ON THE GROUND 1989-94

  • 2012. szeptember 12.

Snoblesse

A rendszerváltás kultikus helyei és szubkultúrális megmozdulásai Rodolf Hervé képein.


A rendszerváltás és az azt követő évek nem egy hazánkban állomásozó francia fotográfust megihlettek: Bruno Bourel-t éppúgy megihlette Budapest és a kilencvenes évek első fele, mint Lucien Hervé fiát, Rodolf Hervé-t (1957-2000), aki 1989 utolsó napjaiban érkezett Magyarországra. Persze mindkét fotóművész más-más módon közelített a városhoz; Rodolf Hervé például az undergound felől; performance-ai voltak a Tilos az Á-ban, tervezett plakátot a Tilos Rádiónak, francia anarchisták társaságában részt vett a kilencedik kerületi trafóház, a később Trafóként ismert épület elfoglalásában, és mindeközben nem csak álló, de mozgóképen is dokumentálta az eseményeket. A Centrális Galéria kiállításán az 1989-tól 1994-ig tartó időszakot megörökítő fotók és filmek szerepelnek, egy olyan művész képei, aki nem csak dokumentálta az időszak szubkulturális megmozdulásait, de aktív részese is volt az undergroundnak. A november 4-ig látható kiállítás ingyenesen látogatható.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.