Lépésről lépésre

  • 2012. június 15.

Snoblesse

Dokumentarista revüszínház, azaz a Chorus Line magyarosan, Novák Eszter rendezésében.


Senkit ne tévesszen meg a cím: a Lépésről lépésre nem más, mint a Chorus Line magyarított, 15 pályakezdő magyar színészre átírt változata. A Chorus Line (magyarul: A tánckar) pedig nem más, mint minden idők egyik legsikeresebb musicalszériája, az ötödik leghosszabban műsoron tartott Broadway-musical, melynek szereplői nem operaházi fantomok vagy görkorizó vonatkocsik, hanem Broadway-karrierre ácsingózó táncosok voltak (hogy a filmváltozatban mit keresett Michael Douglas, azt fedje a feledés jótékony homálya). A most látható változat nem marad adós sem a Chorus Line dalaival, sem az ácsingózás gyötrelmeivel, ám a fellépők – lévén nem Broadway-táncosok, hanem a színművészeti zenés osztályának színészei – nem a New York-i Broadway, sokkal inkább a hazai érvényesülés lehetőségéivel vetnek számot. Így már érthető is, mit fed a műfaj: dokumentarista revüszínház.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.