| ||
Kultúrpolitika? Olyat még nem ettem – mondaná a Rejtő-regényhős, ám fájdalom, nem egy Rejtő-regényben vagyunk, hanem 2014 Magyarországán, ahol az elmúlt 4 év kultúrpolitikája úgy fest, ahogy azt nemrégiben cikkünkben (a teljes szöveg itt) összefoglaltuk:
„A színház szólt a legnagyobbat. A függetlenek finanszírozási garanciájának eltörlése, támogatásaik csökkentése, illetve zárolása még csak a színházat jól ismerők körében keltett felháborodást és aggodalmat, Dörner György kinevezése azonban már nemzetközi szenzáció volt: Európában ritkán osztogatnak közintézményeket neonyilas kiáltványokért cserébe, még ha ezt most történetesen pályázatnak nevezte is annak szellemi atyja, Csurka István. Alföldi Róbert Nemzeti Színháza még előnyt is tudott kovácsolni a méltatlan körülmények között lezajlott igazgatóváltásból és szélsőjobboldali hecckampányból, Vidnyánszky Attila viszont nemcsak a ronda Duna-parti épületet foglalta el, hanem szinte az egész magyar színházi életet a Színházművészeti Bizottságtól a kaposvári színházi tanszékig, a Magyar Teátrumi Társaság vezetőjeként pedig a vidéki színházak igazgatóinak többségét is igazgatja.”
Hogy ezek után van-e még miről beszélni? A kérdés merőben költői, Veiszer Alinda például már biztosan tudja, mit fog kérdezni meghívott vendégeitől szokásos helyén, a Katona József Színházban.
