerzőre, Samuel Beckettre várni. Paul Auster mesélte el nekünk (a teljes interjú itt), milyen az, amikor a várva várt alak meg is jelenik – egy párizsi kávézóban – hús-vér valójában.
Magyar Narancs: Voltak nagy találkozásai irodalmi berkekben is?
Paul Auster: Talán az egyetlen olyan alkalom, amikor egy híresség társaságában zavarba jöttem, akkor történt, amikor először találkoztam Samuel Beckett-tel. Meg volt beszélve, hogy beülünk egy italra valahova. Párizsban történt, 24 éves voltam ekkor, és akkora rajongója Beckettnek, hogy akkor sem rettegtem volna jobban, ha Winston Churchill-lel lett volna találkozóm.
MN: Hogyan jött létre ez a találkozó?
PA: Egy közös barát révén. És természetesen, mint kiderült, minden félelmem alaptalannak bizonyult, Beckett rendkívül szívélyesnek mutatkozott. Mivel én akkoriban még egyetlen sor prózát sem írtam, úgy lettem bemutatva mint Paul Auster, a költő. Nem mintha rólam szólt volna a beszélgetés. Sok szó esett viszont a Mercier és Camier című könyvéről, ez volt az első franciául írt regénye. 1946-ban írta, és mivel a kiadók megint csak sorra visszautasították, úgy döntött, nem erőlteti tovább, elteszi jobb napokra.
És ha már ennyit becketteztünk, álljon itt egy kis használati utasítás a darabhoz a legilletékesebbtől, Samuel Beckett-től:
„Nem hiszem, hogy művem pesszimista. Nem állíthatom, hogy szereplőim kétségbeesése optimizmust sugallna. De azt igen, hogy embereim mégis makacsul követik útjukat. Darabjaim kulcsszava a talán.”
