Lány hét névvel és Karafiáth Orsolyával

  • 2015. szeptember 6.

Snoblesse

A lány, aki kijutott Észak-Koreából, és a költőnő, aki bejutott.

„Már az Air Koryo járatán világos, hogy csak a katonai és a pártelit utazhat, de ők igenis hozzájuthatnak a nyugati élvezeti cikkekhez. Mindegyiküknél hatalmas szatyrokban csokoládé, kávé (ezek kint hiánycikkek) és cigaretta (van helyi is, de az gyakorlatilag élvezhetetlen), a fedélzeten hamburgert szolgálnak fel. Ez utóbbit nem kóstoltam, mert vega vagyok, de látható élvezettel ette mindenki. (Kint a hús hatalmas kincs, ritkán kerül az asztalra.) És több olyan boltocskában, büfében jártunk, amit a külföldieknek és a helyi hatalmasságoknak tartanak fenn, és ott gyakorlatilag a legjobb whiskyktől a delikát csokoládén át a Mickey egeres pulcsiig (Mickeyt Kim Dzsong Un állítólag gyerekes rajongással szereti) minden megkapható. Igaz, csak valutáért.”

false

Karafiáth Orsolya kezdte így beszámolóját Észak-Koreáról: a költőnőnek sikerült bejutnia, Hyeonseo Lee-nek pedig sikerült kijutni – Lee Észak-Koreában töltötte gyermekkorát, majd 17 évesen elhagyta hazáját. Kínában telepedett le, tizenkét év elteltével pedig visszatért az észak-koreai határhoz, hogy átsegítse családját Dél-Koreába. Erről szól A lány hét névvel – Szökésem Észak-Koreából című visszaemlékezése. Hyeonseo Lee-vel Karafiáth Orsolya beszélget a Mika Tivadarban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.