Queen Live in Budapest '86

  • 2013. január 3.

Snoblesse

Digitálisan felújított koncertfelvételek az Urániában.


1986-ban a Queen benézett a vasfüggöny mögé, és olyannyira megtetszett neki, amit látott, hogy Freddie Mercury a Parlament épületéről is megkérdezte, eladó-e és van-e elég hely a szolgálóknak. Hogy ki és mennyire eladó a Parlamentben, az csak néhány év elteltével derült ki igazán, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, mint ahogy az sem, hogy Freddy után egy évvel már Arnold (Schwarzenegger) is Budapest utcáin bomlasztotta a rendszert a Vörös zsaru forgatásán. Az viszont nagyon is a tárgyhoz tartozik, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt is elhangzott Freddy Mercury szájából a budapesti koncerten, amibe a legvidámabb barakk falai egy emberként remegtek bele. Ez persze képzavar, azaz olyasvalami, ami a koncertről készült egész estés mozifilm (rendezte Zsombolyai János, operatőr Ragályi Elemér) frissen felújított, digitálisan tisztába tett változatában nem fordulhat elő. A digitálisan felújított HD Queen-mozit a Rolling Stones Some Girls című 1978-as texasi koncertjének felvétele követi majd az Uránia koncertfilmsorozatában.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.